Gazdaság

ELEKTRONIKUS ADATCSERE – EDI már beindult

A Matáv kísérleti rEDInet rendszere két hónapja indult be nyolc cég közreműködésével. Számuk azóta tizenegyre emelkedett. Szeptemberben beindul a kereskedelmi jellegű szolgáltatás is – tájékoztatta lapunkat Drégelyi Xenia osztályvezető.

Az EDI nem más, mint az üzletmenet lebonyolítását, a kereskedelmet segítő eszköz, amely a szolgáltatást igénybe vevő partnerek között a kereskedelmi okmányok és információk közvetlen áramlását teszi lehetővé.

A Matáv a General Electric által kifejlesztett EDI-rendszert használja. E rendszer Angliában a nyolcvanas évek közepétől működik, a kiskereskedelmi szektor 96 százalékát fedi le, teljes EDI-piaci része 75 százalékos, és megtalálható az angol pénzügyi, energia- és szinte minden egyéb szektorban is. Drégelyi Xenia abban bízik, hogy Magyarországon az év végére harminc előfizetővel működik majd a rEDInet, és az előfizetők szándékai szerint előbb-utóbb nálunk is eljut majd az egyes kereskedelmi egységekhez. A még nem végleges számítások szerint az egyszeri belépési díj néhány százezer forint lesz, amit a rEDInet gyorsasággal, megbízhatósággal és pontossággal hálál meg. A felhasználók az egyszeri díj mellett havi előfizetési és időarányos használati díjat fizetnek majd. A rendszer az EDIFACT-ra (Electronic Data Interchange for Administration Commerce and Transportation), az ENSZ által kifejlesztett kommunikációs szabványra épül, ami a magyar kormány támogatását is élvezi. A rEDInet egyik legfőbb erénye, hogy a cég alkalmazói szoftverjéből kivett adatokat emberi közreműködés nélkül is el tudja küldeni a partnereknek. Ezáltal nemcsak gyors, de kiküszöböli a többszöri adatbevitelt és az ebből eredő hibákat, pontatlanságokat is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik