Gazdaság

LENGYEL GAZDASÁGFEJLESZTÉSI TÁVLATOK – Balcerowicz jó öröksége

Az 1990-es évek kezdetén a lengyel gazdaság a leggyengébb volt Közép-Európában – ma viszont jó esélye van arra, hogy az ezredfordulóra a legerősebbé váljék. Ez a lehetőség, a további stabilizáció a kiadások csökkentésén áll vagy bukik. Az évtized elején elkezdett átalakítás befejezéséhez szigorú fiskális politikára van szükség.

A lengyel gazdaság idei évre várt, 5,5 százalékos GDP-növekedése elmarad az 1995-ös mértéktől, amikor a virágzó külkereskedelem és a befektetések 7 százalékos GDP-növekedést eredményeztek, a devizatartalék 9 milliárd dollárral nőtt, az éves infláció pedig 23 százalék alá esett vissza. Az idén viszont az infláció várhatóan 17 százalék körüli szintre csökken, újabb infrastrukturális beruházásokra, folyamatos banki átszervezésre, privatizációra és tőzsdei fellendülésre lehet számítani.

Mai gazdasági dinamizmusát Lengyelország jórészt a Leszek Balcerowicz, az első posztkommunista pénzügyminiszter által 1990 januárjában bevezetett stabilizációs csomagnak és piaci reformoknak, valamint a későbbi pénzügyminiszterek – elődjük nyomában haladó – szigorú monetáris és fiskális politikájának köszönheti.

Lényeges lengyel sajátosság, hogy a gazdaság még állami tulajdonban lévő részében a termelékenység és a hatékonyság a magánszférához hasonlóan növekszik. A szczecini hajógyárak vagy a Polska Mieds rézbányászati és feldolgozó komplexum például összehasonlíthatatlanul hatékonyabbak, mint hat évvel ezelőtt. Azok közé a legjobb állami vállalatok közé tartoznak, amelyek privatizációját az idei évre tervezik.

A lengyel vállalatok eladásában fontos szerepet kap a dolgozói és vezetői kivásárlás, ami egyrészt lecsillapítja a privatizáció során hatalmukat vesztett munkástanácsokat, másrészt megjutalmazza az eladást előkészítő vezetőket.

A magánosított egykori külkereskedelmi vállalatok (a mezőgazdasági cikkekkel foglalkozó Rolimpex, a villamos- és erőművi berendezéseket szállító Elektrim, a fémipari Stalexport és a Mostostal Zabrze) is kiváló teljesítményt nyújtanak a tőzsdén, ami jól tükrözi a lengyel ipari átalakításban játszott katalizátori szerepüket.

A külföldi működőtőke megközelíti a 7 milliárd dollárt, és rohamosan emelkedik. Egyre fontosabb szerepet kap a gazdaság modernizálásában és Lengyelország bekapcsolódásában a világpiac vérkeringésébe. Ez azonban a verseny erősödését is jelenti, s ezzel egy időben egyre nagyobb nyomás alá kerül a politika. A Financial Times kommentátora, Anthony Robinson megfogalmazása szerint “erősödnek a belföldi tőke védelmére felhívó szirénhangok, amelyek támadják a nyitott piac és az átláthatóság politikáját”.

Az elsősorban a magas termelési költségű német és skandináv szomszédoktól érkező tőkések mellett beözönlöttek a német és más külföldi bankok is, abban a reményben, hogy kiszolgálhatják azokat a külföldi cégeket, amelyek alacsony költségű termelési bázist keresnek, és meg akarják vetni a lábukat az egyre felvevőképesebb lengyel belpiacon.

A helyi bankok számára komoly gondot jelentett például, hogy a Lengyel Nemzeti Bank számos befolyásos európai és amerikai banknak adott engedélyt teljes körű pénzintézeti tevékenység folytatására. A hazai bankok elveszítették legjobb alkalmazottaikat és az életben maradáshoz szükséges legjobb lengyel vállalati ügyfeleket. Vezető bankárok, köztük a Bank Handlowy elnöke ezért úgy reagálnak: fel kell gyorsítani a bankprivatizációt, hogy a bankok stratégiai partneri viszonyokat alakíthassanak ki, s hozzájuthassanak a szükséges külföldi tőkéhez és technológiához.

A pénzügyminisztérium azt tervezte, hogy a még állami tulajdonban lévő bankokból a majdani privatizációt megelőzően két csoportot alakít ki a Bank Handlowy és a legnagyobb takarékbank, a Pekao SA körül. Az érintett bankok bírálata és tiltakozása nyomán azonban most felülvizsgálják a tervet, mondván: ez csak idő- és energiapocsékolás lenne, és nem oldaná meg a kevés tőke, a magas költségek és a rossz hatékonyság által jellemezhető alapvető gondokat.

A privatizáció folytatását sürgeti a kincstár is, amelynek az utóbbi két évben sikerült a GDP 3 százaléka alatt tartania az állami szektor hiányát, ám égetően szükséges számára a bevételek emelése, valamint a társadalombiztosítás reformja, mivel csak így tarthatóak kézben a kiadások és ezzel a költségvetés egésze.

Kaczmarek privatizációs miniszter 1996-ra legalább 1 milliárd dollár bevételt remél néhány igen vonzó vállalat, például a Polska Miedz és a Lot légitársaság eladásából. 1997-ben a Telekomunikacija Polska, az állami telefontársaság kisebbségi érdekeltségét akarják piacra vinni.

1996-ban a várakozások szerint a külkereskedelem helyett a hazai infrastrukturális beruházások állnak majd a gazdasági növekedés középpontjában. Tavaly mintegy 40 százalékkal nőtt a kereskedelem, beleértve a 6 milliárd dollárra becsült nem hivatalos és a statisztikában nem szereplő határ menti kereskedelmet is. A fő exportpiacokon azonban, köztük Németországban, csökkent a kereslet, az erős zloty megnehezítette a nagy exportőrök, például a hajógyárak életét, és csökkenti a viszonylag alacsony munkaerőköltségek jelentette versenyelőnyt.

Ami az infrastruktúra felé történő súlyponteltolódást illeti: 1996-ban megkezdik az országot 2010-re átszelő autópályák építését, felújítják a Berlint, Varsót és Moszkvát összekötő vasúti pályát, és 700 kilométernyi gázvezetéket építenek, amelyen majd szibériai gázt szállítanak Németországba. Az áramtermelő kapacitásnak több mint a fele elavult, teljes modernizációra szorulnak az olajfinomítók, a kikötők és a távközlés. Fellendülésre számítanak a magánlakás-építésben is. E beruházásokkal kapcsolatos várakozások nyomán a varsói tőzsdén erősödtek az acél-, cement- és építőipari részvények. A tőzsdén az idén számos új cég bevezetésére, zárt részvény-kibocsátási és tőkeemelési hullámra számítanak.

Egyelőre emelkednek a lengyel reáljövedelmek, ami részben a zloty reál-felértékelésének köszönhető. A legfőbb politikai célok közé tartozik az infláció leszorítása és az, hogy a magasabb jövedelmek ne a fogyasztás, hanem a befektetések emelkedését eredményezzék. A külföldi bankárok azonban továbbra is tartanak attól, hogy a rendszerváltás kezdetén tapasztalt fájdalmas jövedelem- és biztonságvesztés emlékeinek halványulásával gyengül az emberek megtakarítási és befektetési hajlandósága, és a baloldali populizmus (jobboldalon is megtalálható) politikai képviselői egyre hangosabban fogják követelni a kiadások emelését. Ebben az esetben azonban – véli a Financial Times – “a mára belátható közelségbe került tartós gazdasági növekedés távoli reménnyé halványul”. Lengyelország még mindig elfecsérelheti Balcerowicz örökségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik