Gazdaság

EURÓPAI MONETÁRIS UNIÓ: A VITÁK IDŐSZAKA – Tíz akna az úton

admin
admin

1996. 05. 29. 00:00

Lehet, hogy az Európai Monetáris Unió (EMU) súlyos politikai feszültségeket teremt Európában, amelyeket csak fokozott politikai integrációval lehet feloldani. A brit politikusok számára az EMU bizonytalan időpontra időzített bomba. Kohl német kancellár felfogásában viszont nélkülözhetetlen része az áhított, szélesebb körű politikai integráció felé vezető folyamatnak. Ahány érdek, annyi vélemény.

Hans Tietmeyer, a Bundesbank elnöke még 1995 áprilisában azt mondta, hogy “egy bizonyos idő után reálisan nem várhatjuk a gazdasági integráció erősödését, hacsak nem lépünk előre politikai téren. Ez az időpont valószínűleg akkor következik be, amikor a monetáris politika, ez az alapvető szuverén jog, átkerül egy Európai Jegybank hatáskörébe.”

Van még egy másik megközelítés is: eszerint az EMU és a politikai unió két teljesen különálló cél. Kenneth Clarke brit pénzügyminiszter például kijelentette: “Tévedés azt gondolni, hogy a monetáris unió hatalmas ugrást jelent a föderáció felé.”

A Financial Times szemleírója, Martin Wolf szerint az EMU a további politikai integrációnak sem nem szükséges, sem nem elégséges feltétele. Fordítva: a működőképes és tartós EMU viszont elképzelhetetlen a további politikai integráció nélkül.

A Financial Times tanulmánya tíz aknát vél felfedezni az EMU felé vezető úton.

Először is: az EMU-ból vagy ki kell zárni egyes csatlakozni szándékozókat, vagy fel kell venni olyanokat, amelyeket mások ki akarnak hagyni. Ha több nagy országot nem vesznek fel, azok zokon veszik a kirekesztést. Ha szinte mindenki részt vesz, a többi ország a monetáris stabilitásra leselkedő veszély miatt fog panaszkodni.

Másodszor: a maastrichti szerződés (a többség által máig sem teljesített) kritériumainak ítélkező és önkényes jellege fájdalmasabbá teszi a tagországok közötti megosztottságot.

Harmadszor: a németek fel fogják áldozni a Bundesbank függetlenségét az egyik német politikus által “eszperantó pénznek” csúfolt euro oltárán. Ez megingathatja a német közvéleménynek az európai eszménybe vetett hitét.

Negyedszer: a franciák azért akarták az EMU-t, mert esetenként túl szigorúnak találták a Bundesbank monetáris politikáját. Következésképpen vagy nem tudják majd elérni az EMU révén remélt lazább, expanzionistább politikát, vagy a németeknek kell a számukra eddig elviselhetőnél nagyobb engedékenységet tanúsítani.

Ötödször: az Európai Jegybank időszakonként vagy inflációs vagy deflációs monetáris politikát fog rákényszeríteni egy-egy tagországra. Minél szélesebb a tagság, annál sűrűbben fog erre sor kerülni.

Hatodszor: a munkanélküliség csökkentésére irányuló sikeres modellek törvényszerűen kihatnak az Európán belüli reálbérekre és reál-átváltási árfolyamokra. Ez annál is fontosabb, mert a munkanélküliségi ráta Európán belül lényeges eltéréseket mutat, és sokkal nagyobb feszültségforrássá vált, mint azt az EMU tervezői eredetileg sejtették.

Hetedszer: a foglalkoztatottak életszínvonal-emelését célzó “szociális unió” valószínűleg gyengíti bizonyos országokban a munkaerőpiacnak a változó gazdasági körülményekhez való alkalmazkodását. Ennek elkerülhetetlen következménye lesz, hogy a szakszervezetek expanzionistább monetáris politikát fognak követelni.

Nyolcadszor: egy visszavonhatatlan monetáris unióban a fiskális könnyelműség veszélyei nemcsak az adott felelőtlen országot, hanem minden résztvevőt sújtják. Az emiatt érzett aggodalom magyarázza Theo Waigel német pénzügyminiszter “stabilitási paktumra” vonatkozó javaslatát. Szerinte a költségvetési deficit “normális” körülmények között a GDP 1 százaléka körül lenne, és sohasem lépné túl a 3 százalékot. Nem valószínű azonban, hogy Waigel el tudná fogadtatni azokat a rendkívül szigorú szankciókat, amelyek e cél megvalósításához szükségesek lennének.

Kilencedszer: az EMU-nak lehetővé kellene tennie, hogy a tagországoknak költségvetési mozgásterük legyen a belső megrázkódtatásaikra és eltérő ciklikus feltételeikre való reagáláshoz. Ha az EU-n belül nem alakul ki egy ilyen rugalmas mechanizmus, ha nem lesz jelentős munkaerő-mobilitás az országok között, akkor az egyetlen lehetőség az állami hitelfelvétel nagyfokú rugalmassága marad. Ez azonban ellentmond a szükséges pénzügyi fegyelemnek.

Végül, tizedikként: az Európai Jegybank maga fogja meghatározni céljait és azok megvalósításának módját is. Így a világ legbefolyásosabb és politikailag legfüggetlenebb jegybankja lesz.

A fentiekből a Financial Times esszéje szerint az a következtetés vonható le, hogy az EMU önmagában is komoly politikai feszültségeket fog teremteni az egyes tagállamokon belül, a tagállamok között, valamint a tagállamok és az Európai Jegybank között is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

kiadó (kiadó)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.