Gazdaság

CLINTON ALÁÍRTA A D’AMATO-TÖRVÉNYT – Háborúskodás a láthatáron?

admin
admin

1996. 08. 14. 00:00

Clinton elnök a múlt év decemberében Madridban azt ígérte az Európai Unió vezetőinek, hogy az együttműködés új korszaka kezdődik a transzatlanti kapcsolatokban, különösen az üzleti kooperáció terén. A gyakorlatban azonban ennek pontosan az ellenkezője zajlik.

A kereskedelem és a terrorizmus kérdéseiben egymást követik az amerikai-európai összetűzések. A legtöbb pengeváltásra az európaiak Kubához, Iránhoz és Líbiához fűződő kapcsolatai adnak okot. Mindkét fél igyekszik rákényszeríteni a másikat álláspontja feladására. Ne feledjük: novemberben elnökválasztás lesz az USA-ban, és Washington siet meglovagolni azt a gyűlöletet, amelyet sok amerikai polgár táplál a nevezett három országgal szemben.

Amikor Clinton aláírta az Alfonse d’Amato szenátor nevéhez fűződő, a kongresszusban már jóváhagyott törvényt, ezzel az eddigi legkeményebb intézkedést hozta úgymond, a terrorizmust pártoló országok elszigetelése érdekében. A TWA 800-as járatának 230 ember életét követelő tragédiája nyomán az elnök kedvező fogadtatást remélhetett hazájában annak a jogszabálynak, amely 40 millió dollárban maximálja az Iránban és Líbiában megvalósítandó befektetések értékét.

Energikus ellenérdekek

Németország, Franciaország és az EU tizenhárom másik tagállama viszont hatástalannak ítéli a két ország elszigetelését célzó szankciókat, és az “építő jellegű párbeszéd” híve. Érthető: az EU energiahordozóinak egyötödét épp az érintett két országból szerzi be, s ez az arány még nőhet is. Továbbá: Irán és Líbia összesen évi 1,2 milliárd dollár értékben vásárol szerszámgépeket, élelmiszert és más termékeket az Unió országaitól, ráadásul az európai olajtársaságok dollármilliókat fektettek be a két ország olajlétesítményeibe.

Az EU-diplomaták szerint a transzatlanti kapcsolat a maga éves 239 milliárd dolláros kereskedelmi volumenével túlságosan fontos ahhoz, hogy a d’Amato-törvényt egy kézlegyintéssel elintézhetnék. Ez mégsem jelenti azt, hogy az öreg kontinens ne készülne a visszavágásra. A múlt hét megnyilatkozásai ezt világossá tették, még az ázsiai országok és Ausztrália is kifejezésre juttatta nemtetszését. A legharciasabb Chirac elnök volt: a francia államfő haladéktalan retorziót helyezett kilátásba arra az esetre, ha a d’Amato-törvény francia üzleti érdekeket sértene.

Irán és Líbia az európai olajcégek legnagyobbjait tudhatja partnerei között: a francia Total SA, a német Veba AG, az olasz Agip Spa és az osztrák ÖMV számára Clinton lépése több mint sérelmes. Clinton a törvény megszegőit hat lehetséges büntetés közül esetenként kettővel fogja sújtani. Megtilthatja például amerikai bankoknak, hogy 10 millió dollárt kölcsönözzenek a renitenskedőnek, vagy megakadályozhatja, hogy termékeiket az amerikai piacon értékesítsék. Ezek után minden európai cég kétszer is meggondolja, beszálljon-e a busás haszonnal kecsegtető iráni olajkutatásba.

Teherán 11 olaj- és gáztendert írt ki, összesen mintegy 11 milliárd dollár beruházásra. A belga PetroFina SA (amely két finomítót működtet az USA-ban) már megszerzett egy iráni olajkutatási koncessziót. Az egyik fő vesztes a francia Elf Aquitaine lehet: eddig csak kisebb beruházásai voltak Líbiában, de egy éve folytat tárgyalásokat egy nagy iráni tengeri olajkitermelő projektről. A Total SA már most is nagyon aktív mindkét országban, átvette például azt a 600 milliós projektet, amelyet egy amerikai társaság indított be Iránban.

Német kapcsolatok

A Total most partnereket keres a továbblépéshez, és Líbiában is óriási lendülettel tör előre: az évi 10 ezer hordót kitermelő mabruki olajmező 75 százaléka az övé, és a spanyol Repsol SA és az osztrák ÖMV társaságában részese a jövőre beindítandó 1,4 milliárd dolláros murzuki beruházásnak. A Total azonban nem aggódik, mivel a d’Amato-törvény csak az 1996. augusztus 5. után kötendő üzleti megállapodásokra vonatkozik, ők pedig korábban írták alá szerződéseiket. A hivatalos Párizs már kevésbé nyugodt: attól tart, hogy Washington majd a tényleges beindulás pillanatát veszi figyelembe a büntetések kirovásakor.

Clinton szigora nemcsak az energiaipart érinti érzékenyen. A svájci Nestlé SA, mint sok más, fogyasztási cikket termelő európai vállalat, régen megvetette lábát Iránban, ahol jól bevezetett márkái vannak. Az élelmiszergyártók óriási potenciális piacnak tekintik a két szóban forgó országot. A Nestlé például tejipari üzem építését tervezte egy iráni helyi partnerrel közösen, de aztán a felmerülő pénzügyi gondok miatt visszakozott.

Irán legfontosabb európai partnere Németország: a század eleje óta egyre szorosabb a kapcsolatuk. A német export tavaly 2,35 milliárd márkát tett ki; 1994-ben 31 millió márka értékű német befektetés valósult meg a közel-keleti országban, amely 4,3 milliárd márkával adósa is európai partnerének. A kereskedelmi és pénzügyi kooperáció révén a németek bejáratosak a legmagasabb iráni hivatalos körökbe, sok mindent el tudnak érni Teheránnál, amire más nációbeli eleve esélytelen lenne. Bernd Schmidbauer hírszerzési főnököt kiváló kapcsolatok fűzik még az iszlám fundamentalista szervezet, a Hezbollah vezetőihez is, és ki is aknázza az ebben rejlő lehetőségeket.

Öröm az ürömben

Az európaiak szerint vannak apró, de biztató jelek. Clinton 1997-ig felfüggesztette az USA-EU kapcsolatokat beárnyékoló Helms-Burton-törvény végrehajtását (a jogszabály Kuba elszigetelését célozza), és enyhítéseket ígért a d’Amato-törvény végrehajtásában az “együttműködő” európai cégeknek. Az európaiak, különösen az olaszok örülnek az amerikai álláspont felpuhulásának. Az állami kézben lévő távközlési óriás, a Stet azzal vonta magára Washington haragját, hogy tulajdonrésze van az Etacsa kubai telefontársaságban. A Stet mégis bízik abban, hogy nem sújt le rá az amerikai szankciók villáma, hiszen tulajdonrésze közvetett: a mexikói Citelben rendelkezik 25 százalékkal, amely viszont az Etacsa részvényeinek 49 százalékát birtokolja.

A kereskedelmi háború kitörése az öreg és az új kontinens együttes diplomáciai erőfeszítéseivel még elkerülhető. Hiszen – érvelnek az EU illetékesei – egy csónakban evezünk, egyik félnek sem érdeke az ellenségeskedés. Ha kifúj az elnökválasztási kampány gőze, még mindig leülhetünk, és megtalálhatjuk a kompromisszumot – vélik Brüsszelben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. június 13.
Polt Péter legfőbb ügyész (b) és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. június 13-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.