A nyugati világ, bár óvatosan fogalmazva, de nem késlekedett az üzenettel: Izrael továbbra is számíthat a fejlettek támogatására, ha a békefolyamat folytatódik. Az oslói megállapodásban kijelölt útról nincs letérő – sietett hangsúlyozni Bill Clinton és az őt követő európai kórus.
Benjamin Netanjahunak, azaz “Bibinek”, ahogy a sajtó is bátran becézi a 47. életévét még be sem töltött miniszterelnök-jelöltet, nincs szüksége semmiféle presszióra – írják az első kommentárok. Elég okos ahhoz, hogy felmérje a Rabin által három esztendővel ezelőtt Oslóban megkötött béke-megállapodás gazdasági hasznát – értenek egyet a közel-keleti helyzet elemzői.
Netanjahu választások előtti korteskedése során ugyan nagy hangsúlyt kaptak a Likud Jeruzsálem státuszát, a határok kijelölését, a zsidók betelepítését, valamint a szír kapcsolatokat a hivatalban lévő Peresz-kormánytól eltérően megítélő nézetei, valójában azonban a békefolyamat szükségességét a fiatal pártvezér sem vitatta.
Pereszék szerint a biztonság záloga a béke. A Likud megközelítése fordított: előbb a biztonság, azután a béke. A Munkapárt elképzeléseibe belefér a megszállt területek megnyitása, a Golan visszaadása, és Pereszék a palesztin állammal kapcsolatos tabuk felejtésébe is beletörődtek. A Likud viszont, ahogy azt megválasztása után Netanjahu ismételten hangsúlyozta, ellenzi a Golan átadását Damaszkusznak, határokat kíván szabni a palesztin autonómiának, a megszállt területekre intenzív betelepítést tart célravezetőnek, és Jeruzsálem ügyében is hajlíthatatlan.
A cél azonos, pusztán a megközelítés, a módszerek lesznek mások – nyugtatgatja a sajtó a közvéleményt, a politikusokat és persze az üzleti köröket, akiknek esetleges elbizonytalanodása végzetes lehet a világgazdasági integrálódás útján érdemben csak néhány évvel ezelőtt elindult Izrael számára.
Izraelnek, amelyet sokan a mediterrán térség Szilikon-völgyének neveznek, van mit vesztenie. Az ország GDP-je megegyezik Spanyolországéval, a duplája Görögországénak, és gyakorlatilag azonos Egyiptom, Jordánia, Szíria és Libanon együtt számolt bruttó hazai termékével. Hat esztendő óta a zsidó állam GDP-je évi átlagban 6 százalékkal gyarapszik, tavaly a növekedés 7 százalékot tett ki. 1992-ben még az aktív lakosság 11,2 százaléka volt munka nélkül, tavaly ez az arány 6,3 százalékra szorult vissza. Ma Izraelben 50 kockázatitőke-alap működik. A kutatás-fejlesztésre fordított összeg a GDP arányában a világon a legmagasabb: 3 százalék. A versenyképesség különösen a telekommunikáció, az informatika és a biotechnológia terén kiemelkedő, ezen iparágak fejlődési üteme tavaly 8 százalék volt. A polgárok éves átlagjövedelme 15 ezer dollár, ezzel megelőzik Spanyolországot, és reményeik szerint lassan üldözőbe veszik a briteket.
A külső körülmények az utóbbi években jócskán hozzájárultak a sikertörténethez. Az ország szabad kereskedelmi megállapodást kötött az USA-val, az EU-országokkal, Törökországgal, Csehországgal és Szlovákiával. Évi 7 milliárd dollárnyi külföldi magán- és állami segély (ebből 3 milliárd az USA-ból) segíti Izrael gazdaságát, a Washingtonból származó hitelek, illetve garanciák összege további 10 milliárd dollárt tesz ki.
Ugyanakkor az előző kormány gazdasági mérlegét jó néhány negatívum is rontja. Az infláció kétszámjegyű, az éves várakozás 12-14 százalék, ami jócskán felülmúlja a kormány által előrejelzett 8-10 százalékot.
A fizetési mérleg is romlik, az 1992-ben még 59 millió dolláros deficit 1995 végére 4,5 milliárd dollárra duzzadt. A nemzeti valuta, a sékel leértékelődik a dollárral szemben, az izraeli polgárok egyötöde létminimum alatt él, a kamatok magasak, a költségvetés deficitje pedig folyamatosan duzzad, jelenleg a GDP 3,5 százalékára rúg.
A Likud terápiája a Munkapárttal szemben az eddiginél jóval drasztikusabb, gyorsabb privatizáció. Az állami tulajdon harmada: mintegy 50 vállalat, köztük a nemzeti televízió és az El Al magánkézbe adásától remélik az államadósság jó részének rendezését. Az elképzelésekben szerepel a költségvetési kiadások lefaragása, a megszállt területekre irányuló áruszállítmányok, valamint az Izraelben dolgozó palesztinok bérének megadóztatása is.
Ez utóbbi elképzelés talán a legkényesebb pontja a választáson győztes párt programjának. Mert bár a békefolyamatban valós előrelépések történtek az elmúlt három évben, gazdasági szempontból csalódniuk kellett a palesztinoknak. A február végi terrortámadásokat követően drámaian súlyosbodott a helyzet az amúgy is reménytelen Ciszjordániában és a gázai övezetben. Az akkor életbe lépő blokád előtt 50-70 ezren jártak át naponta Izraelbe munkába (1992-ben még 120 ezren élhettek a lehetőséggel). Most 10 ezernél alig valamivel többen tehetik ugyanezt. A helyi gazdasági aktivitás minimális, az aktív lakosság kétharmada munkanélküli. A nemzetközi támogatások teljesen lefékeződtek. A palesztin hatóság kasszájának deficitje az előre látott 75 millió dollár helyett 180 millió, és mint azt Jasszer Arafat a közelmúltban megerősítette, a megszállt területek elleni izraeli blokád napi 6 millió dollárral rövidítette meg a palesztinokat. Ekkora hiányt semmiféle külső segítség nem képes kompenzálni, de a segélyek amúgy is csak cseppekben érkeznek. A fejlettek által ígért 500 millió dollárból májusig mindössze 30 millió dollárt folyósítottak.
