Gazdaság

A MAGYAR GAZDASÁG 1995-BEN – Kinn is vagyunk, benn is vagyunk…

admin
admin

1996. 05. 29. 00:00

A múlt héten, menetrendszerűen megjelent a Pénzügykutató Rt. Alagút-jelentése. A kutatóintézet értékelése szerint a magyar makrogazdaság teljesítménye 1994-hez képest jelentős eredményeket hozott, az átalakuló országok összehasonlításában azonban még mindig a kevéssé sikeresek között van. Az átalakulás egyes területein is felemás a helyzet.

A kelet-európai gazdaságokban 1995-ben folytatódtak az 1994. év kedvező tendenciái. A legdinamikusabban növekvő gazdaság 1995-ben Lengyelország volt 6,5 százalékkal. Albánia, Csehország, Észtország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia 4-6 százalékos növekedést mutathatott fel. Magyarország Bulgáriával, Horvátországgal és Lettországgal a legalacsonyabb, 1-2 százalékos GDP-javulást elért országok csoportjába tartozik.

Ha a ‘95-ös év többi makromutatóját vizsgáljuk, az összehasonlítás akkor sem igazán hízelgő. A kétségtelenül komoly stabilizációs eredmények csak ‘94-es önmagunkhoz képest nevezhetők valódi sikernek. Az átalakuló országokkal való összevetés lényegében egyetlen olyan területe, ahol vezető helyzetben vagyunk, a működőtőke-befektetések szintje.

A Bokros-csomag és hatásai

Magyarország 1994-ben kritikussá vált egyensúlyi helyzete 1995 első hónapjaiban tovább romlott. A márciusban bevezetett intézkedések ezeket a tendenciákat kívánták megfordítani. Az előre bejelentett csúszó-leértékelés a bizalmat akarta helyreállítani és a kiszámíthatóságot szavatolni. Az egyszeri nagyobb leértékelés és a vámpótlék bevezetése a szigorú keresletkorlátozó intézkedésekkel együtt elsősorban az import visszafogását célozta, ugyanakkor az export jövedelmezőségét is javítani kívánta. Az év végi statisztikákban mutatkozó eredmények imponálóak. Értékben az export 21,5 százalékkal emelkedett, miközben az import növekedési üteme jelentősen (7 százalékra) lassult. Így a külkereskedelmi mérleg hiánya 1,2 milliárd dollárral visszaesett, s 2,6 milliárd dollár lett. Volumenben a behozatal 3,9 százalékkal csökkent, míg a kivitel 8 százalékkal emelkedett. A fizetési mérleget terhelő hiány 1,8 milliárd dollárra csökkent.

A javulás a statisztikában is érzékelhető szerkezeti elmozdulások mellett ment végbe. Importunkban visszaesett a fogyasztási cikkek és megemelkedett a folyó termeléshez (és exporthoz) szükséges anyagok, félkész termékek, alkatrészek aránya. A beruházási célú behozatal részesedése nagyjából szinten maradt. Kivitelünk mozgását 1993 óta nagyrészt három termék- és tevékenységi csoport határozza meg: 1995-ben is a bérmunka, a gabona és az élelmiszeripari termékek tették ki az exportnövekmény 58 százalékát. A bérmunkán belül azonban markáns szerkezetváltás látható: csökkent a könnyűipari és nőtt a gépipari bérmunkázás aránya. Részben ez tükröződik abban is, hogy a tavalyi exportot az anyagok, félkész termékek, alkatrészek dinamizálták.

Költségvetési korrekció

A költségvetési folyamatokat 1995-ben alapvetően meghatározta a stabilizációs program keretében elhatározott, az elsődleges egyenlegben és a teljes finanszírozási szükségletben jelentkező erőteljes kiigazítás. Ez szakítás volt a korábbi sikertelen és erőtlen korrekciós kísérletekkel, és a költségvetés egyensúlyában jelentős változást eredményezett. A kiigazítás két pillére közül a költségvetési bevételek számottevő növekedése bizonyult meghatározónak (az átmeneti bevételi forrásnak szánt privatizációs és vámpótlékból származó bevételek révén). A másik elemet a költségvetési kiadások nominális szinten történő rögzítése és a gyorsuló infláció következtében a reálkiadások jelentős csökkenése jelentette.

Mindezek eredményeképpen az egyensúly romlása kisebb lett a tervezettnél, és a privatizációs bevételek jelentősen javították a költségvetés egyensúlyi mutatóit, illetve mérsékelték az éves finanszírozási igényt. A költségvetési javulás az államháztartás egyensúlyi helyzetére is jótékony hatással volt, bár annak mutatói a többi alrendszer tervezettnél nagyobb hiánya miatt kevésbé lettek kedvezőek.

A központi költségvetésnek a GDP-hez viszonyított adóssága 1995-ben a jelentős nominális növekedés ellenére sem változott 1994-hez képest. Az államadósság súlyának stagnálásában szerepet játszott a költségvetési hiány mérséklődése, valamint az egyéb költségvetési kötelezettségeknek a korábbi éveknél kisebb ütemű növekedése. Ugyanakkor a kamatkiadások meredeken növekedtek, és elérték a GDP 8,7 százalékát; ennek oka az államadósság magas szintje, valamint a költségvetés magas kamatok melletti finanszírozása. Folytatódott a törlesztési kiadások növekedése is, bár a törlesztési csúcs 1997-re várható.

Monetáris fordulat

1995 márciusa fordulatot hozott a hazai monetáris politikában. Miközben az új árfolyamrendszer soha nem tapasztalt, fegyelmezett kormányzati politikát követelt meg a költségvetés, a központi árintézkedések és a bérmegállapodások terén, a monetáris politika eszköztárát jelentősen beszűkítette a pénzfolyamatok befolyásolásában. Mind a kamatpolitika, mind a devizapiaci és nyíltpiaci intervenciók lehetősége, mind a refinanszírozás alárendelődött a külső és belső egyensúly szabta követelményeknek. A jegybanki eszköztár beszűkülésével és az előrelátás nehézségeivel magyarázható, hogy az MNB politikájának pozitív makrogazdasági eredményeit lerontották a refinanszírozási és a tartalékráta-politikákban megmutatkozott ellentmondásos lépések bankpiacot megzavaró hatásai.

A jegybanknak 1995-ben alapvetően sikerült megbirkóznia az új helyzet okozta gondokkal. Noha a monetáris politika a maga eszközeivel nem tudta az inflációt a kívánatosnak tartott 24 százalékos szintre mérsékelni, a fizetési mérleg javulásában és a megtakarítási hajlam erősítésében sikeresnek bizonyult. Az utóbbi célok érdekében a magas kockázati felárral terhelt forintkamatok ugyanakkor jelentősen növelték az államháztartás adósságszolgálatát. A jegybank számára a legnagyobb kihívást a deviza-beáramlások okozta sterilizációs probléma kezelése jelentette és jövőben is jelenti.

Változások a bankrendszerben

A bankrendszer és a piac átrendeződése 1995-ben is folytatódott. A konszolidált bankok aktivitásának csökkenését a külföldi banki tulajdonosi háttérrel rendelkező pénzintézetek térnyerése ellensúlyozta. A konszolidációk során kitisztított és összezsugorított állami banki szféra nyomában támadt űr újabb expanziós törekvéseknek adott és ad teret. Miközben több, régóta működő bank képtelennek bizonyult megélni a magyar piacon, és néhány továbbinak is csak jelentős karcsúsodás után van esélye a túlélésre, több bank éppen hogy növekedéssel dicsekedhet.

A bankok közötti erőviszonyok átrendeződését azonban nemcsak a piac alakította, hanem kormányzati intézkedések is befolyásolták. A meghirdetett bankkonszolidáció lezárulása után ugyanis újabb technikákkal, de további állami pénzek felhasználásával folytatódott (és folytatódik) a rászoruló bankok megmentése válságkezelő fúziók és felvásárlások formájában.

Bár a hitel- és bankkonszolidációk fő célja az volt, hogy a bankok tőke- és likviditási problémáinak rendezésével megteremtse a gyors privatizáció lehetőségét, 1995-ben ilyen eredmény még alig volt A konszolidált bankok közül csupán egyetlen privatizációja történt meg. A legnagyobb pénzintézet, az OTP részleges eladása miatt az 1995-ös év összességében mégis jelentős változást hozott a magyar bankrendszer tulajdonosi struktúrájában: az állami tulajdon részesedése 43 százalékra csökkent, miközben a külföldi tulajdonosok súlya 36 százalékra emelkedett.

BÉT-beindulás

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 1995. évi összkapitalizációja 40 – ezen belül a részvényeké 100 -, az összforgalom 18 százalékkal ugrott meg. Öt új részvényt vezettek be a tőzsdére, köztük – privatizáció keretében – két nagyágyút: a Molt és az OTP-t. A BÉT hivatalos részvényindexe, a BUX 1995 második felében 32 százalékkal emelkedett.

Mindemellett a BÉT forgalmának több mint kétharmadát továbbra is az állam papírjaiban bonyolították le, s a kincstárjegyek és az államkötvények az összkapitalizációból is 68 százalékkal részesedtek. Az összesen 84 féle állampapírral szemben mindössze 42 részvény forgott tavaly a tőzsdén, s ezek közül is alig tíz volt igazán likvid. A részvények “lemaradása” több tényezővel magyarázható. A kínálati oldal hiányosságai: a magyar privatizációs politika nem kedveli a tőzsdén keresztül való vagyonértékesítést, az állami és magáncégek még mindig “macerásnak” tekintik a tőzsdei kötelezettségeket. A keresleti oldalon: a belföldi befektetők sem igyekeztek a kockázatosságukhoz képest alacsony hozamot ígérő részvényeket vásárolni (60 százalékuk veszített árfolyamából), a BÉT-en jelentős súllyal szereplő külföldi befektetők az év nagy részében távolmaradásukkal tüntettek.

Beindult a kereskedés a BÉT határidős piacán is, ahol az összforgalom meghaladta a 10 milliárd forintot, és a nyitott kötésállomány árfolyamértéke elérte a 3,4 milliárdot. A leggyorsabb karriert a három hónapos diszkont kincstárjegyek futották be, de az év végére már nagy volt az érdeklődés a BUX- és a határidős devizapiacon is.

A tőzsdén a vállalati adósságpapírok nemigen forogtak, a tőzsdén kívül viszont igen nagy volt a keletjük – mérhetetlen kockázatosságuk ellenére is. A befektetési jegyekkel való kereskedést nyugodtan mondhatjuk marginálisnak, főként azért, mert a befektetők többsége – adókímélő módszernek szánva – a jegyeket három évig bizonyosan megtartja. A legtünékenyebb papírnak tavaly a kárpótlási jegy bizonyult, amelynek árfolyama folyamatosan esett, kereskedelme pedig gyakorlatilag kiszorult a tőzsdén kívüli piacra (OTC).

Az OTC forgalma igen gyorsan bővült. Népszerűsége éppen szabályozatlanságából fakad: nincs semmilyen bejelentési kötelezettségük a kereskedőknek, így szabad tere van “az aki kapja, marja” elv érvényesülésének. A tényleges kereskedés nagyságát csak találgatni lehet, az árfolyamokat homály fedi.

Felgyorsult infláció

1995-ben minden területen felerősödött az infláció. Megtört az ütem mérséklődésének korábbi tendenciája, és az általános áremelkedés a 30 százalékot közelítette. Az infláció ütemének hektikus alakulása kedvezőtlenül hatott a növekedésre. Lényegesen nagyobb volt a gyorsulás a termelői árak körében, mint a fogyasztási cikkeknél, aminek következtében megszűnt a termelői és fogyasztói árdinamika közti rés.

Az infláció elmúlt évi erősödése mögött számos politikai és gazdaságpolitikai döntés húzódott meg. Így többek között az, hogy a bázisnak tekintett 1994-es esztendő választási év volt, amikor egyfelől tartózkodtak a központi áremelésektől, másfelől azokat a második félévre halasztották, amiből a korábbiaknál nagyobb áthúzódó hatás keletkezett. Erős volt az évkezdet is, az úgyszintén politikai okokból 1995 januárra és februárra tolt árdöntések miatt, ami aztán az egész évre nézve magas inflációs várakozásokat váltott ki.

A márciusban kikényszerült stabilizációs intézkedések tovább erősítették az infláció természetes rátáját, noha volt inflációt hűtő hatásuk is (a jövedelemkorlátozás révén).

Az elmúlt évben lezajlott inflációt alapvetően költségnyomásosnak tekinthetjük. Legjelentősebb korlátozójának a drágulási folyamat kiváltotta keresletmérséklődés bizonyult, ami megakadályozta az automatikus költségáthárítást. A kereslet visszafogásában szerepet játszott a költségvetési expanzió visszaszorítása és a monetáris politika is, ami törekedett a forgalomba léptetett többlet-pénzmennyiség semlegesítésére. Erősítette a keresleti korlát érvényesülését a megtakarítási ráta emelkedése is. Hűtötte az inflációs várakozásokat a második félévben a csúszó-leértékelés bejelentett alacsonyabb mértéke. Ez a hatás azonban csak az év végén mutatkozott meg – implicit módon – a kamatvárakozásokban.

Az 1995. évi infláció egy veszélyes, zsákutcába torkolló gazdaságpolitika korrekciójának az ára volt. Nagyobb árat követelt a munkavállalóktól, a munkát vállalni nem tudóktól, továbbá az inaktívaktól s összességében az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező háztartásoktól. Olyan jövedelem-újraelosztás zajlott az elmúlt évben, amelyben a tőke pozíciói erősödtek meg.

Stagnáló munkanélküliség

Az 1993-ban megindult és az elmúlt évben is kitartott növekedés nem igazolta vissza azt a várakozást, hogy a termelés emelkedése a foglalkoztatás bővülésével párosul. A növekedés a foglalkoztatás csökkenésének mérséklődését vonta maga után, ez tavaly már 1 százalék körül volt. Látszólag ellentmond ennek, hogy az elmúlt évben is folytatódott a munkanélküliek számának csökkenése, bár jóval kisebb ütemben, mint 1994-ben.

A hazai munkanélküliség korábban kialakult jellemzői azonban lényegében nem változtak. A munkanélküliek zömét továbbra is a 25-50 év közötti, alacsony szakképzettségű, fizikai foglalkozási körökből elbocsátott férfiak tették ki, akik népességen belüli arányukhoz képest felülreprezentáltak. Változatlan maradt a munkanélküliség szempontjából kedvezőbb és legkedvezőtlenebb helyzetben lévő megyék sorrendje is. Tovább nőtt a tartósan munka nélkül lévők hányada, akiknek zöme alacsony iskolai végzettségű, középkorú vagy idősebb, és hátrányos helyzetű régiókban él.

A munkanélküliek számánál nagyobb mértékben csökkentek – nominálisan is – a felhasznált foglalkoztatáspolitikai eszközök. Kedvezőtlen, hogy tavaly az aktív eszközökre fordított kiadások estek a legdrasztikusabban. Csökkent az aktív eszközökkel támogatottak száma, s e körben is a perspektivikusabb megoldást igénybe vevők (képzés, vállalkozóvá válás) aránya.

Mezőgazdasági gondok

Az agrárszektor az elmúlt években a nemzetgazdaság egyik problematikus területe volt. 1995-ben – noha a szektor továbbra is komoly gondokkal küszködött – a mikrofolyamatok azt mutatták, hogy igen erős a törekvés a fennmaradásra, a fejlődésre. A mezőgazdasági termelés nagyjából az 1994. évi szinten maradt; az élelmiszer-ipari bruttó termelés bővülése ugyan lassult, de még így is elérte a 3 százalékot. Hosszú idő után először növekedett a mezőgazdasági cikkek felvásárlása. Az ágazat exportja 1995-ben nőtt, s 3 milliárd dollár körül alakult, külkereskedelmi forgalmának aktívuma pedig 2 milliárd dollárt tett ki. Mind a mezőgazdasági, mind az élelmiszer-ipari beruházások viszonylag élénkek voltak. Az élelmiszer-gazdaság foglalkoztatási súlya a fejlett ipari országok arányaihoz közelített.

Az agrárium mikroszintjén tapasztalható ígéretes önszerveződés még nem jelzett stabil arculatú agrárrendszert. Annak kialakulására az agrárpolitika következetlenségei is előnytelenül hatottak. Az agrárszektorban mutatkozó kedvező jelek a továbbra is meglévő gondokkal együtt nem elégségesek a tartós fejlődésre, és modernizálódásra képes agrárrendszer létrejöttének megalapozására.

Sikeres magánosítás

1995-ben a kormány három fontos ígéretét teljesítette: elindította az energetika-infrastruktúra nagy cégeinek eladását; a bevételekben mérve gyorsította a privatizációt; és növelte a készpénzbevételek arányát a kedvezményes-ingyenes elosztáshoz viszonyítva. A privatizáció “sikeréve” azonban paradox módon folytatása volt a megelőző időszak nem-privatizációjának. A hosszú első félévben alig történt valami, az eladások hirtelen felgyorsulása viszont jelentős részben csak tulajdonosváltás volt, nem pedig a szó szűkebb értelmében vett privatizáció. Az energetika sok cége ugyanis nem magánbefektetők, hanem külföldi állami vagy közösségi tulajdonban lévő társaságok kezébe került.

A stratégiai cégek eladása elsősorban a piaci szereplők számának növelése, az átláthatóság és a verseny legalább egyes elemeinek erősítése, a beszerzési és értékesítési irányok diverzifikálásának esélye, a közeljövőben szükséges fejlesztési források biztosítása miatt volt fontos. A cégek jövőbeni működésének módjára azonban árnyékot vet a szabályozás kiforratlansága és az új tulajdonosok többségének állami-közösségi jellege. E két tényező együtt az állammal folytatott alkudozás fennmaradását, a termelői-szolgáltatói érdekek erős pozícióját vetíti előre – a fogyasztói érdekek rovására. Egyelőre jórészt fennmaradtak a területi monopóliumok is, és az ellátási-fejlesztési ígéretek teljesítése erős adu az új tulajdonosok kezében.

Az egyszerűsített privatizáció éppen csak elindult, az elvileg ide sorolható társaságok népes csoportjainál még el sem kezdődött. A legkisebbek és a legnagyobbak között kirajzolódó kör eladása ad hoc módon, átfogó koncepció és eljárásrend nélkül, lassan araszolgat.

A bevételek százmilliárdjainak, ezen belül a készpénz és a deviza magas arányának hátterében lényegében néhány nagy cég eladása, nem pedig egy biztos politikai-intézményi háttérre támaszkodó, széles bázisra építkező eljárásrend áll. Az 1995-ös “nagy privatizáció” ezért nem annyira a gyorsulás kezdetének, mint inkább kiugró csúcsnak tekinthető, amelynek folytatására nincs semmilyen intézményes vagy politikai garancia – állapítja meg a Pénzügykutató Rt. Jelentése az alagútból.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

People gather next to flowers, candles and other items set up on the Las Ramblas boulevard in Barcelona as they pay tribute to the victims of the Barcelona attack, a day after a van ploughed into the crowd, killing 13 persons and injuring over 100 on August 18, 2017.
Police hunted for the driver who rammed a van into pedestrians on an avenue crowded with tourists in Barcelona, leaving 13 people dead and  more than 100 injured, just hours before a second assault in a resort along the coast. / AFP PHOTO / PASCAL GUYOT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.