Gazdaság

REPÜLŐGÉPGYÁRTÓK FÚZIÓJA – Államosítják a Dassault-birodalmat?

Meddig megy el a hatalom annak érdekében, hogy megvalósuljon a Dassault Aviation és az Aeorospatiale szerinte kívánatos fúziója? – ez a kérdés foglalkoztatja most a francia gazdasági köröket. A két repülőgépgyártó egyesítésének ötlete nem új, ám 1997 óta több kormány bicskája is beletörött e szándék megvalósításába. Ez év februárjában Jacques Chirac ismét elővette a tervet, és június 30-ig adott haladékot a két társaságnak egy olyan séma kidolgozására, amelyet követve két éven belül létrejön a házasság, ám február óta semmi nem történt. A közelmúltban Brüsszel által mintegy 15 millió francia frankos vesztegetéssel megvádolt Serge Dassault, a Dassault-birodalom jelenlegi feje ugyanis ez idáig találkozni sem volt hajlandó Louis Gallois-val, az Aerospatiale elnökével, és eredménytelenek voltak a köztársasági elnökkel folytatott tárgyalásai is. Pedig Chirac-ot baráti szálak fűzik a Dassault családhoz, és az elnök, mint többször is kifejtette, nyitott minden olyan megoldás iránt, amelynek végeredménye a fúzió. Dassault azonban, a párizsi sajtó szerint pszichológiai okokból, ragaszkodik az apjától örökölt birodalom függetlenségéhez. Ám a makacsság sokba kerülhet. A Dassault legfőbb megrendelője ugyanis a francia állam, amely a nyolcvanas évek eleje óta 45,76 százalék erejéig részvényes a társaságban. Egy 1978-as törvény értelmében – amelynek érvényességét mellesleg Dassault vitatja – az állam súlya a szavazáskor 54,73 százalékos.

Így a hatalom, ha úgy akarja, akár az államosítás mellett is dönthet, amely lépés elemzők szerint egyáltalán nem kizárt. Az államosítás költségei ugyanis várhatóan busásan megtérülnének a fúzió nyomán létrejövő nagyvállalkozás újraprivatizációjával. Az egyéb európai gyártókkal való szövetség szorosra fűzésével pedig elfelejtődhet az Aerospatiale újratőkésítésének mintegy tízmilliárd frankos pénzigénye. Ez utóbbi vállalkozás mérlege tavaly 981 millió frankos veszteséget jelzett, az adósságai pedig 6,5 milliárdra duzzadtak. A Dassault Aviation nyeresége tavaly 401 millió frank volt. A társaság részvényeinek 4 százaléka forog jelenleg a tőzsdén, mintegy 5 milliárd frank értékben.

Ami a közös európai társaság létrehozását illeti, annak tervét a napokban jóváhagyták a négy érintett ország illetékes miniszterei. Eszerint a francia Aerospatiale, a British Aerospace, a német Daimler Benz Aerospace (DASA) és a spanyol Construcciones Aeronauticas alkotta Airbus konzorcium egységes vállalattá alakulna. Az Airbus egyes hírek szerint Európán kívül is partnereket keres, a DASA a McDonnel Douglas-szel folytat tárgyalásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik