Gazdaság

Összerakott puzzle

A Csepel Autógyár (CSA) felszámolását végző Budapest Holdingnak nem kis sikert jelentett, hogy talált olyan befektetőt, aki egyben vette meg a vállalat szigetszentmiklósi gyártelepét. Ugyanis ennek az ipartelepnek az a legnagyobb gondja, hogy óriási méretekre tervezték, ugyanakkor az egységes infrastruktúra (energia-, víz-, csatorna-, úthálózat stb.) miatt csak egyben működtethető. Ahhoz, hogy külön értékesítsék részeit, szét kellett volna darabolni, ami milliárdokba került volna. Persze amikor a vételárat – amelyről, minthogy titkos, nem kaphattunk információt – kialkudták, mindezt bizonyára figyelembe vették a felszámolók. Ez a gyártelep volt a CSA legproblémásabb része. A vállalat húszadik kerületi gyártelepét sikerült legelőször eladni, ahová most a Knorr Bremse német cég vasúti fékszerelvény-gyártást telepít. A gyár harmadik egységét az egri sebességváltó-gyárat tavaly év végén adták el egy német szakmai befektetőnek, ahol tovább folytatódik – most már azonban jobb minőségben – a termelés. A CSA 4,2 milliárdos adóssága a felszámolónál maradt, amelynek egy részét a privatizációs bevételekből fizetnek majd ki. Egy további összeg kifizetésére is lehet mód, ha a CSA által, néhány vitás pénzügyi kérdésben indított perben döntés születik és befolynak az ott követelt összegeknek legalább egy része. Ez persze csak az egykori hitelezőket érdekelheti, hiszen a CSA privatizált egységei tehermentesen kerültek az új tulajdonosokhoz.

A Csepel Autógyárat (CSA) privatizáló társaság résztulajdonosa és képviselője, a negyven éve az Egyesült Államokban élő Szalay Gy. János maga sem gondolta volna néhány évvel ezelőtt, amikor felkereste az üzemet, hogy valamikor a tulajdonosa lesz. Az akkor az Egyesült Államokban az egyik legnagyobb vállalati konglomerátum, az A.M.F. egyik vezetőjeként hazánkba látogatott Szalay azért kereste meg a CSA-t, hogy mopedek gyártásáról tárgyaljon velük. Csak éppen eltévesztette a házszámot, hiszen a CSA sohasem foglakozott motorkerékpár-gyártással, mert az a szintén a Csepel szigeten fekvő, akkor már tönkrement Csepel Művek profilja volt. Az Egyesült Államokban fizikus diplomát szerzett üzletember akkor ismerkedett meg a CSA-val és azóta kitartóan foglakozik vele. Így nem lehet mondani, hogy zsákbamacskát vett. Most már csak arra van szükség, hogy az üzletember által összehozott befektető-társaság pénze elegendő legyen a termékfejlesztéshez, és megfelelő piacokat találjon a CSA gyártmányainak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik