Gazdaság

A KÖZMÉDIUMOK VAGYONFELMÉRÉSE – Akadozó audit

A televízió vagyonfelméréséért – egy múlt heti kormánydöntés szerint – az ÁPV Rt. felelős és nem a PM. A rádió esetében a pénzügyi tárca választja ki az auditort. Egyre kevesebb az esélye annak, hogy határidőre elkészülnek az alapos vagyonleltárok.

Nemcsak tiszta lappal, de “tiszta fejjel” is kezdődhet a részvénytársasági élet – ezzel kecsegtette a közmédiumokat az a tény, hogy a médiatörvényben meghatározott július végi határidőhöz képest igencsak időben, már tavaly novemberben kijelölte a kormány a Pénzügyminisztériumot a Magyar Televízió (MTV) és a Magyar Rádió (MR) auditált vagyonfelmérésének elkészíttetésére. Ennek ellenére a tárcához tartozó Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) csupán március végén kapta meg a feladatot, s akkor is csak a rádió esetében. “A közbeszerzési törvény által előírt nyílt pályázatra tehát már nem volt idő, kénytelenek voltunk a jogszabályban is megengedett gyorsított eljárást lefolytatni” – nyilatkozta a Figyelőnek Simóka Kálmánné, a KVI vezetője. A Pénzügykutató Rt. tanácsadói segédletével össze is állították a dokumentációt, s kiírták a pályázatot, amelyre a meghívott 16 – többségében nagy nemzetközi – könyvvizsgálóból végül 7 jelentkezett. Közülük május 23-áig választják ki azt céget, amely elvégezheti a feladatot.

Az MTV vagyonértékelésének ügye ellenben “megakadt” a pénzügyi tárca és az ÁPV Rt. közötti hatásköri huzavonában. A KVI egészen a múlt csütörtöki kormányülésig “ugrásra” készen állt, hogy a televízió auditálására is kiírja a tendert. Az ÁPV Rt. iránti “jószándékuk” jeleként ráadásul a MR vagyonfelmérésének elvégzésére meghívták a Primo Kft.-t is (amely végül a dokumentációt sem vásárolta meg). Eme alig több mint egymillió forintos alaptőkéjű kis cég neve akkor híresült el, amikor Suchman Tamás privatizációs miniszter megbízta az MTV mintegy 30 milliárdosra becsült vagyonának felmérésével. Egyes források szerint a kiválasztás egyedüli szempontja a pénz volt, hiszen a nagy multinacionális könyvvizsgálók többszázmilliós ajánlatához képest a Primo mindössze 30 millióra tartott igényt. A szerződéskötést azonban az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt a PM egyik főosztályvezető-helyettese szabálytalannak minősítette, mondván: az ÁPV Rt. megkerülte a közbeszerzési törvényt. A vitára a kormány múlt csütörtöki ülése tett pontot, amely úgy határozott, hogy az MTV vagyonfelmérését a pénzügyi tárca helyett az ÁPV Rt. végzi el. A privatizációs szervezet a saját forrásaiból fedezi a költségeket, így a megbízást a közbeszerzési törvény előírásainak figyelmen kívül hagyásával, pályázat nélkül is kiadhatja.

A huzavona miatt a kiválasztott könyvvizsgálónak, bárki legyen is az, mindössze két hónapja lesz a megbízás elvégzésére, ráadásul úgy, hogy – a televízió esetében – még a pontos feladat sincs meghatározva. Ami a rádiót illeti, Simóka Kálmánné bízik abban, hogy a munka határidőre elkészül, annál is inkább, mert lehetőség van arra is, hogy a pályázók konzorciumba szerveződjenek. Závecz Ferenc rádióalelnök már kevésbé optimista. Szerinte egy jó és tisztességes vagyonértékeléshez minimum fél évre van szükség. Az anyagi és az immateriális javakkal együtt mintegy 8-10 milliárd forintos vagyont kell felmérni, ráadásul úgy, hogy soha nem látott problémákat kell kezelni. “Eddig senki meg sem kísérelte felértékelni a dokumentációs tárat; de az is kérdés, mennyit ér a Danubius vagy a Calypso, amelyek nem is szerepelnek a könyvekben.”

A jelek szerint tehát alig van remény arra, hogy határidőre alapos vagyonértékelések szülessenek. Az intézmények – bár tisztában vannak a hevenyészve elkészített induló mérleg későbbi veszélyeivel – maguk is az átalakulásra kitűzött határidők betartását tartják fontosabbnak. A jelenlegi katasztrofális pénzügyi helyzetben ugyanis mindenki azt várja, hogy végre hozzá lehessen kezdeni a szükségesnek tartott átszervezésekhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik