Az 1990-es évek elejéig jobbára még az MNB-től, illetve az annak bázisán a kétszintű bankrendszer bevezetésekor alapított magyar kereskedelmi bankoktól áramlott a szakképzett pénzintézeti munkaerő az új piaci belépőkhöz. Mára a jegybankos múlt elveszítette korábbi presztízs jellegét. A szakirányú munkahelyváltáskor a külföldi, illetve a sikeres hazai banki előélet számít a legjobb ajánlólevélnek.
A kétszintű bankrendszer 1987. évi megszervezésekor az állam a belföldi vállalatfinanszírozásban egyedüliként működő Magyar Nemzeti Bank megfelelő szervezeti egységeinek leválasztásával alapította meg a mai, hazai gyökerű üzleti bankok sorát. Ily módon került a korábbi gazdasági rendszerben felhalmozódott tudás és tapasztalat is a kereskedelmi banki funkciókat fokozatosan leadó jegybanktól az újsütetű magyar kereskedelmi bankokhoz. A korábbi gazdasági rendszerben az OTP még csak a lakosságot és a tanácsokat, a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) elsősorban az exportot, importot lebonyolító külkereskedelmi vállalatokat szolgálta ki, az Állami Fejlesztési Intézet pedig alapvetően az állami nagyberuházások finanszírozására szakosodott.
A kétszintű bankrendszer kialakításától az 1990-es évek elejéig az emberi erőforrást tekintve a legnagyobb “kibocsátók” az MNB, illetve a bázisán (ágazati és részben területi elvek alapján) alapított magyar kereskedelmi bankok voltak. Bár a piacgazdaság körülményei között hasznosítható banküzemi tudás és tapasztalat a jegybankban sem volt meg igazán, a vállalati számlavezetésben és hitelezésben a magyar sajátosságokat tükröző ismeretanyaggal és rutinnal felvértezett szakemberek a nyugati bankoknál is keresetté váltak. A jegybankos múltú szakemberek munkaerő-piaci értékét a korábbi kollegiális kapcsolatok révén kiváló formális és informális összeköttetéseik mellett csak fokozta, hogy az új banki ismeretekre való átképzésük – éppen szakmai múltjuk miatt – kisebb idő- és anyagi ráfordítást igényelt.
Problémát jellemzően a nyelvtudás hiánya okozott, tekintettel arra, hogy korábban szinte kizárólag az MKB foglalkozott a külkereskedelem finanszírozásával. Ezért aztán nem csoda, ha a kétszintű bankrendszer bevezetése idején, valamint az évtized első éveiben – de ez még ma is jellemző – a nyugati nyelveket beszélő, többéves nemzeti bankos gyakorlatra szert tett és kiváló kapcsolatokat ápoló szakemberek a magyar bankokban szinte teljes egészében, a külföldi bankokban pedig meghatározó arányban kerültek vezető pozícióba. Az 1987-et követő néhány évben olyan presztízse volt az MNB-ben eltöltött munkaviszonynak, hogy az előbbi feltételek teljesülése esetén, a hirtelen megjelenő munkaerő-piaci konjunktúra következtében a legjobb ajánlólevélnek számított.
Ugyanakkor a rendszerváltás évtizedfordulóján jelentős munkaerő-kibocsátó volt az államigazgatás is: különösen a polgári minisztériumok és egyes, a nemzetgazdaságot korábban felügyelő főhatóságok. Valószínűleg a politikai és gazdasági rendszerváltással összefüggő státuszok átrendeződésének, az üzleti világ és az állami bürokrácia jövedelmi viszonyai ekkor kezdődő elszakadásának, illetve a bankszektor korlátlan munkaerőéhségének szerencsés egybeesése volt a migrációt kiváltó fő ok. Az államigazgatás és a pénzintézetek közötti munka-erő-vándorlást sok esetben a magyar piacra belépő külföldi, illetve a belföldi pénzintézeteket ellenőrző-szabályozó, befolyással bíró főhivatalnokok kapcsolati hálózata is segítette. Ugyancsak sokat nyomott a latban a termelő szektor összeomlása, és ezáltal mint munkaerő-piaci alternatíva megszűnése.
A banki munkaerőpiac újabb hullámát, egyfajta másodgenerációs vonulatot jelentenek a már a piacgazdaság igényei szerint, szakirányúan képzett, nyelveket ismerő, ambiciózus ifjú titánok. A budapesti belvárost elárasztó sötét öltönyös, fehér inges, a kádári időszakban felnőtt generációk számára ismeretlen, konzervatív bankári stílust megjelenítő korosztály valószínűleg még éppen idejében: 1991- 93 között lépett be a telítődő bankpiacra.
A karriert és az anyagi lehetőségeket leginkább a korábbi rendszer szemléletbeli és viselkedési kötöttségeitől mentes, yuppie-sodó brókerek (nemritkán az ifjú bankárokat is ideértve) jelenítik meg a közvélemény szemében. A külföldi bankok megjelenésükkor azonnal, a hazai gyökerű bankok pedig – a kialakult munkaerő-piaci verseny hatására – a ’90-es évek eleje óta döntően ezen generáció tagjai közül választják ki hosszabb távra alkalmazottaikat.
Sajátos csoportot alkotnak a pénzintézeti munkaerőpiacon azok a munkavállalók, akik nem szakirányú (gazdasági) felsőfokú iskolákat végeztek el. Egyrészt a kevésbé keresett, gyakran a válságágazatokban érintett (műszaki, mezőgazdasági) szakmák művelőiről van szó, akik hosszú távú “bennmaradásuk” érdekében pénzügyi másoddiploma- és idegennyelv-képzéseken részt véve a banküzem különböző területein illeszkedtek be, jellemzően a 90-es évek eleji erőteljes banki munkaerő-kereslet idején. Másrészt a 90-es évek közepén, a banki számítástechnika és készpénzkímélő fizetési módok fejlődésével az úgynevezett back office jellegű, kiszolgáló műszaki személyzet felfutása figyelhető meg. A hagyományos pénzközvetítő funkción túl egyre több kényelmi technikai szolgáltatást és közvetve helyettesítő pénzügyi terméket nyújtó pénzintézeteken belül az üzleti (front office) terület mellett egyre nagyobb szerephez jutnak a számítástechnikai, a rendszerfejlesztést kiszolgáló és üzemeltető apparátusok.
Az évtizedforduló bankalapítási hulláma után a munkaerő-piaci kereslet mára lényegesen mérséklődött. A külföldi bankok terjeszkedése a piac újrafelosztását követően lassult, a versenyben a pozícióikat megtartó vagy éppen elvesztő bankokban radikális szervezeti változások, létszámleépítések folynak.
A nyugati nyelveket beszélő, a korszerű banküzemet ismerő humán erőforrás azonban felértékelődött. Mára, amikor a jegybanktörvény alapján az MNB már teljesen kivonult a napi vállalatfinanszírozásból, a jegybankos múlt elvesztette korábbi munkaerő-piaci prioritását; helyét – presztízs-szempontból – a sikeres külföldi, illetve egyes hazai bankok töltik be. Ami a mai napig lényegesen nem változott meg, az a külföldi és hazai gyökerű bankok közötti munkaerő-vándorlás iránya. A banki migráció egyrészt a hazai gyökerű bankok között figyelhető meg, másrészt ebből a körből a külföldi tulajdonúak felé irányul; fordított irányú mozgásról tömeges méretekben nem beszélhetünk.
