A szolnoki városházán új költségvetési technikát vezettek be a település gazdálkodásának fellendítése érdekében. A programköltségvetés lényege: a városi büdzsé nem az önkormányzat kiadásaira, hanem a szolgáltatások várható eredményeire koncentrál. A statisztikák azt mutatják, hogy a beruházások értéke máris növekszik, a működési kiadások pedig csökkenő tendenciájúak.
A helyi államháztartási reform jegyében két évvel ezelőtt láttak hozzá a szolnoki önkormányzat szakemberei a programköltségvetés kidolgozásához. Úgy vélték ugyanis, hogy az általuk használt költségvetési tervezés homályos képet ad arról: mi történik valójában a városban. A szolnoki szakembereket munkájukban az Egyesült Államok Fejlesztési Ügynöksége (USA ID) és a budapesti Városkutatás Kft. segítette, s a programköltségvetés egyesült államokbeli tapasztalatait illesztették be a magyar gyakorlatba.
Az eredeti szándék az volt, hogy a gazdálkodó szervezetek és a polgárok a költségvetési számokon keresztül “közelebb kerüljenek” a városi büdzséhez, jobban megismerjék, hogy milyen folyamatok rejlenek a költségvetési mutatók mögött. Hosszabb távú célként pedig az illetékesek azt jelölték meg, hogy a működési kiadásokat a lehetőségekhez mérten racionalizálják, nagyobb hangsúlyt fektetve egyúttal a beruházások felfutására. A fejlesztések értékének növekedése máris látszik a statisztikákban (lásd táblázatunkat). Az idei év legjelentősebb beruházásai Szolnokon a felszíni vízmű és a szennyvíztisztító-rendszer kiépítése voltak, egyaránt 500-500 millió forint értékben.
A működési bevételeket és a kiadásokat a szolnoki programköltségvetésben az önkormányzat a távlati stratégiát szolgáló programokhoz kapcsolja, a befektetések várható hozadékát is számításba véve. A technika lényege: a hagyományos büdzsével ellentétben a programköltségvetés nem a források és a kiadások tervezése alapján, hanem stratégiai irányelvek nyomán készül – mondja Kéri József főosztályvezető, akinek nevéhez fűződik az új költségvetési technika honosítása. Mindez annyit jelent, hogy a költségvetés végrehajtása nem feltétlenül akkor sikeres, ha a polgármesteri hivatal általában rövid távú fiskális céljai teljesülnek, hanem akkor, ha a szolgáltatások fejlesztése megfelelő szintű.
A teljesítmények mérése indikátorok segítségével történik, amelyek a munkamennyiségről, a szolgáltatások iránti igényről, valamint a hatékonyságról tartalmaznak információkat. Így a programköltségvetés egyfajta működési jegyzőkönyvként is szolgál. A város pénzügyeiben avatatlanok is megtudhatják a költségvetésből az egyes intézmények alkalmazotti létszámát, a szolgáltatás szintjét, azaz az intézmény kétéves történetét számokban elbeszélve, valamint tervezett jövőjét.
A programköltségvetés bevezetése óta a városi költségvetés feladatszerkezete is megváltozott: több tételt összevontak, így kevesebb gazdálkodási egységet kell figyelemmel kísérni. A programköltségvetés tervezete a helyi gazdasági szereplők alkuján nyugszik: az egyes szakmák képviselői is részt vesznek a büdzsé kidolgozásában.
A folyó kiadási megtakarítások érdekében Szolnokon az önkormányzat tárgyalásokat folytat az áram- és a gázszolgáltatóval annak érdekében, hogy a városháza, cserébe a pontos fizetésért, kedvezményeket kapjon. Kéri József szerint ebben az esetben egy kvázi-kincstár valósulhat meg, hiszen a szolgáltatási díjat az egyes intézmények helyett maga az önkormányzat fizetné meg. (Az önkormányzati kincstár gondolata mostanában felettébb népszerű: Békéscsaba után Budapest is fontolgatja a működési kiadások intézményesített racionalizálását.) Kéri József úgy véli: az önkormányzati finanszírozásban a jövőben egyre elterjedtebbé válnak az egyes szektorokra és az intézmények hatékonyságára összpontosító technikák az előző évek mutatóit pusztán korrigáló bázis alapú tervezéssel szemben.
