A nyugat-európai bőr-, szőrme- és cipőgyártók eddig az alacsony munkabérek és a jól képzett munkaerő kedvéért hozták Magyarországra termelésüket. Az emelkedő bérköltségek és szürkülő szaktudás helyébe újabban a környezetvédelmi megfontolások lépnek.
A hazai bőr-, szőrme és cipőipar – bár eltérő eredményességgel, de – túlélte a rendszerváltás hozta válságot. Számítások szerint az ágazat az ipar bruttó termelési értékének 1,6 százalékát állítja elő, az ipar vagyonának közel 1 százalékát működteti, a nemzetgazdaság exportjának 3,2 százalékát adja. A piaci és gazdasági környezet átalakulásának hatására az ágazat termelése alaposan visszaesett, tekintélyes mennyiségű kapacitás épült le, a megmaradtak jelentős része viszont kihasználatlan, alacsony a termelékenység.
Teljesen átalakult a külső és belső értékesítési piac is. Az ágazatot az elmúlt négy évben az állandósulni látszó tőkehiány, a likviditási gondok, a műszaki fejlesztés elmaradása jellemezte. Szerény eredmény mégis felmutatható a vállalati szervezeti struktúrák átalakulásában, a külföldi tőkebevonásban, a privatizációban. Eközben meglehetősen haloványak voltak az állam ipar- és piacvédő kezdeményezései, exportösztönző lépései, holott köztudott, hogy megszűnt a szocialista piac, a csökkenő fizetőképes kereslet miatt elsorvad a hazai piac, az átgondolatlanul és hirtelen bevezetett liberalizáció elszabadította a feketekereskedelmet.
A helyzet jellemzésére egy – a valós életből lopott, ezért anonim – abszurd: az egyik hazai bőrgyár, amely korábban a szovjet cipőexport első számú hazai beszállítója volt, ma egy mediterrán cipőgyártónak végez bérmunkát. És hová máshová szállítaná késztermékét a “piszkos” munkát Magyarországon végeztető délszaki megrendelő, mint Oroszországba?!
Márpedig ez a vállalat még örülhet is, hiszen reménykedhet sorsának jobbra fordulásában. Merthogy a talpon maradás nem mindenkinek sikerült az elmúlt években. A cipőiparban például 65 százalékkal csökkent a termelés, a foglalkoztatottak száma 45 százalékkal fogyott. Csőd-, illetve felszámolási eljárás indult olyan nagyok ellen, mint az Alföldi, a Debreceni, a Duna, a Kiskun, a Mino, a Szabolcsi és a Tatai Cipőgyár. A következmény többnyire az lett, hogy a korábbi nagyok elkezdtek osztódni – és ezzel párhuzamosan persze új kisvállalkozások is alakultak. A legfrissebb, 1995 derekáról való statisztika összesen 353 cipőgyártót tartott nyilván az országban. A társaságok közül 16 foglalkoztatott háromszáznál több embert, a százat is meghaladta viszont azoknak a száma, amelyeknek tíznél kevesebb alkalmazottjuk volt. A tavaly év közepi adatok szerint 290 bőr-, szőrme- és bőrdíszmű árut előállító cég dolgozott idehaza. A nagyok közül itt is kevés volt a túlélő, és az ágazatnak e részében is jellemző volt az osztódás. Csupán 7 foglalkoztatott többet háromszáz embernél és 125 olyan társaság működött, amely tíznél kevesebb alkalmazottnak adott munkát.
Érdekes, hogy a bőrdíszművesek és a szőrmések nem szorultak kizárólag a belföldi piacra, mindegyiküknek sikerült exportlehetőséghez, bérmunkához jutnia. A bőripari export részaránya ezért nem csökkent. Tevékenységük azonban súlytalanná vált: az ipari termelés bruttó értékének a 0,03 százalékát sem éri el termelésük. A bőrgyárak kicsit jobban állnak, mint a többiek. A privatizációban elkelt a Táncsics (régen Wolfner) és a Finombőrgyár. A Hajdúsági Bőrgyárat vezető munkatársak lízingelik és konszolidálták a Simontornyait. Idén februártól ugyan felszámolás alá került a Pécsi Bőrgyár, ez azonban csupán egy balul végződött csődegyezség következménye.
Az idei a stabilizáció éve lesz a cipőiparban – véli Várszegi Árpád, a Bőr- és Cipőipari Egyesülés igazgatóhelyettese. Szerinte már az esztendő kezdetétől érezhető, hogy a termelés korábbi visszaesése megáll, folytatódik viszont a vállalatok “osztódása”. A KGST fénykorában még évi 50 millió párat előállító iparág termelése 12-12,5 millióra zsugorodott, amiből kétmillió pár lábbelit ma már az 5-25 főt foglalkoztató kisvállalkozások gyártanak.
A cipőiparban szinte tipikus a Tisza Cipőgyár Rt. sorsa. A jelenleg 85 százalékban ÁPV Rt. tulajdonban lévő társaság a piaci és tőkehiánybeli problémák miatt átmeneti működési zavarok ellenére talpon maradt. Berényi Ferenc vezérigazgatónak sok idegeskedést okozott a szállítókkal, pénzintézeti és egyéb partnerekkel folytatott egyezkedés arról, hogy jelentsenek-e csődöt, legyen-e felszámolás vagy sem. Szerencsére egyik eset sem következett be. A társaság törzséről viszonylag fájdalommentesen leválasztható egységeket folyamatosan értékesítették. Eladták a talpgyártó részleget és vegyes vállalatot alapítottak az osztrák Legero céggel. Ezek az akciók, valamint az ingatlan- és gépeladások megmentették az egyébként külföldön is elismert céget. A 2200 embernek munkát adó társaság árbevétele tavaly 2,5 milliárd forint volt, ennek 70 százaléka export bérmunka. A vezérigazgató sikerként könyveli el, hogy a Tiszának tavaly decemberben 1,5 millió ecu támogatást ítéltek meg a PHARE-programból. A cég, amely a korábbi hitelterheit – a magas kamatok ellenére – a felére, 450-500 millió forintra tudta lefaragni, időközben elvesztette piacainak kétharmadát. De megmaradt a márkanév, amelynek régi csillogását azonban csak 300-500 millió forint körüli fejlesztéssel lehetne igazán visszanyerni.
Más sors jutott a szombathelyi Sabaria Cipőgyárnak. A kilencvenes évtized elején még bérmunka volt az egyetlen mentsvár. Akkoriban a svájci MSC Holding (Marc Schuhfabrik GmbH) volt a szombathelyiek fő partnere. A hétéves kapcsolatból házasság lett. Az MSC folyamatos alaptőke-emeléssel, a nyereség visszaforgatásával növelte a közös társaság, a Marc Cipőgyártó Kft. jegyzett tőkéjét (ez most 446,71 millió forint) és közben kivásárolta a Sabaria 50 százalékos üzletrészét. A ma 1700 főt foglalkoztató társaság évi több mint kétmillió pár cipőt állít elő, 2,4 milliárd forintnyi árbevételének 56,6 százaléka export. A 60 százalékban férficipőket gyártó társaság belföldön is versenyképes kíván maradni, és erre különös figyelmet fordít a jövőben.
A bőr- és bőrfeldolgozó ipari termelésben egyelőre változatlanul komoly a visszaesés. A kimutatások szerint a puha bőrökből 1994-ben közel 2,8 millió négyzetméternyit gyártottak, a tavalyi szint csaknem 30 százalékkal maradt el ettől, és az idei első negyedéves jelentések még ennél is jelentékenyebb csökkenésről adnak számot. Átalakult azonban a termékszerkezet, ami elsősorban a kivitelben érezhető. A bútorbőrökkel és a sertésbőrből készült termékek mellett nőtt a piacképesebb, magas értéket képviselő felsőbőrök részaránya. A kész nemes szőrmés vadbőr kikészítése mintegy 80-84 százalékkal haladta meg az 1994-es 1,6 ezer négyzetméteres termelési mennyiséget. Mindent egybevetve elmondható, hogy a bőr-, bőrdíszműves és szőrmegyártók tavaly az előző évinél 10-30 százalékkal kevesebb árut hoztak létre.
A nagyobb bőrgyárak egymástól eltérő úton járva igyekeznek talpon maradni. A kényszerű felszámolási helyzetbe került Pécsi Bőrgyár vezérigazgatója, Várnagy Valéria bizakodó: szerinte ha lassan is, de kezd megerősödni a kisebb magántulajdonban lévő cipőgyártók tábora. A visszaeső belföldi keresletről szerinte nagymértékben az illegális és a legális import tehet. Igaza lehet, hiszen becslések alapján a belföldi kínálat 80-85 százalékát (nagyjából fele-fele részben) a feketekereskedelem és a korlátozás nélkül bezúduló legális import adja.
Az évente kétmilliárd forint értékű bőrterméket előállító pécsi részvénytársaság 500 millió forintnyit exportál. Az összesen mintegy 500 embert foglalkoztató cégnél megnőtt ugyan a bérmunka aránya, de még nem meghatározó és a vezérigazgatónő szavaiból érezhető, hogy ezt az arányt szeretné tartani a jövőben is. Piaci lehetőségekben nincs hiány. A gondot elsősorban az egyre elviselhetetlenebb mértékben jelentkező szezonalitás okozza. A rendelések hullámzó ritmusára jellemző, hogy – mint a vezérigazgatónő elmondta – az év második felében olykor kétszer akkora a megterhelés, mint az elsőben. Ennek okát abban látja, hogy rendkívül divatérzékennyé vált az iparág és senki sem hajlandó készletezni.
Kiss László, a Hajdúsági Bőrgyártó és Kereskedelmi Rt. elnök-vezérigazgatója hasonló helyzetben van: szerinte az is előfordul, hogy az első félévben harmadannyi a megrendelése, mint a másodikban. A cipőgyárak keresletének visszaesését abban is látja, hogy a divatirányzatoknak megfelelően egyre több textilt, csipkét használnak az új modellek elkészítésénél. A debreceni gyár sorsa egyébként idehaza viszonylag szokatlan fordulatot vett. A céget egy ötfős csapat lízingbe vette. A cég tavaly 700 millió forint fölött teljesített, ezt a termelési értéket az idén 10-20 százalékkal kívánják “megfejelni”. Az elnök-vezérigazgató szigorú költséggazdálkodás mellett igyekszik tágítani cége mozgásterét. A társaság termelésének 40-50 százalékát exportálják. A partnerek főként nyugat-európaiak, Kiss László szerint azonban nem szabad lemondani a környező államok piacáról, az orosz és az ukrán megrendelésekről sem.
A korábban is jelentős exportot és belföldi forgalmat lebonyolító nagyvállalatok közül szerencsésen átvészelte a kilencvenes évek elejének viharait a Simontornyai Bőrgyár Rt. Karnitscher Tamás vezérigazgató azon kevesek egyike, aki elmondhatja: cégénél nemcsak a bérmunka növekedett tavaly csaknem 26 százalékkal, hanem a sajátanyagos kivitel is majd’ háromszorosa lett az előző évinek. A vezérigazgató a hazai termelés védelmében azt javasolja: a kormányzat iparpolitikáért felelős vezetői vizsgálják felül a gyakorlatot, miszerint Magyarországról (ellentétben számos fejlett állammal) korlátozás nélkül kivihetők a belföldi nyersbőrök. Erre elsősorban azért lesz szükség, mert az EU-országokból a csatlakozás után majd vám- és egyéb kötelezettségek nélkül áramolhatnak Magyarországra a készbőrök, egyenlőtlen versenyhelyzetet teremtve a hazai gyártóknak.
Az elmúlt két-három évben stabilizálta helyzetét az évi 100 ezer pár kesztyűt és cipőfelsőrészt készítő Pécsi Kesztyű és Bőrdíszműipari Szövetkezet. A fele részben sport, fele részben hagyományos divatkesztyűt előállító cég a bérmunkából tartja fenn magát. Csupán 10 százalék a sajátanyagos export, amit mindenképpen növelni kellene – véli Bene János elnök -, ám a szövetkezet a honi adó és tb-terhek nyomasztó súlyától szenved, napi fizetési gondokkal néz farkasszemet.
A bőr- és cipőiparban most többhetes kényszerszabadság következik. Az őszi-téli szezonra keveseknek van módjuk felkészülni. A gyártók zöme ugyanis bérmunkáltatóitól még nem kapott megrendelést. Ha minden jól megy, többhetes pihenő után aztán jöhet a többműszakos hajrá.
