Gazdaság

Száz százalék

A Mahart-csoporthoz az anyacég három üzletága és négy, száz százalékig a Mahart Rt. tulajdonában lévő kft. tartozik, illetve néhány vegyes vállalat (köztük a budapesti székhelyű Interlighter és Ferroport), amelyek szállítmányozással, illetve a tengerészek alkalmazásával foglalkoznak. A Mahart-üzletágak közül:

A Mahart Folyamhalyózás tevékenysége kiterjed a 3500 km hosszú Duna-Majna-Rajna vízi útra, ahol 28 ezer kilowatt összteljesítményű és 200 ezer tonna hajóterű járműparkot üze-meltet.

A Mahart Szabadkikötőnek 95 ezer négyzetméter fedett és 75 ezer négyzetméter nyitott rakterülete, valamint 2 ezer folyóméter rakpartja van. A bázis bármely áru átrakására alkalmas, itt található a Ferroport fedett átrakó és az első Duna menti konténerterminál.

A Mahart Hajójavító Gyár Budapesten folyami áruszállítók és személyhajók útközi és sólyázásos javítását, speciális átépítését végzi.

A Mahart Seatrade Kft. az egyetlen magyar székhelyű tengerhajózási cég. Hat hajója összesen 65 ezer dwt kapacitású. A saját hajók menedzselésén kívül brókerolással, hajóbérléssel és world wide szállítmányozással is foglalkozik. Kísérleti jelleggel 1993 óta folytat a Duna és a Volga közötti folyam-tengeri szállításokat.

A Mahart PassNave Kft. évente körülbelül háromezer rendezvényt szervez 23 személyhajójának fedélzetén. Nyugat- és Közép-Európa legnagyobb szárnyashajó-tulajdonosa. Évente 500 nagy, kabinos hajót fogad, főleg a budapesti nemzetközi hajóállomáson.

A Mahart Balatoni Hajózási Kft. 35 hajóból álló flottával 150 éve folytat menetrendszerű közlekedést és rendezvényhajózást. Ma már 23 saját kikötője van. Szolgáltatásait négy nosztalgiahajó és négy komp egészíti ki.

A tiszai hajózást is önálló kft. szolgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik