Gazdaság

ÉDÁSZ-KIBOCSÁTÁS – Még egy áramszolgáltató

Június 27-ig jegyezhetők kárpótlási jegyek ellenében az OTP fiókjaiban az Észak-Dunántúli Áramszolgáltató (Édász) Rt. részvényei. A győri székhelyű társaság jelenlegi helyzete több okból sem igazán rózsás, piaci lehetőségei azonban jobbak a legtöbb magyarországi áramszolgáltatóénál.

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a tavalyi privatizáció és az önkormányzatokat illető részesedések elkülönítése után nála maradó áramszolgáltató-részvényekből társaságonként nyolc-nyolc százalékot ajánl fel a kárpótoltaknak. A 375 058 darab Édász-papír 41 százalékára a belföldi, 20 százalékára a határon túli alanyi jogú kárpótoltak kaptak jegyzési előnyt. Az önkormányzatok és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek számára 13-13, a kárpótlásijegy-hasznosító társaságoknak pedig 12 százalékot szán a kibocsátó ÁPV Rt. A kárpótlási jegy-részvény átváltási arány az Émász-kibocsátással megegyezően tízezer forint összcímletértékű kárpótlási jegy ellenében egy darab tízezres névértékű Édász-papír.

Az észak-dunántúli társaság részvényei iránt sokak szerint a külföldi befektetők körében is számottevő lesz az érdeklődés. Néhány hónappal ezelőtt elterjedt a hír a tőzsdén kívüli részvénypiacon, hogy a már az önkormányzatoknál lévő Édász-papírokat osztrák szakmai befektetők vásárolják, sőt a tranzakciók utolsó felvonásában névérték körüli árat is hajlandók voltak fizetni a részvényekért. Tény, hogy az Édász privatizációs pályázatán annak idején az osztrák állami villamosenergia-ipari társaság is részt vett, végül azonban alulmaradt a Démászt is privatizáló francia EDF-fel szemben. Az osztrákok állítólag már ráébredtek, hogy számukra többet ér az észak-dunántúli cég, mint amekkora vételárat a pályázatukban ajánlottak, s így most – hírek szerint az EDF-et is megkörnyékezve – próbálják menteni a menthetőt. Az érdeklődés alapja egyrészt a nyugat-európai villamosenergia-hálózathoz való közvetlen csatlakozás lehetősége, másrészt az Édász ellátási területének gyorsuló gazdasági növekedésébe vetett hit.

Az Édász legnagyobb fogyasztói ugyan az észak-magyarországi társasághoz hasonlóan szintén nehézipari üzemek, mint az ajkai és az inotai alumíniumkohászati művek, de köztük találjuk a szentgotthárdi Opel gyárat, a Magyar Suzuki Rt.-t és az Audi Hungária Motor Kft.-t is. Az ipari üzemek tavalyi villamosenergia-fogyasztása azonban még velük együtt is messze elmarad az 1991-es szinttől.

A cég árbevétele 1995-ben mégis több mint 32 százalékkal nőtt a megelőző évihez képest. Igaz, jócskán emelkedtek a költségek is, hiszen a társaság az évet 2,4 milliárdos veszteséggel zárta. Ebben némi szerepük a könyvvizsgáló Deloitte & Touche által szóvá tett – az Édász és az “Édász felső vezetésének bizonyos tagjai” által jegyzett Gold Pool Kft. közötti – vagyoni tranzakcióknak is lehetett. Az Édász három különböző cégben szerzett részesedésének összesen 74 százalékát adta el a Gold Poolnak, ami könyvvizsgálói jelentés szerint 659 milliós veszteséget okozott az áramszolgáltatónak. Ráadásul mielőtt az Édász a vételár halasztott – a jegybanki alapkamat 50 százalékán kamatozó – megfizetése mellett értékesítette volna részesedéseit, még az egyik kedvezményesen értékesített cég, a Soproni Fűtőerőmű Kft. 262 milliós hiteltartozását is leírta. Ezek után nem csoda, ha az EDF a közgyűlésen tartózkodott a mérlegbeszámoló elfogadásától, ami még okozhat némi bonyodalmat az Édász életében.

A problémák ellenére az Édász pénzügyi helyzete stabilnak tűnik, hiszen a társaság saját tőkéje egyelőre jóval meghaladja az alaptőkéjét. Ez persze nem kis részben annak köszönhető, hogy a befektetett eszközök értékének csökkenését a forgóeszközök, azokon belül is elsősorban a vevőkövetelések – kettőről négy milliárd forintra való – növekedése ellensúlyozta. Ugyanakkor az Édász csaknem hétmilliárd forintnyi tőketartalékkal rendelkezik, amiből 2,3 milliárdot a fogyasztóktól tavaly véglegesen átvett villamoshálózat-fejlesztési hozzájárulásnak köszönhet.

Mindezek alapján az Édász jelenlegi helyzete egyáltalán nem tekinthető rózsásnak, a társaság piaci lehetőségei azonban nyilván jobbak a legtöbb magyarországi áramszolgáltatóénál. Ha az említett szakmai befektetői érdeklődés megújul a társaság iránt, akár viszonylag rövid távon is jó áron értékesíthetőek lesznek az Édász-papírok a tőzsdén kívüli forgalomban, de a most kibocsátandó részvények a hosszabb távra befektetni szándékozók figyelmére is számot tarthatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik