A forint-leértékelésből származó jegybanki veszteségek új típusú kezelésére leginkább esélyes javaslat előnye, hogy a jövő év elejétől a központi költségvetésben megjelenik az MNB nettó devizatartozásainak csökkenéséből keletkező veszteség. Ez a veszteségtérítési módszer egyúttal kiküszöböli az esetleges jövőbeni hasonló problémákat, valamint az úgynevezett nullás adósságállomány további növekedését. Persze az sem mellékes, hogy a veszteségtérítés miatt megnövekvő hiány nem támaszt pótlólagos piaci finanszírozási igényt.
A nullás kamatozású államkötvények (lásd külön írásunkat) ugyan már régóta szálkák a jegybank vezetőinek szemében, kezelésük (értsd: könyvelési helyretételük) azonban elsősorban az elmúlt év végétől vált egyre sürgetőbbé. Az adósság-elszámolási mechanizmus okán ugyanis a rekordösszegű privatizációs bevételek – első hallásra talán kicsit meglepő módon, de – nemcsak örömöt, hanem gondot is okoztak a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium (PM) közötti elszámolásokban.
“Az enyhén javuló egyensúly miatt, ha lassan is, de elkezdett csökkenni az állam belső eladósodottsága, miközben a helyreállt befektetői bizalom eredményeként meglehetősen felgyorsult a külföldi devizák beáramlása a jegybankhoz” – hangsúlyozza Tétényi Tamás, a PM helyettes államtitkára. A devizatartalékok és devizaforrások együttes növekedése önmagában is veszteséget okoz, de az igazi probléma a jegybanki nettó devizapozíció (azaz a devizatartozások és -követelések különbözete) javulásakor jelentkezik. Ahhoz ugyanis, hogy az MNB csökkenthesse devizaadósságát, értelemszerűen külföldi fizetőeszközöket kell vásárolnia. Ha viszont ezt forint ellenében tenné, vagyis pénzt bocsátana ki, akkor csak az amúgy is a tervezettnél valamivel magasabb inflációnak adna újabb lökést. Ezért nem marad más út, mint forintban kamatozó, piacképes eszközök értékesítésével kivonni a gazdaságba került többletpénzt.
Ám az MNB devizaforrásainak és piacképes eszközeinek hozama között jelenleg mintegy 15-20 százalékos rés tátong, így nettó devizapozíciója csökkenésével a jegybank eredménye romlik. 1995-ben a jegybank külföldi adóssága a PM adatai szerint 559 milliárd forinttal mérséklődött. Ezért 1996-ban 428 milliárd forintnyi nullás kamatozású államkötvényt kell becserélni piaci kamatozásúvá, lévén, hogy a hatályos jegybanki törvény szerint az előző években az 5 százalékos előírás alapján átváltott összeggel csökkenthető a tárgyévi konverzió. Így május végéig még további 315,6 milliárd forintos úgynevezett nem kamatozó MNB-hitelt kellett a költségvetésnek kamatozó adóssággá varázsolnia (Figyelő, 1996/22. szám).
Ennek kamatterhe az idei költségvetésben – a kamatfizetés időzítésétől függően – ugyan még nem feltétlenül jelentkezik, jövőre viszont annál inkább. A PM az 1997. évi költségvetésben mintegy 75 milliárd forintnyi többlet-kamatkiadással számol. Így azonban már nemigen teljesíthetők a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) március közepén aláírt 23 hónapos hitel-megállapodásba vésett sarokszámok, jelesül az államháztartás 3 százalékos GDP-arányos hiánya. De még e feltételek teljesülése esetén sem kizárt, hogy – a devizapozíció alakulásától függően – az idén akár 50-70 milliárd forintnyi veszteséggel zár az MNB.
Mindezek két problémát is okoznak. Egyrészt a jegybanktörvény betű szerinti betartása is az erre az évre előirányzottnál 10-20 milliárd forinttal több költségvetési kiadással jár. Másrészt elképzelhető, hogy a törvényi előírásokon túl további 50-60 milliárd forinttal vagy a költségvetés egyenlege romlik, és/vagy az államadósság növekszik – ennyi pénz szükséges ugyanis az MNB mérlegének kiegyensúlyozásához.
Az MNB nettó devizatartozásainak csökkenése miatt egyszer már (1993-ban) módosították a jegybanktörvényt, hogy legalább valamelyest mérsékeljék a bankok bankjának forint-leértékelésből származó veszteségét. Az adósság-leépülés felgyorsulása, így már az összmérleg tartós veszteséggé válásának valószínűsége viszont az illetékeseket meggyőzte arról, hogy végleges megoldást kell találni az MNB effajta veszteségeinek kezelésére.
Már csak azért is, mert a statisztikák jelenleg nem a valóságos folyamatokat tükrözik vissza. “Így fordulhat elő az a paradoxon, hogy javuló egyensúly mellett is egy ehhez képest elmaradó ütemben mérséklődő (ráadásul 1997-ben már romló) GFS-metodikájú, azaz tőketörlesztések nélkül számított hiányt mutatunk ki” – jegyzi meg Tétényi Tamás. Jelenleg azonban nem létezik olyan számítási módszer, amely ezeket – a fejlett országokban nem mindennapos – problémákat közgazdaságilag elfogadható módon tudná kezelni, annak ellenére, hogy évek óta folyik a GFS-metodika továbbfejlesztése.
A négy lehetőség (lásd külön összesítésünket) közül a PM és az MNB egyaránt azt támogatja, amelynek során a forintadósságot – egy lépcsőben – devizaadóssággá alakítják át. A helyettes államtitkár szerint ez úgy változtatja meg a mai metodikában számolt államháztartási hiány nagyságrendjét, hogy a többletfinanszírozási igény kielégítése sem rövid, sem hosszú távon nem okozza az adósságszolgálat kezelhetetlen növekedését. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az MNB-nél nem keletkezik veszteség, nem alakulhat ki a nullás állomány felhalmozódásához hasonló helyzet. Ugyanakkor esély nyílik arra, hogy hosszú távon az államháztartási elszámolásokat átállítsák az Európai Unióéval konformabb metodikára. Ez utóbbi szerint az államháztartás nettó adósságát és a deficit mértékét úgy kell meghatározni, hogy a nettó államadósság devizában fennálló elemeit mindig az aktuális árfolyamon kell értékelni. Az államháztartási metodikát pedig úgy kell kialakítani, hogy a nettó adósságállomány változása megegyezzen a folyó évi államháztartási egyenleggel.
E számítási módszer alkalmazása egyszersmind azt is jelenti, hogy a külső államadósságra eső árfolyamváltozás hatását, mint tőkeérték-változást, szintén el kell könyvelni. Ezzel pedig – a PM feltételezése szerint – a folyó költségvetési deficit GDP-hez viszonyított aránya például 1995-ben nem 6,5, hanem húsz százalék körül lett volna. “Ám a metodikai váltás nem érintené a tényleges finanszírozást, lévén, hogy a 6,5 százalék feletti többlet automatikusan megfinanszírozódik a külföldi adósságra eső árfolyamváltozással” – hangsúlyozza Tétényi Tamás.
