Gazdaság

A FORTUNE 500-AS LISTÁJA – A nagy pénz és haszon urai

Karcsúsítás, átstrukturálás és fúzió: az e három szóval jellemezhető terápiát tartják üdvözítőnek a világ legnagyobb vállalatai – állapítja meg a Fortune szakírója, Kim Clark a lap augusztusi számában közzétett 500-as vállalati rangsort kommentálva. A lista vezetője a japán Mitsubishi.

A világ 500 legnagyobb vállalatának nettó nyeresége 15 százalékkal nőtt az elmúlt évben, miközben a forgalomgyarapodás e körben 11 százalékos volt. Tény ugyan, hogy a lendület az 1994-esnél jóval halványabb volt, az eredmény mégis tiszteletre méltó, hiszen a világ globális gazdasági növekedése mindössze 2,4 százalékot tett ki – állapítja meg a Fortune.

Az év legnagyobb pénzcsinálója a Royal Dutch Shell, amelynek nettó nyeresége 6,9 milliárd dollárra rúgott. A forgalom alapján felállított Fortune-rangsorban az olajipari társaság a 10. helyet foglalja el 110 milliárd dollártól alig valamivel elmaradó összbevétellel. Az év második legnagyobb nyereségét produkáló General Motors 6,88 milliárd dolláros profittal dicsekedhet, ám miközben a Shell tavaly az 1994-es nettó nyereségénél 10,7 százalékkal ért el jobb eredményt, addig a GM 40,4 százalékkal lépett előre. Ez utóbbi egyébként az alaprangsor 4. helyezettje. A 6 milliárdos klub tagja még a General Electric 6,573 milliárd dolláros nettó nyereséggel és az Exxon 6,47 milliárddal. Az előbbi az 500-as lista 20., míg az utóbbi a 9. helyezettje.

Figyelemre méltó, hogy még ezek a jól menő vállalatok is intenzíven karcsúsítanak, a költségcsökkentés érdekében drasztikusan alakítják a termelés szerkezetét. Így a mamutprofit ellenére a Shell negyedével csökkenti a vállalati központ alkalmazotti létszámát, és megválik néhány kevésbé eredményes vállalkozásától.

Kiemelkedő forgalomarányos nyereséggel dicsekedhet a gyógyszeripar. A bevételek minden egyes dollárjából 15 cent nettó nyereség származott, és ez az ágazatok közötti első helyet jelentette az iparágnak. Ugyanakkor a kutatás-fejlesztés költségnövekedése és az árverseny itt is példátlan egyesülési hullámot váltott ki, elég csak a Ciba-Sandoz közelmúltban bejelentett fúzióját említeni.

A fúziók eredményeként jó néhány új társaság iratkozott fel az 500-as listára, ismert és kevésbé ismert vállalkozások. Így a Kimberly Clark, amely a semmiből a 280. helyre ugrott; a British Steel, amely a 404. helyet csípte el; vagy a családi vállalkozások egyesüléséből született Lookheed Marietta a 132. helyen. Ugyanakkor nevek mentek feledésbe a tavalyi listáról.

Elkészült az iparágankénti lista is, amelyből a teljesség igénye nélkül emelnénk ki néhány érdekességet. A repülőgépgyártók éllovasa a forgalom tekintetében a Lookheed Martin, miközben a legnagyobb nettó nyereséget az Allied Signal érte el 875 millió dollárral. A légitársaságok legnagyobbika az AMR 16 milliárdos bevétellel, a nyereségrangsort viszont a Lufthansa vezeti 1,023 milliárd dollárral. A brókercégek éllovasa mind forgalom, mind nyereség tekintetében a Merill Lynch 1,114 milliárd dollár nettó profittal, az amerikai társaság egyébként az 500-as teljes lista 148. helyezettje. A legnagyobb italgyártó a Coca Cola, forgalma 18 milliárd, nyeresége 1,986 milliárd dollár, ám ez az ágazat második helyére elegendő csak: a legnyereségesebb a kanadai Seagram 3,406 milliárdos nettó eredménnyel.

A vegyipart a Du Pont vezeti: forgalma 37 milliárd, nyeresége 3,293 milliárd dollár, ezzel abszolút első az ágazatban a világranglista 58-a.

A bankok tekintélyes sorát forgalom tekintetében a Deutsche Bank vezeti 38,420 milliárd dollárral, miközben 1,437 milliárdos nyeresége a 11. helyre jó.

A vezető számítógépgyártó az IBM, forgalma 71,94 milliárd, nyeresége 4,178 milliárd dollár, ezzel abszolút első.

A Hitachi az elektronikai ipar éllovasa forgalom tekintetében, míg a legnagyobb pénzcsináló a már említett GE. Az élelmiszeripart az Unilever vezeti 49,738 milliárd dolláros forgalommal, 2,325 milliárdos nettó nyeresége a 2. helyre elegendő, miközben a rivális Nestlé 2 milliárddal kisebb forgalmat, ám mintegy 140 millióval nagyobb nettó nyereséget ért el.

A legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi cég a Metro Holding.

A legnagyobb bánya a mexikói Pemex, a legnagyobb gyógyszeripari vállalat a Johnson and Johnson. A kiadói és nyomdaipari első a Berthelsmann, míg a telekommunikációs sort a Nippon T&T vezeti.

Az iparágak között a forgalom alapján összeállított lista élén a kereskedelem áll. Az 500-as listán szereplő kereskedő vállalkozások összbevétele tavaly 1378,179 milliárd dollár volt. A második helyezett a kereskedelmi bankok csoportja 1173,039 milliárd dollárral, míg a harmadikak a motorgyártók ugyancsak 1000 milliárdot meghaladó bevétellel. A legnagyobb pénzt az olajiparban csinálták: 34,814 milliárd a listára felkerült 29 társaság nettó össznyeresége. Ettől mintegy 10 milliárd dollárral marad el a második helyezett elektronikai ipar teljesítménye, amelynek szorosan a nyomában vannak a kereskedelmi bankok. Ez utóbbiak listája a legnépesebb az 500-ban. 64 pénzintézet szerepel rajta, amelyek össznyeresége meghaladja a 24 milliárd dollárt.

A Fortune teret szentel a legnagyobb veszteseknek is. Ezzel kapcsolatban Kim Clark általános megállapítása, hogy a vállalatok számára végzetes lehet a hazai piacra való túlzott koncentrálás. Az 500-as lista legbetegebb társasága, a japán bankok vesztét is a hazai, felfújt ingatlanpiacba és vállalati részvényekbe történt túlzottan nagy befektetések okozták. Az 500-asok klubjának 20 legnagyobb vesztese között 10 japán pénzintézet szerepel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik