Gazdaság

DOLGOZÓK A VEZETŐK KÖZÖTT

Európa nyugati felén nem tekinthető általánosnak, hogy a munkavállalók képviselőik útján részt vesznek a vállalatok vezetésében. Az erre módot adó államok közül Írországban, Svédországban és Norvégiában az igazgatótanácsban, míg Ausztriában, Dániában, Hollandiában, Luxemburgban és Németországban a felügyelőbizottságban ülhetnek ilyen participációs tagok. Befolyásuk és megválasztásuk módja változatos.

A testületekben jellemző az egyharmados arányuk, akad azonban arra is példa, hogy a részvényesekkel azonos számú tagot delegálhatnak. Megválaszthatóságukat többnyire vállalati mérethez kötik a jogszabályok, amit a foglalkoztatottak számával határoznak meg, azonban itt is nagy a szórás: 25-től egészen 2000 főig. Akad, ahol az üzemi tanács jelöli őket, máshol a szakszervezet, általában azonban maguk a dolgozók – gyakorta vegyesen az érdekképviseleteikkel. A részvételi intézmény Németországban tekint vissza a legrégebbi, 45 éves múltra, és mivel a hazai társasági törvény német mintára épül, nem csoda, hogy 200 fős létszám felett Magyarországon is lehetőséget teremtettek a munkavállalói képviseletre a felügyelőbizottságokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik