Az elmúlt évekhez hasonlóan a Figyelő ismét elkészíti a vállalkozások toplistáját, a TOP 200-at melyben szerepel a vállalatoknak a bruttó hazai termékhez való hozzájárulását kifejező mutató, azaz a vállalat által előállított bruttó hozzáadott érték. A vállalatok érdeklődése miatt és az olvasók tájékoztatása érdekében idén is közzétesszük a KSH hivatalos módszertanát a hozzáadott érték számítására.
Megjegyzés: A képletekben a 9529 jelölés a társasági adóbevallásra (benyújtási határidő: 1996. május 31.), a 9503 az állami költségvetéssel szembeni kötelezettségekről és juttatási igényekről szóló bevallásra (benyújtási határidő: 1996. február 15.) vonatkozik. A többi kódszám azon belül a lapszámra, a sorokra és az oszlopokra utal.
A hozzáadott érték, tehát a vállalat hozzájárulása az országban előállított bruttó hazai termékhez (a BHT, angol rövidítése GDP). Ez a mutató lényegében azt fejezi ki, hogy a vállalat az adott évben mennyi új értéket állított elő.
A levelezésből kitűnik, hogy a számítás három fő lépésből áll. Először a kibocsátást (más szóval a termelési értéket) határozzuk meg. A következő lépésben ebből levonjuk a folyó termelőfelhasználást, vagyis a máshol termelt és a vállalat által felhasznált termékek és szolgáltatások értékét. A kibocsátás és a termelő felhasználás különbsége a bruttó hozzáadott érték.
A vállalati számvitel az értékesítés nettó árbevételét tartja nyilván, a statisztika viszont a termelést veszi számba, ezért az árbevételhez hozzáadja az aktivált saját teljesítmények értékét (vagyis a saját előállítású eszközök aktivált értékének és a saját termelésű készletek állományváltozásának összegét). A termelési érték részét képezi még az értékesítés után járó támogatás, és azt csökkenti a befizetendő termékadó. Elsősorban a kereskedelemben és az építőiparban jelentős tétel az eladott áruk beszerzési értéke, illetve az alvállalkozói teljesítmény. Ez a két tétel az anyagjellegű ráfordítások között, illetve az értékesítés közvetlen költségeként jelenik meg a vállalkozások könyvelésében, tehát a termeléshez szükséges ráfordításokként kerülnek elszámolásra.
A folyó termelőfelhasználás számítása nem sok magyarázatot igényel. Egyedül talán az értékhatár alatti tárgyi eszközök értékcsökkenésével kapcsolatban kell azt megemlíteni, hogy a statisztika ezt a kettős könyvvitel szabályaitól eltérően a termelő felhasználás részének tekinti.
A nemzeti számlák összeállítása során a hozzáadott értéket a statisztika ennél jóval árnyaltabban számítja. Korrekciókat végez több olyan esetben, amit a számvitel az egyéb tételekkel együtt tart nyilván, például a statisztikai illeték, a munkavállalóknak adott költségtérítések, a természetben elszámolt munkavállalói jövedelem, a banki és biztosítási szolgáltatások igénybevételének költsége esetén. A statisztika ugyan csak utólag és pontatlanul tudja megbecsülni ezeket, a vállalatok számára azonban nyitva áll a lehetőség, hogy úgy fejlesszék saját nyilvántartási rendszerüket, hogy abból – elsősorban saját maguk számára – megállapítható legyen a hozzáadott érték, amely fontos információt nyújthat a vállalat hosszú távú stratégiájának kidolgozásához.
