Gazdaság

PM-VÁLASZOK AZ EU-KÉRDŐÍVRE – Megfelelési mutató

Nincs olyan különleges gazdaságpolitikai lépés, amit vagy amiről való lemondást az EU-csatlakozás kikényszerítene Magyarországtól – jelentette ki Tétényi Tamás, a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes államtitkára a tárca által az EU-kérdőívekre adott válaszokat ismertetve.

A brüsszeli Bizottság számára a pénzügyi tárcának elsődlegesen a vámokat, a fiskális és monetáris ügyeket firtató kérdésekre kellett választ adnia. Remélhetőleg Brüsszel konkrétabb információkat kap ezekről a pénzügyi tárcától, mint a sajtó, amely előtt a helyettes államtitkár tartózkodott a konkrétumok említésétől.

Tétényi Tamás szerint a vámügyekkel kapcsolatos kérdésekre adott válaszok összességükben olyan képet festenek Magyarországról, hogy annak vámtételei részben, vámrendszere pedig szinte teljes egészében EU-konform. Beszteri Sára főosztályvezető elmondta: a kérdőívből az derült ki, hogy az EU kiemelten érdeklődik a magyar vámellenőrzés rendszere iránt, hiszen részletes kérdéseket tartalmazott például az elszámolás számlarendjéről, a fizetési fegyelemről, a vámszervezetről is.

A helyettes államtitkár közlése szerint a kérdőív a maastrichti kritériumoknak való megfeleléssel is foglalkozott: rákérdezett a növekedési potenciálra, az egyensúlyi, az inflációs és az árfolyam-helyzetre. Ezzel kapcsolatban Tétényi Tamás elmondta: a válaszokból is kitűnően ezeket a kritériumokat még nem tudjuk kielégíteni, de az ország megfelelő gazdaságpolitikai pályára állt ahhoz, hogy az egyensúlyi, árfolyam- és leértékelési kérdésekben eleget tehessen az EU elvárásainak. Az egyszámjegyű infláció elérésére az ország a PM értékelése szerint az évezred végére számíthat, de a csatlakozás időpontjában várhatóan még nem tudja teljesíteni a kritériumokat, így a Monetáris Unióhoz alighanem csak egy átmeneti időszak után csatlakozhat. Az államadósság terén ugyanakkor már 1995-ben megtette az ország azokat a lépéseket, amelyek révén a követelményeket teljesíti.

A Figyelő érdeklődésére a helyettes államtitkár annyit árult el: a kérdőívnek volt olyan része, amely a bank-, biztosítási szektort, valamint a tőzsdét érintő jogszabályoknak a Fehér Könyv irányelvei alapján történő harmonizációjára kérdezett rá. A kormányzati válasz szerint itt már igen előrehaladott a jogharmonizáció, és az új pénzintézeti és értékpapírtörvények elfogadása nyomán Magyarország e területeken a jogközelítésben lényegében eljuthat odáig, ameddig arra a teljes jogú tagság nélkül mód van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik