Gazdaság

GAZDASÁG – A RIO GRANDÉTŐL DÉLRE – Latinokkal táncolók

admin
admin

1996. 05. 01. 00:00

Lassan kezdenek magukhoz térni a latin-amerikai gazdaságok. Az 1994-es mexikói pénzügyi sokk hatásainak elmúltával vagy legalábbis csillapultával a külföldi tőke ismét szívesen ruház be a kontinensen.

Az 1994 decemberi mexikói válságot és a tavalyi recessziót követően ismét optimista elemzések látnak napvilágot a latin-amerikai gazdaságról. A derűlátásnak két oka van. Egyfelől az, hogy az idei évre a térség minden országában – Venezuelát leszámítva – enyhe növekedést jósolnak. Másfelől, ezzel természetesen összefüggésben, a külföldi tőke ismét fontos célpontnak tekinti Latin-Amerikát.

A kontinens “népszerűségének” oka ugyanabban keresendő, amiben a mexikói válság előtt. A lassú élénkülést mutató fejlett gazdaságoknak szükségük van a fejlődő országok piacaira: a rövid távra tervező portfólióbefektetők a magasabb hozam reményében szívesen ruháznak be a fejlődő országokban, így Latin-Amerikában; a hosszabb távon érdekelt működőtőkének pedig felvevőpiacok kellenek.

A külföldi működőtőkét ma sokkal szívesebben fogadják Latin-Amerikában, mint akár csak néhány évvel ezelőtt. A nyugati – főleg egyesült államokbeli – tőkével szembeni nacionalista ellenérzések alábbhagytak, és az egykori ellenzők ma az új technológiák és menedzsment-technikák átvétele mellett érvelnek. A külföldi beruházók természetesen nem egyformán “szeretnek” minden dél-amerikai államot: számottevő, egymilliárd dollárt meghaladó működőtőke tavaly csupán a nagyobb gazdaságokba, így Mexikóba, Argentínába, Brazíliába, Chilébe és Kolumbiába áramlott.

Tavaly némileg visszaesett a Latin-Amerikába érkező működőtőke összértéke: az 1994. évi 20,8 milliárd dollárról 17,8 milliárd dollárra; ez a tőkemennyiség azonban növekvő mértékben, mára 1,7 százalékkal járul hozzá a latinamerikai országok összesített bruttó hazai termékhez (GDP). Országonkénti bontásban feltűnő, hogy a Mexikóba irányuló tőkemennyiség annak ellenére csökkent, hogy a pezó leértékelése az exportorientált befektetéseknek kedvezhetett volna. Ez nem változtat azon, hogy továbbra is a közép-amerikai ország vonzza a legtöbb működőtőkét Argentína, Brazília és Chile után.

Az utóbbi három országban a külföldi beruházások növekvő tendenciát mutatnak. A tőkét vonzó főbb piacok Latin-Amerikában a hagyományosan jól jövedelmező infrastrukturális ágazatok: a távközlés és az energetika.

A Világbank kimutatásai szerint az 1995-ös összes külföldi működőtőke-befektetésnek 7,5 százaléka Latin-Amerikát célozta meg. Jelentős a térségen belüli tőkeáramlás is. Ebből a szempontból Brazília a listavezető. A kontinens legnagyobb kiterjedésű országa egyike azon három fejlődő államnak, amelyeknek a vállalatai globálisan a legtöbb működőtőkét ruházták be. A régió “kistigrisének” tekintett Chile cégei tavaly csaknem egymilliárd dollárt fektettek be külföldön.

A biztató fejlemények ellenére az elemzők továbbra is óvatosságra intik a Latin-Amerikában befektetni szándékozókat: nem árt, ha a beruházók – miközben élvezik a vérbő, latinos “összejöveteleket” – az ajtó közelében “táncolnak”. A régió kockázatai közül kettőt emlegetnek a leggyakrabban: a bankrendszer fejletlenségét, valamint a politikai és/vagy szociális feszültségek kiéleződésének lehetőségét.

A mexikói pénzügyi válság a kötvény- és részvénybefektetésekre volt a legkedvezőtlenebb hatással. A Világbank adatai szerint ebből a forrásból tavaly 6,2 milliárd dollár áramlott a térségbe; ez csupán negyede az 1993-as mutatónak. A mexikói válság egyik tanulsága az, hogy megmutatta: hova vezet a rosszul vezényelt pénzügyi liberalizáció, és mennyire fontos az erős és szigorú elvek szerint szabályozott bankrendszer. Mexikón kívül ugyanis Venezuela, Argentína és Brazília bankválságai is nagymértékben hozzájárultak a pénzügyi bizonytalansághoz. Ráadásul, egyes vélemények szerint, a bankválság-sorozatnak még nincs vége. Szakértők éppen ezért reformokat javasolnak: magasabb tőke-megfelelési mutató előírását, a hitelállomány gondosabb kezelését, a bankfelügyelet erősítését, a banktevékenység és a politika minél teljesebb elhatárolását és keményebb működési feltételeket a piacra lépő új pénzintézetek számára.

Az említett bizonytalanságokon túl további kockázati tényező a külföldi tőkétől való, egyébként elkerülhetetlen és nem egyértelműen negatív hatású függés néhány sajátos vonatkozása. A hazai megtakarítások és beruházások ugyanis – Chilét leszámítva – mindeddig alacsony szinten maradtak. Nagy kérdés: mi lesz, ha az Egyesült Államokban és más fejlett gazdaságokban a betéti kamatok elkezdenek nőni, hazacsábítva ezzel a befektetőket. A magas külföldi kamatláb persze nem lenne probléma, ha azokban a fejlett ipari gazdaságok növekvő ereje és – a latinamerikai országok számára megnyíló, izmosodó exportpiac tükröződne. Ehhez azonban olyan dél-amerikai gazdaságokra lenne szükség, amelyek ki tudják használni a növekvő exportpiac adta lehetőségeket. A makrogazdasági problémák ennek sokszor útjába állnak. Mexikó például a térség legeladósodottabb országa: adósságszolgálata 1997-98-ban a számítások szerint csaknem eléri a 20 milliárd dollárt. Brazília szintén akkora adósságállományt halmozott fel – főleg rövid lejáratú hitelek révén -, amely gátja lehet a gazdasági fejlődésnek.

Külön vizsgálatot érdemel a régión belüli integrációs áramlat. Ennek megtestesítője a 200 millió lakosú Mercosur (a Dél-Amerikai Közös Piac spanyol rövidítése), amely 1995 eleje óta működik. Tagjai: Argentína, Brazília, Uruguay és Paraguay. A szabadkereskedelmi övezet (bár sokan egyelőre csak vámuniónak nevezik) a negyedik legnagyobb integráció a világban az Európai unió (EU), az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) és a Dél-Kelet-Ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) után. A Mercosurt kettős cél hívta életre: egyrészt ellensúlyozni kívánták a kontinens északi részén működő NAFTA-t, másrészt megpróbálták kivédeni a mexikói válság okozta negatív hatásokat. Az együttműködés a jelek szerint sikeres: a Mercosur-államok egymás közötti exportja 1995-ben 15 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 9 milliárdról. A négy ország bruttó hazai terméke meghaladja a 800 milliárd dollárt, külkereskedelmi forgalma pedig eléri a 100 milliárd dollárt.

Az ideológiai felhangoktól sem mentes integrációhoz az utóbbi időben Chile és Bolívia is bejelentette csatlakozási szándékát. Az együttműködés fő pártolói európai mintára a közös délamerikai pénz bevezetésén gondolkoznak, aminek azonban egyelőre kevés a realitása. Annál inkább van viszont jövője az EU és a Mercosur közti együttműködésnek. Tavaly decemberben a két integráció vezetői olyan megállapodást írtak alá, amely az első lépés lehet egy régiók közti szabadkereskedelmi társuláshoz. Kereskedelmi szempontból ennek az az alapja, hogy a Mercosur-országok összes behozatalának negyede az EU-ból származik, és exportjuknak is ugyanekkora hányada irányul az unióba. A tavaly kötött megállapodás arra is kitér, hogy néhány év múlva az ipar, a szolgáltatás és a kereskedelem terén megvalósulhat a szabadkereskedelem az EU és a Mercosur között. A mezőgazdaságról azonban nem szól a fáma; nem véletlenül, hiszen az EU, mint ismeretes, rendkívül érzékenyen reagál az – akár csak potenciális – agrárimportra.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.