Az Országgyűlés 1993 márciusában fogadta el a magyar energiapolitikáról szóló tájékoztatót, azzal, hogy a kormánynak kétévenként számot kell adnia arról, miként valósulnak meg a legfontosabb célkitűzések. A legfontosabb elvárás az energiaszektortól az, hogy elégítse ki a gazdaság és a lakosság energiaigényeit, a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével és gazdaságosan.
Az első két szempontnak az utóbbi két-három évben egyre inkább sikerült megfelelni, ám a gazdaságosság egyelőre csak célkitűzés marad. Az energia-felhasználás Magyarországon a kilencvenes években csökkent, mivel a recesszió miatt jelentősen csökkent a termelés, továbbá az iparon belül is csökkent az energiaigényes szakágazatok – mint például a bányászat és a kohászat – aránya. Ennek ellenére – állítja dr. Szerdahelyi György, az IKM főtanácsosa az MVM Rt. Közleményeiben megjelent tanulmányában – az energia-felhasználás hatékonysága szempontjából az európai rangsorban a közepesnél is gyengébb a pozíciónk. Mindent összevetve a szakemberek azt valószínűsítik, hogy még 1995-96-97-ben is csak kismértékben, 1-1,5 százalékkal nő az összes energia-felhasználás. Ezen belül a villamosenergia-fogyasztás 4-5 százalékkal nő a három év alatt.
Az Országgyűlés a már említett 1993-as határozatában deklarálta, hogy a fejlesztésekkel arra kell törekedni, hogy megszűnjék az ország egyoldalú energiafüggőssége. Ezen belül kőolajimportunkat – mely a hazai felhasználás 3/4 részét adja – évek óta a FÁK- országokból szerezzük be. A beszerzési stratégia új vonása, hogy az Oroszországon belül önállósult régiókkal közvetlen olajvásárlási kapcsolatok alakultak ki. Földgázimportunk túlnyomó részét a korábbi orenburgi-jamburgi beruházások ellentételezésére kötött kormány egyezmények keretében létrejött vállalatok közötti egyezmények biztosítják. Az oremburgi egyezmény, mely évi 2,8 milliárd köbméter földgázt jelent, 1998-ban jár le, a jamburgi törlesztési ideje pedig – mely évi 2 milliárd köbméter földgázról szól – 1997-ben ér véget. A jamburgi egyezmény 1998-tól tízéves opciós vásárlási lehetőséget tartalmaz, mely kihasználása érdekében a tárgyalások már 1995-ben megkezdődtek.
A jelenleg Európában üzemelő nemzetközi szállítóvezetékek rövid távon nem teszik lehetővé, hogy más forrásból szerezzünk be nagy mennyiségű szénhidrogént, hosszabb távon pedig az átállás csak rendkívül költségigényes beruházásokkal oldható meg.
Mivel a hazai szénhidrogén-termelés fokozatosan csökken, egyre nagyobb szerepe van a földalatti tárolásoknak. 1993-ban lépett életbe a kőolaj- és kőolajtermékek stratégiai készletezését és intézményeit szabályozó törvény, mely a szakemberek szerint megfelel a Nemzetközi Energia Ügynökség kívánalmainak is. Ez a törvény azt írja elő, hogy 1999-re fokozatosan 90 napra kell növelni az éves nettó importra vetített készletet. Összehasonlításként: 1993-ban 20, majd 1994-ben 30 napra elegendő készlettel rendelkeztünk, amit 1995-ben sikerült tovább növelni az ütemtervnek megfelelően.
Villamosenergia-importunk a korábbi 11 TWh-ról évi 2 Twh-ra csökkent, miközben a rendelkezésre álló importteljesítmény is ugyanilyen arányban zsugorodott össze. A magyar, a lengyel, a cseh és a szlovák villamos társaság 1993-ban CENTREL néven megalakította e villamosenergia-rendszerek jogi egyesülését és a sikeres kísérleti üzemelés után közösen csatlakoztak a nyugat-európai országok villamosenergia-rendszeréhez. Ezzel együtt a magyar villamosenergia-rendszer megújításra szorul.
Az 1990-es évekre teljesen eladósodott és válsághelyzetbe került szénbányászatról az energiapolitika a következőt szögezi le: “Mélybányászati szénvagyonunk hasznosítása is nélkülözhetetlen mindaddig, amíg a szénbázisú erőműpark a villamosenergia-rendszerben meghatározó szerepet tölt be…” A bányák bezárásáról, illetve három bányatársaság – Putnok, Feketevölgy és Lencsehegy – 1998-ig való fenntartásáról kormányprogram született, aminek a végrehajtását az 1990-ben létrehozott Szénbányászati Szerkezet-átalakítási Központ koordinálja.
Az energetikai társaságok teljes vagyona mintegy 1000 milliárd forint, jegyzett tőkéjük pedig megközelíti a 700 milliárd forintot. Ám az elmúlt évtizedekben elmaradt fejlesztések és a torz hazai árrendszer miatt az energetikai vállalatok döntő többsége veszteségessé vált. A villamos- és földgázárak tavalyi és idei emelése (erről lásd még Áramemelések c. cikkünket) javított a helyzeten, mint ahogy az is, hogy csökkentek a korábbi torzításokat okozó “kereszttámogatások”. A jelentős fejlesztésekhez azonban mindez kevés, ezért határozott a kormány az energetikai szektorban is külföldi tőke bevonásáról, privatizációról. A folyamat elkezdődött, az eredményesség szempontjából mérleget vonni még korai lenne…
