Tavaly választani kellett: vagy bevezetik a szemétdíjat vagy összeomlik a szemétszállítási rendszer. Miután a szemétszállítás jövőjét a szakértők és a politikusok egyaránt sötéten ítélték meg, a díj bevezetését már a közgyűlés előtt eldöntött tényként kezelték. A frakciók közötti vita is elsősorban a tarifa nagyságáról bontakozott ki.
A Demszky főpolgármester vezetésével működő fővárosi közgyűlésről sok jót és még több kevésbé jót lehet felsorolni, egyet azonban biztosan állíthatunk: senki nem tudja megmondani, milyen határozatot hoz a következő döntésével a testület. A hatvanhat tagú fővárosi önkormányzat kiszámíthatatlanul működik, időnként a város vezetőit éri a legnagyobb meglepetés. Miként a közgyűlés elé terjesztett javaslatok nagy részének, így a szemétdíj bevezetésére tett javaslatnak is kétséges volt a sorsa. Az 1995. október 26-i ülést megelőzően az már majdhogynem biztos volt, hogy januártól a fővárosban is fizetni kell a szemétszállításért. A tarifa nagyságáról azonban a képviselőknek az utolsó pillanatig különböző elképzeléseik voltak.
Pedig kevés rendeletet készítettek elő ilyen alapossággal. A Demszky-kabinet a nyilvánosság előtt vagy szakértő szerepben szereti mutatni magát, vagy gondoskodó városatya benyomását kelti. Nos, a szemétügy előkészítése bőven alkalmat adott a város vezetésének, hogy mindkét szerepében megmutatkozhasson. Kár, hogy mint annyi más, a szemétdíj bevezetése sem volt eredeti ötlet. A javaslat már az előző önkormányzati ciklusban elhangzott, akkor Bubla Gyula szocialista képviselő vetette fel. Javaslatát az előző ciklusban leszavazták.
A múlt évben azonban új összefüggésbe került a kérdés: bevezetik a szemétdíjat vagy összeomlik a szemétszállítási rendszer. (Volt ugyan egy harmadik lehetőség is, nevezetesen az, hogy minden marad a régiben, az önkormányzat pedig megduplázza a Fővárosi Közterület-Fenntartó Vállalatnak /FKFV/ nyújtott költségvetési támogatást.) Miután a szemétszállítás jövőjét a szakértők és politikusok egyaránt sötéten ítélték meg, a díj bevezetését már a közgyűlés előtt eldöntött tényként kezelték. A frakciók közötti vita is elsősorban a tarifa nagyságáról bontakozott ki.
Az FKFV megrendelésére a Szonda Ipsos felmérést készített. Az ezer lakos megkérdezésével folytatott közvélemény-kutatás szerint a lakosság 241 forintot fizetne a szemét elszállításáért. A közvélemény-kutatók ezen túlmenően olyan praktikus tanácsokkal segítették a városatyákat, hogy számítsanak rá: minél magasabb tarifát állapítanak meg, annál kevesebben fogják fizetni.
A közgyűlés döntése előtt az éppen százéves közterület-fenntartó nagyszabású kampányt folytatott, egész oldalas újsághirdetésekkel, sajtótájékoztatókkal “formálták a lakosság tudatát”. Többször is elhangzott például, hogy a szemétszállításért minden európai fővárosban fizetni kell, Bécsben egy 120 literes tartály egyszeri ürítése 35 schilling, Koppenhágában pedig egy lakótelepi háztartás egyéves szemétszállítási díja 14 ezer forintot tesz ki.
Miután a képviselők valamennyi, a lakás méretei vagy az abban élők számából kiinduló tarifa-meghatározást elvetették, a literenkénti díjmeghatározás maradt. Az MDF, a Fidesz és a KDNP képviselői literenként 56 filléres árat javasoltak. Az ellenzék ez alkalommal kisebbségben maradt, a koalíció literenként egy forint plusz áfa, azaz 1 forint 12 filléres árat szavazott meg. A díjat az edények űrmérete és a szállítás gyakorisága alapján számítják ki. (Demszkyék bejelentették, a legrászorultabb rétegek szemétdíját az önkormányzat százmilliós kompenzációs alapja állja.) A számítások szerint a 800 ezer fővárosi háztartásnak havonta átlagosan 500 forint többletkiadást jelent a szemétdíj bevezetése.
A politika érdeklődési körébe 1994 nyarán került be a fővárosi szemétügy, akkor, amikor dunakeszi tisztifőorvosának kezdeményezésére az illetékes hatóságok megtiltották, hogy a főváros északi szomszédja tovább fogadja a Budapestről érkező szemetet. (A dunakeszi homokbányában kialakított I. számú lerakóban a műszerek nehézfémeket jeleztek, félő volt, hogy a szemétből kimosódó anyagok elszennyezik a város talajvizét.) A gyors kompromisszum a főváros érdeke volt, a szállítások leállításának harmadik napján Demszky Gábor úgy fogalmazott: ha tíz napon belül nem sikerül megoldást találni a hulladék elszállítására, a város belefullad a saját szemetébe. Nos, a kompromisszum időben megköttetett, ám a végleges megállapodást – mely szerint a főváros 99 millió forintos ellentételezést fizet Dunakeszinek – mégis csak 96 júniusában sikerült mindkét fél számára elfogadható módon formába önteni. Az időközben megtelt I. számú lerakót szigetelő réteggel lefedik, a II. számú lerakót pedig megnyitás előtt alulról is kibélelik. Ez a munka félidejéhez érkezett, év végétől a II. számú telep is fogadja a főváros hulladékát. A beruházás 544 milliós költségét a főváros állja. Egy másik 500 milliós tételt jelent a Pusztazámornak fizetendő ellentételezés. Két-éves keresés után ugyanis az M7-es kivezető szakasza mellett található Pusztazámor önkormányzatával sikerült megállapodni a hosszú távú hulladéklerakó létesítéséről. A tárgyalásokon alighanem nyomós érvként esett latba Vajda Pál főpolgármester-helyettes ajánlata, miszerint a harmincegynéhány milliós költségvetésű kistelepülésnek félmilliárdos ellentételezést hajlandó fizetni a főváros.
A múlt évben a következő gondokkal kellett szembenéznie a szemétszállításért felelős tisztviselőknek: A főváros által üzemeltetett kilenc lerakóhely közül hat megtelt, a maradék három két éven belül megtelik. Új lerakónak alkalmas terep Budapest ötven kilométeres környezetében alig akad, a néhány szóba jöhető település lakossága már az ötlet ellen is tiltakozik. A környezetvédelmi előírások – műszaki védelem, szigetelés, monitoring hálózat, feltöltés, rekultiváció – hihetetlen mértékben megdrágítják az új lerakók kiépítését. A munkagépek kiöregedtek, átlagéletkoruk nyolc év, új áruk 20 millió forint. Közben – Bánhidy János főmérnök nyilatkozatait idézve – amortizálódik az égetőmű.
A Fővárosi Hulladékhasznosító Mű 1981-ben állt munkába. Az első évben ragyogóan működtek a cseh Tatra berendezések, egy év után azonban a füstgázok okozta korrózió miatt kilyukadtak a csövek, s rendszeressé váltak a leállások. Kiderült, a kazánok nem alkalmasak a szemétégetésre, ezt a problémát csak német beszállítók közreműködésével, 1991-re sikerült megoldani. Azóta komolyabb üzemzavar nélkül működik az égető, az újabb problémát már a környezetvédelmi felügyelőség által kiszabott bírságok jelentik. A felügyelőség 1994-ben 1 millió 304 ezer, 1995-ben 4 millió 57 ezer forint légszennyezési bírságot szabott ki. A környezetvédelmi minisztérium füstgáztisztító berendezés megépítését írta elő. A határidő a múlt évben lejárt, a beruházás nem kezdődött meg. A magas költségek miatt a város vezetése kormányzati segítséget kért, a tárgyalások – egyelőre – nem jártak eredménnyel. A füstgáztisztító berendezés tavalyi árakon 9 milliárd 560 millió forintba került volna. A három éven belül elkerülhetetlen felújítás további 5,2 milliárd forintos kiadást jelent.
A fővárosban az elszállított hulladék 55 százalékát az égetőmű ártalmatlanítja. (Bánhidy főmérnök szemléltető hasonlatát kölcsönözve, ha az égetőműben eddig megsemmisített hulladékot lerakták volna, a keletkezett szeméthegy 30 méter magasan beborítaná a Margit-szigetet.) A hulladékhasznosító mű kazánjai egyébként öt százalék földgáz felhasználásával 1100 fokos hőmérsékleten égetik el a szemetet. A kazánok hőjét hasznosítva tavaly 95 096 Mwh villamos- és 1 871 996 GJ hőenergiát termelt, ami azt jelenti, hogy az égetőmű elektromos áramot ad az észak-pesti hálózatnak, s gondoskodik a harmincezres lélekszámú káposztásmegyeri lakótelep fűtéséről és melegvizéről.
Mindent egybevetve – Vajda Pál főpolgármester-helyettes számításai szerint – az ezredfordulóig 24 milliárd forintba kerül a szemét elszállítása, s további 27 milliárdot igényelnek a halaszthatatlan beruházások. Amennyiben a lakosság által fizetett szemétdíj fedezi a szállítás költségeit, az önkormányzat megvalósíthatja a prioritást élvező beruházásokat.
Tavaly a fővárosi önkormányzat 1,7 milliárdot fizetett az intézményes szemétszállításért. Az előrejelzések szerint 1996-ban 2,5 millió köbméter lakossági szemetet gyűjt össze az FKFV, ami – áfa nélkül – 2,5 milliárd forintos szemétdíjbevételt jelentene. Arra persze senki nem számított, hogy a lakosság a szemétdíj teljes, kiszámlázott összegét befizeti.
Januárban 304 millió 778 ezer, februárban 291 millió 36 ezer forint szemétdíjat számláztak ki. Az első hónapban 169 millió 5 ezer, a másodikban 133 millió 402 ezer forint folyt be. A március elején készített összesítés szerint a kiszámlázott szemétdíj 50,8 százalékát fizette be a lakosság. (Fontos tudnivaló, hogy a közterület-fenntartó a szolgáltatást nem szüneteltetheti, legfeljebb perelheti adósait.) Az FKFV április végén megállapodást kötött a Díjbeszedő Rt.-vel, amely 1996-ra 91 százalékos értéken megvásárolta az FKFV követelését. A behajtás sikere ettől a naptól a Díjbeszedő kockázata, erre az évre az FKFV bevételei rendeződtek. Hogy jövőre sikerül-e megállapodást kötni, azt egyelőre jósolni sem lehet. A vállalat részvénytársasággá alakulását előkészítő szakértők mindenesetre felvetették: bár egyetlen szakmai érv sem támasztja alá a 11 milliárdos vagyont képviselő égetőmű privatizációját, a külső tőke bevonása alighanem elkerülhetetlen lépés lesz. Más forrásból ugyanis aligha lehet megvalósítani a szükséges beruházásokat. Ha pedig egy külföldi befektető pénzt áldoz mondjuk új kazánokra vagy esetleg a sokat emlegetett füstgáztisztító építésére, a befektetett milliárdoknak előbb-utóbb meg kell térülniük. Olyan nagyságú összegre van szükség, amelyet a 120 milliárdos költségvetéssel működő fővárosi önkormányzat több év alatt nem tudott előteremteni, a megtérülést tehát az égetőmű ” vállalkozásai” – a hőenergia értékesítése, valamint az irattárak és más intézmények megrendelésére vállalt bérégetés – aligha garantálhatják. A privatizációs döntés gyakorlatilag egyet jelent a szemétdíj emelésével. A tarifaemelés mértékéről pedig hiába nyit vitát a fővárosi ellenzék, ha az égetőmű új tulajdonosa megállapítja az égetés díját, az önkormányzat legfeljebb arról határozhat, a terhekből mennyit hárít át a lakosságra. Ezt a vitát pedig 1995 őszén egyszer már végigizgulhattuk.
