Gazdaság

A BANKSZFÉRA ÁTRENDEZŐDÉSE A VILÁGGAZDASÁGBAN – Nagyra nőnek

admin
admin

1996. 05. 01. 00:00

A magyar bankszférában történt privatizációk, egyes bankfúziók és a különböző formában végrehajtott konszolidációs intézkedések újra és újra felvetik a kérdést: milyen lenne a leghatékonyabb bankstruktúra, milyen bankrendszer felelne meg leginkább európai integrációs törekvéseinknek, s a még privatizáció előtt álló bankok számára milyen stratégiát célszerű követni. A bankszférában is csak akkor lehet hatékony tulajdonosi és vállalkozási szerkezetet elérni, ha a változások tükrözik a környezetünkben lévő fejlett országokban végbement folyamatokat.

A magyar bankrendszer mesterséges megteremtésének következményei még ma is hatnak – például a hálózattal való ellátottságban, az ügyfélkör jellegében, a minősített hitelek arányában. Emiatt nálunk még mindig nem alakult ki a bankszférában a valódi versenysemlegesség. Eközben a világgazdaság fejlett centrumaiban az elmúlt körülbelül egy évtizedben a bankszektorban igen jelentős változások történtek. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy hazánkban egy időben lenne célszerű megvalósítani a piackonform bankrendszert egy olyan bankstruktúra-átalakítással, amely egy, a nemzetközi tendenciáknak megfelelő pénzügyi szolgáltató szektort hozna létre.

Miközben a világon éppen átalakulóban volt a bankszektor, Magyarországon sok “születési rendellenességgel” létrejött egy új bankszféra. Ennek azonban sem a szerkezete, sem a tevékenységi köre nem olyan, mint amit a fejlett piacgazdaságok igényei megkövetelnek. Bár a korrekciók azóta is folyamatosak, még mindig fennáll a veszély, hogy a magyar bankszféra – nemzetközi alkalmazkodás nélkül – esetleg ellentétes irányba fejlődik, mint amit a nemzetközi folyamatok kívánnának.

Az elmúlt évtizedben az iparilag fejlett országokban alapvető jelentőségű átrendeződések történtek a bankszektorban a méretet, tevékenységi kört, működési területet és tulajdonosi struktúrát tekintve. Az iparilag fejlett országokban a pénzügyi szolgáltatások ma már a GDP 6-7 százalékát adják, s ezáltal a nemzetgazdaság legjelentősebb ágazatává nőtték ki magukat. Ráadásul a pénzügyi szolgáltatások 3-4-szer olyan gyorsan növekednek, mint a bruttó hazai termék. Így ez a szektor egyre inkább meghatározó ágazata a nemzetgazdaságok fejlődésének.

Kihívások a bankszektorban

Ezzel párhuzamosan gyakorlatilag minden ország bankrendszerét kihívások tömege érte. Egyrészt vészesen megnövekedett a banki kockázat, ezzel párhuzamosan a legfejlettebb országokban is ugrásszerűen megemelkedett a bankcsődök száma. Ez viszont, még a liberális gazdaságpolitikát folytató országokban is, megkövetelte az állami beavatkozás és támogatás erősödését. Másrészt robbanásszerűen erősödött a nemzetközi liberalizáció a bankműveletek területén. Harmadrészt egyre fontosabbá váltak a közvetlen hitelfelvételi lehetőségek, amelyek helyettesítik a bankhitelt a beruházók és a hitelezők közötti kapcsolatokban. A hitelezésben rendkívüli mértékben megnőtt a tőzsde, a befektetési alapok, a nyugdíjalapok szerepe, s ez szűkítette a bankok, egyszersmind növelte az egyéb pénzügyi intézmények lehetőségeit. Ennek hatására a bankok egyre inkább integrálják a tőzsdei tevékenységet és más, nem tradicionálisan banki szolgáltatásokat is.

Mindezen tényezők következménye, hogy még olyan országokban is, ahol a bankszféra tradicionálisan a gazdaság legstabilabb és meghatározó eleme volt, megnőtt a bankcsődök száma, és instabilizálódott a banki tevékenység. Ennek példáit az Egyesült Államokban, a skandináv országokban, Japánban, Ausztriában, de még Svájcban is megtaláljuk.

Erősödő koncentráció

Ezekre a hatásokra a bankipar jelentős átstrukturálódással válaszolt, amit általában az állami gazdaságpolitikák is ösztönöztek. Az iparág lényegesen koncentráltabb ma, mint egy évtizeddel ezelőtt volt. Így van ez még azokban az országokban is, ahol évtizedek óta óriásbankok, “oligopol” bankstruktúra volt a jellemző. Úgy tűnik, a koncentrációs folyamatnak még messze nincs vége, és azok az országok, amelyek ehhez alkalmazkodni akarnak, kénytelenek követni a pénzügyi szolgáltatások területén meghatározó gazdaságok tendenciáit. A koncentráció bizonyos vonatkozásokban hasonló helyzetet eredményez, mint ami a ‘60-as, ‘70-es években már lezajlott a reálszférában: egyre nagyobb, erősebb és több tevékenységre kiterjedő funkciójú – viszont természetesen kisebb számú – bank és pénzügyi szolgáltató intézmény uralja a piacot.

Ugyanakkor a koncentrációs folyamat a bankok területén eltér a gazdaság egyéb szféráinak koncentrációs folyamataitól. Az eredmény a reálszférában a nemzetköziesedés, illetve napjainkban már a globalizálódás (a különböző tevékenységek számára a nemzetközi összehasonlításban leghatékonyabb terület kiválasztása), azaz a vállalatok tevékenységükben egyre inkább, a szó valódi értelmében világméretűek. A bankiparban viszont a vállalati méret növekedése és az összeolvadás elsődlegesen nemzeti keretek között történik. Bár a bankoknál is megfigyelhető a nemzetköziesedés, ez inkább üzleti tevékenységük kiterjesztését – külföldi ügyfelek kiszolgálását – jelenti. A növekedés mindenekelőtt a banki és pénzügyi szolgáltató szféra nemzeti szereplőinek összeolvadását, országokon belüli koncentrációját eredményezte. Tehát a pénzintézetek tevékenységébe bekerül a nemzetközi szolgáltatás és a külföldön végzett tevékenység, de a hazai piac a meghatározó. (A gazdaság egyéb területein a globalizáció azt jelenti, hogy az értéklánc minden elemét oda helyezik, ahol a leghatékonyabban végezhető a tevékenység.) A bankszférában elvileg még nem globalizálódás, csak nemzetköziesedés tanúi vagyunk.

A bankfúziók új szakasza

Az 1980-as évek végén az Amerikai Egyesült Államokban és a nyugat-európai országokban szinte egy időben kezdődött el a bankszféra és a pénzügyi szolgáltatások területén egy újabb (a gazdaságtörténetben immár sokadik) koncentrációs és fúziós hullám. Az amerikai és a nyugat-európai bankösszeolvadások és -felvásárlások az időbeli egybeesés ellenére részben eltérő okokra vezethetők vissza, de a folyamatok hasonló következtetések levonását teszik lehetővé. Az Egyesült Államokban a bankszektorban változatlanul meglévő rendkívül jelentős koncentráció és az azt eredményező fúziós láz egy elvi megközelítési, valamint jogi szabályozási tényező (a szövetségi államok eltérő bankszabályozásából eredő területi restrikciók megszüntetése) következménye volt. Ezzel szemben Nyugat-Európában az 1992-es egységes piaci, illetve az azt követő uniós elképzelések megvalósítása vezetett a hatalmas bank-összeolvadási vagy -koncentrációs hullámhoz. E folyamatok jelentősen átrendezték a hatékony és versenyképes bankok struktúráját, a bankmérettel kapcsolatos megfontolásokat és az állami gazdaságpolitikai szabályozásokat.

Érdekes megnézni a bankméret növekedése és a gazdaságosság alakulása közötti összefüggést. Gyakorlati számítások is igazolják, hogy egy bizonyos méret felett a bankok további növekedése, akár bankfúziók, akár koncentráció (belső növekedés) eredményeképpen történik, nem feltétlenül jár hatékonyságnövekedéssel, és a fajlagos eredményességet sem javítja. Erre példa az osztrák vagy a német bankszektor, míg például Hollandiában, Finnországban vagy Svájcban a koncentrációk javították a bankipar hatékonyságát. Ugyan az üzemméret növekedése egy bizonyos méret felett nem jár globális költségelőnyökkel (sőt, nyugat-európai tapasztalatok szerint inkább az üzemi költségek fajlagos növekedését, amerikai statisztikák alapján pedig a fuzionált bankok részvényárfolyamainak csökkenését okozza), a bankösszeolvadások nem csökkentek, sőt a tendencia erősödése tapasztalható.

A kialakult nagybankok működési formái, belső szervezeti rendszerei részben módosultak. Általában előtérbe kerültek a holdingstruktúrát követő vagy koncentrációs, részesedési rendszeren alapuló bankstratégiák. Tehát a teljesen fuzionált, egységes óriásbankok kialakítása mellett az egy bankon belül viszonylag önállóan gazdálkodó egységek vagy a funkcionálisan elkülönülő, önálló érdekrendszerrel is bíró bankok holdingon belüli összpontosítása is jellemzővé válik.

Az univerzalitás uralma

A tendenciához feltétlenül hozzátartozik az, hogy a két, egymással elvileg ellentétes banki felfogás: az univerzális, illetve a funkcionális banktevékenység dominanciája közül egyértelműen az első, az univerzalitás elvén felépülő bankok váltak meghatározóvá. Ez az átalakulás még a tradicionálisan funkcionális tevékenységű angol vagy amerikai bankok esetében is megfigyelhető. Így a bankfúziók már nemcsak Németországban és Ausztriában, de gyakorlatilag minden nyugat-európai országban és az USA-ban is egyre inkább univerzális bankok létrejöttét eredményezik.

A bankszférában kialakult fúziós hullám általában négy tényezőre vezethető vissza.

Egyrészt a piaci verseny fokozódása kényszeríti a bankokat a nagyobb üzemméret kialakítására, a méretgazdaságosság és a forgalom növelése érdekében. Erre a legjobb példa az, ami Spanyolországban a nyolcvanas, Ausztriában a kilencvenes évek elején (mindkét országban az EU-csatlakozás előtt) vagy Olaszországban az elmúlt években történt. A versenyre való felkészülés stratégiája az volt, hogy viszonylag nagy, állami tulajdonban lévő bankokat összeolvasztottak, hogy a nagyobb tőkeerő és az univerzális banki tevékenység együttesen tegye alkalmassá a pénzintézeteket az élesebb versenyben való helytállásra. Ez a folyamat az állam segítségével történt, célja a versenyképesebb struktúra kialakítása volt.

Másrészt ösztönzik a bankfúziót az államok között és vállalati szinten jellemző integrációs tendenciák is. A kialakuló egységesült nagy piacok (EU, NAFTA) egyre inkább erősítik a versenyt, ezáltal kikényszerítik a méret növelését. A drasztikusan növekvő konkurencia a nagy ügyfélkörrel és hálózattal rendelkező, széles tevékenységű bankok helyzetét erősíti, s ezzel ösztönöz a kisebb bankok és pénzintézetek fúziójára vagy összeolvadására. E folyamat Ausztriában, Finnországban, Hollandiában, Svájcban, Németországban, Franciaországban és Olaszországban figyelhető meg a legjobban. Ugyancsak a koncentrációt sürgeti a bankszférában a nemzetközi vállalatok jelentőségének rohamos növekedése, a reálszféra további koncentrációja.

Harmadrészt recessziós időszakokban általában is felgyorsul a bankok összeolvadása, mivel több kisebb bank csődbe megy. Az állam ezekben az esetekben különböző formában igyekszik konszolidálni ezeket a bankokat a gazdasági folyamatok stabilizálása érdekében, majd pedig ösztönzi fúziójukat, hogy a méret bizonyos garanciákat nyújtson biztonságos működésükhöz. Ez az utóbbi években leginkább az Egyesült Államokban és a skandináv országokban volt megfigyelhető.

Negyedrészt a technológiai fejlődés belső banki tényezők miatt ösztönzi a nagyobb méretre és több tevékenységre kiterjedő egységes technikai rendszerek kialakítását, ami alacsonyabb fajlagos költségeket eredményezhet. Kívülről pedig a nagyobb hiteligény és a gyorsabb, korszerűbb kiszolgálás igénye kényszeríti ki a bankok méretének növelését.

“Allfinance” bankok

A koncentrációs és fúziós hullám együttjárt egy további jellegzetesség: az “allfinance” elterjedésével is. Azaz a növekedés nem annyira csak banki (de azon belül univerzális tevékenységű) intézmények létrejöttét eredményezte, hanem sokkal inkább a különböző típusú pénzügyi szolgáltatásokat is végző, korábban nem is feltétlenül banki funkciókhoz sorolt pénzügyi intézmények kialakulásával jár együtt. A nagybankok többségükben pénzügyi konglomerátumot hoztak létre, amelyek mindhárom pénzügyi területen: a biztosítási, a befektetési és a banki szolgáltatási tevékenységben egy adott ügyfélkörre integrált piacon, integrált szolgáltatásokkal, integrált fiókhálózattal működnek. Bár nemzetközi vizsgálatok szerint ezekben az egyre inkább elterjedt “allfinance” bankokban sem igazolható a méretgazdaságosság előnye, az ügyfélkör megtartása és kiszolgálása mégis igényli ezek létrejöttét és terjedését. A fejlődés tehát ma már nem azt a kérdést veti fel, hogy univerzális vagy funkcionális elven épüljön-e fel egy nagybank, hanem inkább azt, hogy az univerzális bank teljes pénzügyi szolgáltatást nyújtson-e. Ez utóbbi esetben a konglomerátumoknál hatékonyabban működő holdingrendszerek kialakulása a jellemző.

A hazai piacra orientált és viszonylag kisméretű bankok a fejlett országokban sem voltak képesek alkalmazkodni a technológiai változásokhoz és a reálszférában bekövetkezett átrendeződésekhez. Ez hasonlít az egyéb iparágakban végbement alkalmazkodási folyamatokhoz: a kisvállalatok a technológiai átrendeződés hatásaira forgalmi vagy eszközoldalról egyre kevésbé képesek hatékonyan reagálni. Ez végül is a kisbankok tömegének csődbemeneteléhez, vagy ennél tipikusabb módon, más bankokba való beolvadásukhoz vezetett, és törvényszerűen hozta létre az univerzális tevékenységű, nagyméretű pénzügyi intézmények rendszerét. Az információs technika egyúttal megnyitotta az utat a nemzetközi pénz- és tőkepiacok felé, ami az egy-egy funkcióra szakosodó kisebb bankok helyzetét ugyancsak nehezítette.

Duális bankszerkezet

A nagy banki múlttal rendelkező országokban az átalakulás hatására általában egy “duális” bankszerkezet van kialakulóban, azaz a pénzintézeteknek két meghatározó típusa vált dominánssá. Az egyik: a tevékenységükben a nemzetközi és a hazai piacot abszolút uraló allfinance típusú nagybankok (amelyek ügyfeleiket bárhol képesek kiszolgálni). A másik: a gyakorlatilag csak hazai piacon vagy azon belül is inkább egy-egy régióban, a pénzügyi tevékenység egy szegmensére orientált kis pénzügyi intézmények. Svájcban például ma már mindössze három nagybank adja a banki forgalom több mint felét, míg a maradék nagy részét a több száz helyi, hazai orientációjú bank bonyolítja le. A külföldi bankok súlya a fejlett országokban is (az EU piacán is) viszonylag kicsi: csak mintegy egytizedét adják a bankforgalomnak.

A nagybankok új stratégiája – a megváltozott feltételekre válaszul – tipikusan négy meghatározó elemet tartalmazott: üzleti tevékenységük nemzetköziesedését; új irányítási rendszer alkalmazását; a regionális és funkcionális bankok beolvasztását; valamint más pénzügyi intézményekkel történő fuzionálást.

Ez utóbbi egyúttal a már említett allfinance típusú, újfajta pénzügyi intézmények kialakulását eredményezte, ami minden jel szerint a hatékony, nemzetközileg versenyképes bankok kialakulásának feltételévé vált. Ezekre a legjobb példa a Hollandiában létrejött ING, amely az NMB banknak a holland Postabankkal való fúziója; majd a Nationale Nederlanden óriásbiztosítóval való összeolvadás meghozta a biztosítótársaság és a bankintézmény házasságát, s így a pénzügyi tevékenység minden területére kiterjedő rendkívül hatékony komplexum jött létre.

Mint már utaltunk rá, e koncentrációs folyamat egyaránt jellemző a hatalmas pénzügyi piaccal rendelkező Egyesült Államokra és a nyugat-európai nagy- és kisállamok bankrendszerére. Európában az EU előírásaihoz való alkalmazkodás (a tagállamok bankjainak valamennyi EU-tagállamban való fióknyitási szabadsága, a pénzügyi szolgáltatások államoktól független szabadságának előírása, valamint a tőkeforgalom teljes liberalizálása) a fennmaradni kívánó bankok számára növekedési vagy összeolvadási kényszert okoz. Az egyébként fejlett bankrendszerekkel rendelkező, új EU-tagállamok (Ausztria, Finnország, Svédország) esetében is úgy tűnt, még a legnagyobb bankok is túl kicsik ahhoz, hogy összeolvadások és további koncentráció nélkül túléljék az unión belüli verseny erősödését. Ehhez járult még, hogy a pénzügyi szolgáltatások szabadsága az univerzális banki és pénzügyi szolgáltatási kínálat megjelenését igényelte a bankoktól.

Technológia és ügyfélstruktúra

A bankfúziókat a technológiai fejlődés, valamint a bankok ügyfélkörében végbement gazdasági átalakulások is erősítették. A technológiai fejlődés igényli és lehetővé teszi a komplex, mindenre kiterjedő információs rendszerek kialakítását. Ez a különböző kockázati tényezők komplex kezelését helyezi előtérbe, így is összeolvadásra ösztönözve az eltérő – banki, biztosítóintézeti, értékpapír-piaci – intézményeket. Másrészt a viszonylag olcsóvá váló információk növelik a bankok közvetítése nélküli pénzügyi kapcsolatok lehetőségét hitelezők és hitelfelvevők között. Ez is ösztönzi a komplex pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó intézmények felé való eltolódást, s így a bankok és biztosítótársaságok összefonódását.

Egyúttal az utóbbi néhány évben – még a legnagyobb bankoknál is – a forgalmon belül jelentősen átalakult az ügyfélstruktúra. Megnövekedett a lakossági ügyfélkör jelentősége, és nagymértékben csökkent a vállalati ügyfélkör részesedése a forgalomból és a jövedelemtermelésből. Ez ugyancsak átalakította a bankok belső tevékenységi szerkezetét, és az “előre menekülés” jelszavával tovább növelte a méreteket. Mondanunk sem kell: ez szintén a teljes pénzügyi szolgáltatórendszerek kialakulása, az eltérő típusú aktív és passzív műveletek (gyűjtés és kihelyezés) egy-egy intézménybe való összekapcsolása irányába hat.

A holding jellegű összeolvadási folyamatot erősítette az a tény is, hogy a bankok az utóbbi években jelentős piacvesztést szenvedtek el más pénzügyi közvetítőkkel szemben. Az USA-ban például a bankok részesedése a pénzügyi szektor aktíváiban ma már 35 százalék alatt van! Egyúttal, a forrásokért folytatott verseny kiéleződése miatt, a bankoknak növekvő árat kell fizetniük a betétekért.

Érdekes tendencia figyelhető meg a legnagyobb banki ügyfelek, a multi-, illetve transznacionális vállalatok bankkapcsolataiban. Egyrészt a legjobb vállalati hitelfelvevők, amelyek a bankok hitelüzleteinek legjelentősebb részét adták, a technológiai fejlődés következtében a hitelhez jutás olcsóbb módját is igénybe tudják venni. Ez szükségképpen a bankhitelek iránti igény csökkenéséhez és a bankoknál maradt hitelek minőségi romlásához vezetett. A tendencia az információs piac liberalizálásának következménye, aminek révén a hitelezők és hitelfelvevők közvetlenül az értékpapírpiacon keresztül is viszonylag kockázatmentesen kapcsolatba kerülhetnek egymással. A nagyvállalati ügyfélkör jelentőségének viszonylagos csökkenését okozza az is, hogy a multinacionális vállalatoknál terjedőben van a házon belüli finanszírozás, azaz a hitelintézmények integrálása a transznacionális társaságokba. Ezek az úgynevezett “in-house banking” szolgáltatások már nemcsak a hagyományos bankok szerepét csökkenthetik, de a verseny új szereplői is a pénzügyi piacon.

Ugyanakkor a transz- és multinacionális cégek bankkapcsolataira jellemző az is, hogy a korábbi “egy cég – egy bank” elv helyett – az információszabadság hatására – funkcionálisan megosztott bankkapcsolatokat alakítanak ki. Ez is fokozza a banki kínálatban az “új termékek” megjelenését, tehát az “allfinance” terjedését. Egyúttal növeli a versenyt a bankok között, új bankok számára ad lehetőséget nagy, “multi”-üzletekre. Ez erősíti a tendenciát, hogy a bankok képessé váljanak a multik kiszolgálására.

A fúziók további ösztönzője a nemzeti gazdaságpolitika összefüggéseiben értelmezhető. A kockázat növekedésével, a verseny fokozódásával és az ezzel párhuzamosan jelentkező átlagos tőke-megtérülési szint csökkenésével a kockázati tényezők növekednek: a bankoknak egyre több kockázatos, nagy üzletet kell felvállalniuk, ami ugyancsak a növekvő méretek irányába hat. A túlzott kockázatvállalás a bankcsődök számának növekedéséhez vezet. Viszont minél nagyobb bankról van szó, az állam annál inkább igyekszik minden eszköz bevezetésével megakadályozni az összeomlását. Ez éppen a legliberálisabb amerikai vagy angol bankrendszerben a legjellemzőbb. Az ilyen típusú megfontolások a “tradicionális” bankfúziókat erősítették, tehát nem a holding típusú összeolvadásokat. Ez az amerikai szakzsargonban “too big to fail” esete.

Hazai tanulságok

A piaci verseny fokozódása, a bankok tevékenységének nemzetköziesedése és a recessziók, valamint a kockázatnövekedés hatására megerősödő koordinációs és állami szerepvállalási igény a kis országokban is a nagybankok kialakulását indokolja. A magyar bankrendszer struktúrája azonban a közép- és kelet-európai országokkal összehasonlítva is elaprózódott; nagyon kevés a piac teljes kiszolgálásában és a nemzetközi versenyben egyaránt hatékony bank. A magyar bankok sem méretükben, sem tevékenységi körükben nem elégítik ki az univerzális, több funkciójú, “allfinance” és versenyképes méretű bankok kritériumait. Mindezek miatt feltétlenül szükséges lenne olyan magyar bankok létrehozása, amelyek ezeknek a követelményeknek megfelelnek.

A nemzetközi trendek egyértelműen azt mutatják, hogy az Európai Unióba való esetleges belépésünk előtt el kell kezdődnie a magyar bankrendszerben annak a folyamatnak, ami az alkalmazkodást megfelelően biztosíthatja. Ahogy ez történt például Ausztriában a ’80-as évek elején a Bank Austria létrehozásával, amely két állami bank fuzionálásával alakult, vagy Finnországban, Görögországban az EU-ba történő belépés előtt. Az EU-konformitás a nemzetközi szempontból is tőkeerős és nagy forgalmú bankok kialakítását indokolja, esetenként még a fajlagos jövedelmezőség mértékétől függetlenül is.

Az ilyen alapon szükségszerű bankfúziók akkor tűnnek hatékonynak, ha a pénzügyi szolgáltatások minden területére kiterjedő, univerzális bankokat hoznak létre, amelyek az egyes funkcionális területeket önálló érdekeltséggel tudják kezelni. A nemzetközi alkalmazkodás és az ügyfélkiszolgálás szempontjából is igazán kompetitív egy komplex pénzügyi szolgáltatást nyújtó (biztosítóintézetet, univerzális bankot, esetleg vagyonkezelőt átfogó) konzorcium kialakítása lehetne, amely nemzetközi tevékenységre is alkalmas lenne.

E folyamat azért is indokoltabb, mivel Magyarországon egyik oldalról: a bankok számát tekintve “túlbankosodás” figyelhető meg; másik oldalról: a bankok versenyképességét tekintve viszont egyértelműen az “alulbankosodás” a jellemző, tehát hiányoznak a nemzetközi összehasonlításban ütőképes bankok. Amennyiben a gazdaságpolitika a kívánatos változásokat nem támogatja, a magyar bankrendszer, az európai uniós tendenciákkal ellentétesen alakulva, olyanná válhat, amelyből hiányoznak a versenyképes hazai bankok.

A nemzetközi tendenciák és a magyar bankstruktúra jelenlegi helyzete – figyelembe véve Magyarország európai uniós törekvéseit is – a még privatizáció előtt álló bankok számára esetenként egy olyan stratégia kialakítását indokolnák, amely a privatizációt összekötné az “allfinance” bank kialakításával és a bank méretének növelésével. Ehhez egyes, még állami tulajdoni többségű bankok esetében célszerű lenne a privatizációt összekapcsolni más bankok és pénzintézetek integrálásával.

Mint a tervgazdaságban…

E folyamatot azonban a bankkonszolidáció nehézségei is korlátozták. Magyarországon a különböző típusú bankkonszolidációk közül alapvetően azt favorizálták, amely a bankrendszer külső forrásból való (általában állami vagy elméletileg új tulajdonostól származó, privatizációs eredetű) feltőkésítésével valósul meg. Ilyen jellegű konszolidációk olyan, stabil piacgazdaságú országokban is történtek az elmúlt időszakban, mint az Egyesült Államok, Japán vagy éppen Svédország. Ezekben az országokban azonban ez a típusú konszolidáció egyúttal az erős hazai univerzális nagybankok kialakulását, továbbfejlődését is szolgálta. Magyarországon ez a fajta kapcsolat sajnos nem igazán figyelhető meg. A kérdéssel kapcsolatosan csak egyetérteni lehet Surányi György egy korábbi nyilatkozatával, amelyben a következőket mondta: “… lényegében csak az történt, hogy az állam hatalmas mennyiségű pénzt pumpált a rendszerbe, amely ma ugyanúgy működik, mint korábban. A nagybankok és a vállalatok ebből azt fogják kiolvasni, hogy lényegében úgy gazdálkodnak, ahogy akarnak, veszteséget produkálhatnak, hiszen végül az állam majd kifizeti a számlát. Ez pontosan olyan üzleti metódus és etika, mint amilyen a korábbi tervgazdaságban uralkodott… Ez egész egyszerűen állami támogatás, ami nyitva áll nemcsak az állami, hanem a magán- és a kevert tulajdonosi struktúrával rendelkező bankok számára is.” (Respublika 1994. november 4. Varga-Szántó: Beszélgetés Surányi Györggyel) Az ilyen típusú konszolidáció természetszerűen nem kellően ösztönözte a hatékony bankstruktúra kialakítását.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.