Gazdaság

“MARHAHÁBORÚ” – A megoldás késik

ABrüsszeli Bizottság nem találta kielégítőnek a tervezett brit intézkedéseket a marhavész megfékezésére. A múlt pénteki tanácskozáson a tizenötök képviselőinek többsége azt a javaslatot támogatta, miszerint Londonnak egy újabb, radikálisabb programmal kell előállnia.

A szigetország és a kontinens közötti “marhaháború” gyors lezárása pedig nagyon is kívánatos lenne, hiszen a kialakult helyzet június 21-22-én, az unió tagállamainak firenzei csúcstalálkozóján egyéb fontos kérdésekben is veszélyezteti az együttműködést. E hét elején a külügyminiszterek római találkozóján próbálnak kiutat találni az érintettek.

Az elmúlt héten egyébként egy, a Nature című szaklapban publikált írás még tovább korbácsolta a kedélyeket. Eszerint ugyanis 1988-ban megduplázódott a britek marhalisztexportja azt követően, hogy a szigetországban az állategészségügyi szervek betiltották annak forgalmazását. A feltehetően fertőzött áru Francia országba, illetve Izraelbe került nagy mennyiségben.

A legutóbbi statisztikák szerint március 20. és május közepe között Olaszországban szorult vissza legintenzívebben a marhahúsfogyasztás – 45 százalékkal. A németek 35 százalékkal fogyasztottak kevesebbet, az írek 30-cal. Az Egyesült Királyságban 26 százalék, Franciaországban pedig 15 százalék a csökkenés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik