Gazdaság

TULAJDONMUTATÓK

A Cseh Statisztikai Hivatal adatai szerint a magánszektor, amely 1988-ban a bruttó hazai termék 8,5 százalékát állította elő, 1995-re már 63,8 százalékos arányt ért el, s részesedése azóta is folyamatosan nő. Az államtalanítás gyorsaságát mindenekelőtt

az úgynevezett kuponos privatizációra lehet visszavezetni. A két hullámban végrehajtott magánosítás során 1600-nál több közép- és nagyüzemet privatizáltak. Hatmilliónál több állampolgár vett részt az eljárásban; vagy közvetlenül szerezhettek részvényeket az egyes vállalatokban, vagy a befektetési alapokon keresztül, közvetve részesedhettek. A résztvevők kétharmada az alapok mellett döntött. A tulajdonreform azonban korántsem ért véget. Az Állami Vagyonalapnak – a szervezettől származó információ szerint – az 1600 üzem közül még 1000-ben van részesedése. Főleg kis mennyiségű részvénypakettekről van szó, kivéve

azt a 60 “stratégiai társaságot”, melyekben az állam jelentős részesedéseket tartott meg. A cseh állam továbbra is ellenőrzése alatt tarja a bankszektort: jelentős részesedése van a négy nagybankban. Ezek a pénzintézetek nemcsak mint hitelezők, hanem mint néhány nagy befektetési alap működtetői is befolyásolják a gazdaságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik