Gazdaság

DEVIZAPIAC – Kilengés a sáv alján

Nem csekély izgalmat okozott az érdekeltek között a múlt hét végén, hogy – akkor még ismeretlen okokból – elmozdult a forint árfolyama az intervenciós sáv aljáról. A hét elején viszont megnyugvással vehette tudomásul a nagyérdemű, hogy visszaállt a “régi rend” a devizapiacon.

A határidős devizapiac kockázati tényezői kö zött első helyen szokták említeni a forint árfolyam-ingadozását a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott intervenciós sávon belül. Ezért érthető riadalmat váltott ki, hogy a múlt hét végén mintegy 0,75 százalékkal felfelé mozdult el a sáv aljáról a forint árfolyama. A deviza-eladási pozícióban lévő befektetők számára álmatlanul telhettek a hét végén az éjszakák, mivel a 2-3 százalékos alapletéttel számolva lekötött pénzük mintegy harmadát bukhatták volna el, ha a forint tartósan ezen a szinten marad, és ekkor még az sem volt kizárva, hogy tovább gyengül nemzeti valutánk értéke a többi devizához képest.

Az év eleje óta csupán Bokros Lajos lemondása váltott ki a forint iránt némi bizalmatlanságot. Miután néhány devizatulajdonos felszámolta forintbefektetéseit, és devizára váltotta át a pénzét, az így a devizák iránt keletkezett túlkereslet a forint leértékelődését okozta. A márciusi határidő kifutásakor tapasztalt “forintgyengülés” pedig technikai okokra vezethető vissza, mivel a nagy volumenű nyitott kötésállomány elszámolása után a bankok kénytelenek vevőként megjelenni a devizapiacon.

A forint árfolyamának múlt hét végén tapasztalt elmozdulását a sáv aljáról a piaci elemzők – utólag – néhány pénzintézet spekulációjának tudják be. Miközben egy intézmény nagy tételben kezdett vásárolni, többen ráérezhettek arra, hogy devizakészleteik visszatartásával árfolyamnyereségre tehetnek szert, amit megkönnyít, hogy – miután a kereskedelmi bankok a feleslegeiket egyből felkínálják a jegybanknak megvételre – ez idő tájt csak az MNB-nél vannak nagyobb készletek devizából. Pénteken általában eleve kisebb a bankközi devizapiac likviditása, így kialakulhatott oly mértékű hiány a külföldi fizetőeszközökből, ami a forint árfolyamának eséséhez vezetett. Az árelmozdulást spekulatív voltát támasztja alá, hogy a vevői oldal megszűnésével hétfőn néhány óra alatt visszakúszott a forint a sáv aljára, azaz ismét a hónapok óta megszokhatott stabilitás jellemezte az árfolyamát.

Az elmúlt hét eseményei közé tartozott még a dollár feltartóztathatatlannak tűnő erősödése. A márkával szembeni keresztárfolyama jóval 1,53 fölé kúszott. A zöldhasú feltámadása nem okozott meglepetést a nemzetközi pénzpiacokon, mivel már hónapok óta az összes elemzés a dollár erősödését várja ebben az évben. A márkával szembeni keresztárfolyam két hete lépte át ismét a bűvös 1,5-ös határt, és egyes becslések szerint a nyár végéig 1,6 fölé kerül a dollár jegyzése. A dollár feltámadása az amerikai gazdaság sikereinek, illetve a konkurens Németország és Japán ezzel párhuzamos gyengélkedésének tudható be.

Az elmúlt hetek kedvelt jeneladási és líravételi pozíciói kevés örömet szereztek a befektetőknek a határidős piacon az elmúlt napokban, mivel a dollár csak a márkával szemben erősödött, a japán jennel szembeni keresztárfolyama változatlan maradt, ezért forintban a jen árai is felfelé kúsztak. (Figyelő, 1996. 16. szám) Sovány vigasz, hogy az olasz választásokon győzelmet szerzett baloldali koalíciót pozitívan ítélte meg a nemzetközi pénzvilág, azaz emelkedett a líra árfolyama. A hét elején a dollár-márka keresztárfolyam 1,52 alá esett vissza, ami a korábbi napokkal ellentétben nem a dollár-jen keresztárfolyam változatlansága közepette történt, így forintban a jen tovább növelte árfolyamát a dollárhoz képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik