Gazdaság

FOKKER-CSŐD – A karbantartó ágazat tovább él

A Fokker közel 6000 alkalmazottja kapta kézhez felmondólevelét a múlt hét végén, miután a holland társaság megmentése reménytelenné vált.

A Fokker-vállalkozások január 22. óta nem fizetik számláikat. A fő részvényes német Daimler-Benz ekkor jelentette be, hogy megszünteti a társaság anyagi támogatását. A számlák összege ekkor mintegy 3 milliárd gulden (2 milliárd dollár) tett ki. A DASA (a Daimler-Benz leányvállalata) 1993 óta a Fokker 39,5 százalékának tulajdonosa; 11,5 százalék a holland állam, 49 százalék pedig kisrészvényesek kezében van.

A Fokker iránt több vevő, köztük a kanadai Bombardier, a British Aerospace, a kínai AVIC és a koreai Samsung is érdeklődött. A tárgyalások a kínaiakkal és a koreaiakkal voltak a legígéretesebbek; az utóbbiak az idő rövidsége miatt nem hoztak döntést, az AVIC viszont múlt csütörtökön végleg bedobta a törülközőt.

A csőd ellenére a katonai vállalkozás, a Fokker Special Products, valamint a karbantartó ágazat, a Fokker Aircraft Services – amelynek sorsa a most vásárolt Malév-gépek szempontjából sem mellékes – a piacon marad. Fokker Aviation néven egyesül az elektronikai alkatrészgyártó Fokker Elmo és a Fokker Space, ám e vállalkozást a csődeljárás során eladják. A Fokker gyártóbázisai, ha a csődeljárást követően tiszta helyzet áll elő, számot tarthatnak a Samsung érdeklődésére, és akkor valamilyen formában újjáéledhet hamvaiból a nagy múltú repülőgépgyártó, amely 77 éves fennállása alatt 125 típust és 7000 gépet gyártott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik