Gazdaság

A BOKROS-CSOMAG ÉS HATÁSAI – Janus-arcú esztendő

admin
admin

1996. 05. 29. 00:00

Kettős arculatú volt az 1995. év, akárcsak a megelőző; a kettősség azonban merőben más metszetben mutatkozott. 1994-ben, a belső pozícióknak a növekedésből adódó javulása mellett, romlott a külső és a belső egyensúly. 1995-ben jelentős egyensúlyjavulást sikerült felmutatni, viszont felfutott az infláció, zuhantak a reálbérek, visszaesett a növekedés üteme. A rövid idő alatt bekövetkezett fordulat a kényszerhelyzetben fogant stabilizációs intézkedések következménye.

A Pénzügykutató Rt. Alagút-jelentése az 1995-ös magyar gazdasági helyzet általános értékelése mellett (Figyelő, 1996. május 23.) részletesen foglalkozik a Bokros-csomaggal és annak hatásaival is.

Az 1994 végére kialakult makrogazdasági helyzet korrekciót követelt a gazdaságpolitikában – állapítja meg a jelentés. Az 1993-ban megkezdődött és 1994-ben tovább erősödött egyensúlyromlást az 1994 októberében elfogadott pótköltségvetéssel sem sikerült feltartóztatni.

Az 1995. évi költségvetést megalapozó gazdaságpolitikai alapvetésben a kormányzat a gazdaság tartós finanszírozhatóságát jelölte meg legfőbb prioritásként. Ehhez kétféle eszközrendszert rendelt: a belső fogyasztás korlátozását, valamint az export és a beruházások ösztönzését. Mivel a fogyasztás korlátozásához nem álltak rendelkezésre azok a reformtervezetek, amelyek az állami többletköltés visszaszorítását eredményezhették volna, a költségvetési szféra bérkiáramlásának erőteljes korlátozása, valamint a jövedelmek általános elinflálása maradt megoldásként.

Stabilizációs kényszer

Az 1995-ös évkezdet – a kormányzati várakozásokkal ellentétben – további romlást jelzett a fizetési és a költségvetési mérlegben. A költségvetés bevételeiből hiányoztak a tervezett privatizációs befizetések, az első negyedévi deficit meghaladta az egész évre előirányzottnak a felét. A külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg egyenlegét tovább rontották az 1994 végétől felerősödő leértékelési várakozások. A folyó fizetési mérleg hiánya március végén 1,4 milliárd dollárt tett ki. A leértékelési várakozások és a politikai bizonytalanság tőke-kimenekítésre, a lakossági valutakeretek fokozódó kiváltására vezetett. Elterjedt a lakossági devizaszámlák zárolásának a híre, aminek következtében körülbelül 300 millió dollárnak megfelelő valuta elhagyta az országot. A viszonzatlan átutalások márciusi egyenlege 133 millió dolláros kiáramlási többletet mutatott, amire a kilencvenes évtizedben nem volt példa.

A tovább romló egyensúlyi folyamatok, az adósságspirál kialakulása, a tőke-kimenekítés, a piacgazdaságra való átmenet lefékeződése, valamint a politikában és a gazdaságpolitikában megjelenő káosz láttán a külföld nem kívánta finanszírozni az országot. A magas devizatartalékok árnyékában is felsejlett a fizetésképtelenség veszélye. (S ha nem történt volna beavatkozás, váltás, a magára hagyott gazdaság néhány hónapon belül – amint ezt a jegybank elnöke 1995 végén nyilatkozta – el is érte volna ezt az állapotot.) A stabilizációt előkészítő döntéseket 1995 tavaszán nem lehetett elkerülni.

A kiigazító intézkedések első változatát a még hivatalában lévő Békesi László mutatta be. A március 12-i kormányülésen azonban már Bokros Lajos volt a pénzügyminiszter, s így a csomag az ő nevéről híresült el.

A csomag akcióprogramnak bizonyult a gazdaságpolitika kiigazítására és kísérletnek az elosztási rendszer szerkezeti reformjára. (Békesi László elképzeléseiben még csak a költségvetési deficit 120 milliárd forintos lefaragása szerepelt, a néhány héttel később elfogadott változat már 170 milliárdra tett javaslatot.) Az intézkedések azt célozták meg, hogy belső jövedelem-átcsoportosulás menjen végbe. Olyan, amely lehetővé teszi, hogy a vállalati szféra érdeke a külső forrásbevonás jelentős mérséklése ellenére se sérüljön. Ezért korlátozták az államháztartás nettó forrásigényét. Azzal számoltak ugyanis, hogy a lakosság nettó megtakarító képességének erőteljes, a külső forrásbevonás visszaesését ellensúlyozni képes növekedését feltételezni nem reális. A csomagnak ennek megfelelően két fő eleme volt: egyrészt a külgazdasági egyensúly javítása, másrészt a külső deficit ikertestvérének, az államháztartás hiányának a mérséklése. Mindkét területen új megoldásokat javasoltak annak érdekében, hogy a többletjövedelmet elért vállalkozói szféra ne veszítse el növekedési lendületét.

A belső kereslet szűkítése

A fogyasztás és az import csökkentése érdekében stratégiai alapelv volt a szigorú bérpolitika, az infláció vásárlóerőt erodáló szerepére, továbbá a közfogyasztás visszaszorítása is támaszkodva. Azt feltételezték, hogy a belső kereslet szűkítése az import mérséklése mellett erőteljes exportkényszert vált ki. E célok megvalósítása érdekében magas, 9 százalékos leértékelést hajtottak végre, amit megtoldottak a 8 százalékos vámpótlék vezetésével. A globális hatású, kvázi leértékelést eredményező vámpótlékot differenciáltan alkalmazták: mentesítették alóla az energia-behozatalt, az exportra kerülő anyagok és alkatrészek importját, valamint a beruházásokat. Ezzel mérsékelték az inflációs hatást, további versenyelőnyt adtak az exportnak, és nem hozták sokkal kedvezőtlenebb helyzetbe a beruházásokat. Ugyanakkor új árfolyam-politikai rendszert léptettek életbe, amely előre meghirdetett mértékek mellett vállalta napi rendszerességgel a leértékelést.

Csonka csomag

A csomagot elfogadó március 12-i kormánydöntés – a rászorultsági elv erőteljesebb érvényesülését hangsúlyozva – hozzá kívánt nyúlni az egészségügyi, a szociális, a kulturális, a lakásfinanszírozási, az oktatási és a köz-igazgatási rendszer olyan pontjaihoz, amelyeket a lehetséges államháztartási reform egyes kiragadott elemeinek lehetett tekinteni. Emellett a költségvetési “fűnyíró gépezetet” is újra beindították a nominális jövedelem-kiáramlás korlátozásával. Az Országgyűlés által elfogadott pótköltségvetés szerint a központi költségvetés hiánya – a privatizációs bevételek nélkül – 157 milliárd forinttal javult volna az eredetileg elképzelt megszorítások némi enyhítése következtében. A döntő részt a bevételek növelése jelentette, amely a vámpótlékokból, a fogyasztási adók többletéből és a tb-járulékalap kiszélesítéséből adódott.

A március 12-én bejelentett intézkedésekből maradéktalanul csak az árfolyamot érintő döntések valósultak meg. Már a kormánydöntésnek a pótköltségvetésbe való átforgatása is puhítást hozott, a költségvetési vita során elfogadott módosítások nemkülönben. A csepegtetve publikált alkotmánybírósági döntések nyomán pedig úgyszólván a csomag összes, a nominális jövedelem-kiáramlást mérsékelni kívánó elemét hatálytalanítani kellett. A megcsonkított csomag sem volt azonban eredménytelen.

A csomag értékelése

A stabilizációs csomagot többféle szempontból értékelhetjük, attól függően, hogy mit választunk mércéül, hiszen a kudarc vagy eredmény mindig valamihez képest mutatkozik.

A stabilizációs csomag legfontosabb eredménye, hogy bejelentésével elhárult az ország fizetésképtelenségének közvetlen veszélye. Ez túl nem becsülhető érték ahhoz képest, hogy a gazdaság összeomolhatott volna. Az az ország, amely az év elején a “Mexikó-közeli” minősítést kapta, rövid időn belül megszerezte a külföldi hitelezők elismerését, akiket az alkotmánybírósági döntések nemigen zavartak; elég volt látniuk a kormány elszántságát a népszerűtlen intézkedések vállalására – az egyensúlyromlás feltartóztatása érdekében.

A gazdaság elérte a biztonságosan finanszírozható növekedés pályáját, amennyiben valóban finanszírozható maradt, és a jelek szerint némi növekedést is fel tudott mutatni. A hitelezők bizalmának visszanyerése, a külső elismerés – amely az év végén már a közszolgáltatók sikeres privatizációjának is szólt – azonban nem volt egyöntetű. A Valutaalap tartózkodott a készenlétihitel-szerződés aláírásától (amihez pedig más kölcsönök is kapcsolódtak volna). Nem elégedett meg a szándék bemutatásával: kézzelfogható eredményt várt, majd az 1996. évi költségvetés és a társadalombiztosítási önkormányzatok költségvetésének elfogadását. A Valutaalap és a vele szorosan együttműködő Világbank arról akart bizonyosságot szerezni, hogy a vészhelyzet múltával is folytatódik-e a stabilizáció, avagy a szocialista többségű kormány a sikerek láttán enyhíteni, lazítani fog a megszorításokon.

Az elmúlt év eredményeit – pozitív, de negatív értelemben is – a stabilizációs csomagnak köszönhetjük. Ezért a felmutatott teljesítmények is a csomag eredményességének kifejezői. Ebből a szempontból különösen érdekes áttekinteni, hogyan alakultak a folyamatok a kormányzati várakozásokhoz képest. A várakozásokhoz viszonyított eredménylista képet ad arról, hogy a már nem állami és még nem teljesen magántulajdonosi viszonyok mellett milyen magatartást lehet elvárni. Így, közvetetten, információ nyerhető a vegyes gazdaság gazdálkodói reflexeiről is.

A csomagtól annak készítői, a szokásos leértékelésekkel és költségvetési megszorításokkal ellentétben, azt várták, hogy ezúttal a stabilizáció mellett megerősödnek a növekedés egészséges elemei, tehát az ország kikerül az egyensúlyromlás – növekedésjavulás (és fordítva) több évtizedes libikókájából.

A várttól eltérő szerkezet

A fizetési mérleg javulásának tényleges mértéke megegyezett a tervezettel, ám szerkezetében a várttól eltérő folyamatok eredményeként. Más pályán mozdult el ugyanis a gazdaság, mint azt feltételezték. A pénzügyi kormányzat kisebb lakossági áldozatoktól is nagyobb export- és beruházási teljesítményt várt, és emellett megengedhetőnek vélt még némi importbővülést is. Az erősebb export és a nagyobb beruházás húzta növekedéshez mérsékeltebb átrendeződés tartozott a GDP bér- és profitelemei között. Vagyis az export és a beruházások profitabilitásának a valóságosnál kisebb javulásától is dinamikusabb reálfolyamatokat reméltek. Ez nem volt teljesen irreális elgondolás, hiszen az export versenyképességét nemcsak a leértékelés javította, hanem – szemben a hazai eladásokkal – importtartalmának vámpótlékmentes számításba vétele is. A beruházók is visszaigényelhették a vámpótlékot, s ha abszolút helyzetük nem is javult ezzel, de legalább nem romlott. További ösztönzést kapott viszont a beruházás felhasználási alternatívája a fogyasztással szemben. Az elképzelés a vállalkozók nagyfokú költségérzékenységére számított, és ennek alapján megoldhatónak vélte a piaci, értékesítési problémákat.

A vártnál magasabb infláció miatt azonban egyfelől a termelés fajlagos bértartalma nagyobb mértékben csökkent, s ezért a profitabilitás – különösen az exportnál, ahol a belső infláció egy részét is kikapcsolták – javult, másfelől viszont ebből a javuló tendenciából a piacszűkülés miatt nem lett több reáltermék. A magasabb profitrátából adódó előnyt piaci oldalról nem lehetett kihasználni, és a kedvezőtlen piaci kilátások nem jelentettek akkora ösztönzést a vállalati szféra beruházásainak, hogy az ellentételezni tudta volna az állami és önkormányzati befektetések visszaesését és további növekedési hajtóerőt is adjon.

A hazai termelés számára a piac elsősorban a belső piacot jelenti, ez pedig erőteljesen szűkült. A belföldre termelés exportra történő átállítása rövid távon – s az intézkedések életbeléptetése óta eltelt háromnegyed évet ennek tekinthetjük – csak igen korlátozottan lehetséges, még kedvező külső konjunktúra esetén is. A külkereskedelem országcsoportok szerinti összetételének változása éppen azt jelzi, hogy a kivitelt az átalakuló és a fejlődő gazdaságok kevésbé igényes piacain tudtuk jelentősen bővíteni, s az ezekből az országokból származó import csökkent a leginkább. Ha úgy tetszik: a hazai termelés ezzel szemben bizonyult versenyképesnek. A fordított irányú és arányú export-import elmozdulás tanúskodott volna arról, hogy a magyar termékek versenyképességének javulása a termelés és a szolgáltatások jobb minőségének köszönhető, nem pedig a leértékelés gerjesztette illékony árelőnynek. Ez lett volna a tartós növekedés biztonságos feltétele – a piac oldaláról.

Törékeny növekedési alapok

Minthogy nem ez történt, nem állítható, hogy a stabilizáció a növekedés alapjainak megerősödésével egyidejűleg valósult meg. A húzóágazatnak tekintett ipari termelés többlete az év során folyamatosan zsugorodott, s éves szinten alig haladta meg az 1994. évinek a felét. Az építőiparnál nagymértékű (10 százalékot meghaladó) visszaesés volt az előző évi 12 százalékos növekedéssel szemben. Tovább szűkültek a kiskereskedelmi el-adások. A mezőgazdaság teljesítménye épp hogy elérte az 1994. évit. Kiiktatódott a konjunktúra legfőbb motorja, a beruházás, amennyiben az állóeszköz-felhalmozás az előző évi 10 százalékot meghaladó dinamika után 1995-ben volumenében stagnálást jelzett.

Az egyensúlyjavulás tehát a belföldi gazdasági teljesítmények zsugorodásával párosult, s a kedvezőbb külső konjunktúra mellett jórészt ennek a mennyiségi hatásnak köszönhetően állt elő. Ez megkérdőjelezi azt, hogy a gazdaság rátalált volna a fenntartható, az egyensúlyőrző növekedés pályájára. Az 1995. évi növekedési többlet inkább az előző évről átgyűrűző hatásoknak a következménye, mintsem annak, hogy a gazdasági növekedést az export és a beruházás húzta aggregált keresleti többlet hajtotta volna. Az exporttöbbletek nem bizonyultak elégségesnek a belső kereslet visszaeséséből adódó teljesítmények olyan pótlására, hogy a növekedési ütem ne mérséklődjék jelentősen. A belső felhasználás nagyobb visszahúzódása viszont szűkítette az importkeresletet, s így javította a külkereskedelmi mérleg egyenlegét.

Az eredmények arra utalnak, hogy a gazdaság jobban reagált a megszorításokra, mint a kedvezményekre. Ez pozitív abból a szempontból, hogy a termelés piacérzékenynek bizonyult, ám azt is jelzi, hogy a termelési oldal még nem elég erős, vagy nem érzi magát elég erősnek ahhoz, hogy offenzív, piactágító politikával álljon elő akár belföldön, akár külföldön. A kínálat a kereslet szűkülésére globális mennyiségi választ adott, amit az is mutat, hogy legelőször a végső fogyasztással legszorosabb kapcsolatban állók korlátozták a kibocsátásukat.

Egyszeri hatások

Más oldalról mutat rá a stabilizációs csomag eredményességének törékenységére az átmeneti, illetve egyszeri hatások számbavétele. Ezen belül is kiemelkedő jelentősége van a vámpótléknak. Ennek elvileg két funkciója lett volna. Egyfelől az, hogy pótlólagos költségvetési bevételt adjon, másfelől, hogy védje a hazai termelést, s az importverseny átmeneti korlátozásával alkalmazkodási lehetőséget teremtsen. Nem zárva ki, hogy bizonyos területeken ez utóbbi is bekövetkezett, a beruházások általános elerőtlenedése arra utal, hogy az alkalmazkodás, a technológiák, technikák felfrissítésével 1995-ben elmaradt a kívánatostól.

Sajátos és nem tartós egyensúlyjavító körülménynek kell tartanunk továbbá a privatizációs bevételeket és a tavalyi búzaexportot. Az utóbbi – a szokásostól eltérően – az adott évben megtermelt gabona eladását is jelentette.

Átmeneti egyensúlyjavító hatású volt végül a piac megnyugvása a leértékelés és az új árfolyamrendszer bevezetését követően. A leértékelés után megindultak a kiigazítási folyamatok, azaz az exportkintlévőségek behajtása, a kimenekült tőke visszaáramlása. Ugyanakkor a feltöltött importtartalékok miatt kevesebb behozatalra volt szükség. Ez a kiigazítási szakasz körülbelül a nyár végéig tarthatott, s éves szinten azért járulhatott hozzá az egyensúlyjavuláshoz, mert az előrehozott importvásárlások és a visszatartott exportkiszállítások, számlázások stb. gyakorlata, azaz a leértékelési várakozások logikáját követő lépések már 1994. év végén jelentkeztek.

A stabilizációs csomag kétségkívül tágította a gazdaság mozgásterét ahhoz képest, ami a fizetésképtelenség esetén bekövetkezett volna. A társadalom azonban – érthető okokból – nem ehhez az elmaradt, végzetesen kedvezőtlen állapothoz képest ítélkezett a csomagról. Ez érthető, hisz a csomag szerzett jogokat is csorbított, másrészt úgy fűtötte föl az inflációt, hogy abból a korábbiaknál nagyobb reáljövedelem-csökkenés következett be. A nettó reálbérek 1994. évi 7,2 százalékos emelkedésével szemben az átlagos visszaesés 12,2 százalékos volt. (Ehhez hasonlóra utoljára az ötvenes években volt példa.) A nyugdíjak reálértéke a bérekével azonosan alakult. A többi pénzbeli társadalmi juttatásnál a csökkenés még ennél is erősebb volt. Ennyit kellett közvetlenül fizetnie az elmúlt évben a lakosságnak a stabilizációért, a még kedvezőtlenebb helyzet megváltásáért.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Barcelona, 2017. augusztus 17.
A terrortámadásban használt furgon közelében rendõrök Barcelonában 2017. augusztus 17-én, miután a fehér furgon a járdára hajtott és járókelõket gázolt el a katalán fõváros Las Ramblas negyedében. Legalább tizenkét ember életét vesztette, mintegy nyolcvanan megsebesültek. (MTI/AP/Manu Fernandez)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.