Gazdaság

Világbanki hitelre váró programok

– A felsőoktatás

A várhatóan még az idén megszavazandó 100 millió dolláros hitelkeretből a felsőoktatási rendszerben végrehajtott új beruházásokra jutna pótlólagos forrás. A konzulens cégeket már kijelölték, a programnak a VB szerint 2-3 hónapon belül be kell érnie.

– Vállalati és pénzügyi szerkezet-kiigazítás

A kölcsönök – mint azt az elnevezés már sejteti – az elsődleges vállalati reformokat, a banki szerkezet-átalakítást és privatizációt hivatottak elősegíteni.

– Állami Bankfelügyelet

A program eredeti célja az Állami Bankfelügyelet háromévesre tervezett intézményfejlesztési programjának támogatása volt, amely hozzájárul a bankok szabályozásának és felügyeletének hatékonyabbá tételéhez. Az ismert események (a bank-, az értékpapír- és a biztosítási felügyeletek összevonása) a lényegen aligha, legfeljebb a megcélzott körön változtathatnak.

– Az állami szektor kiigazítása

A központi költségvetési szervek adminisztrációs feladatainak átfogó reformjához nyújthat forrást.

– Államháztartási reform

A Kincstár alapításával kapcsolatban lehetőség van a kormányzati információs rendszer fejlesztésére. Már megállapodás született arról, hogy az IMF és a Világbank együttesen finanszírozza ezt a munkát. Mindazonáltal a program megvalósítása előkészítheti a terepet az olyan fejlesztések számára, mint mondjuk az új kormányzati elszámolási, könyvelési technikák bevezetése.

– A Kis-Balaton környezetvédelme

A 20 millió dollárosra tervezett program elsődleges célja a Balaton vízminőségének javítása.

– Biomassza

A hitelkeret a hulladékanyagok hasznosítására irányul.

– Vasúti szerkezet-átalakítás

Ezen belül a MÁV lenne a 150 millió dollárosra előirányzott program fő kedvezményezettje. A hitelkeretet a járműpark, a jelzőrendszer és a távközlési hálózat fejlesztésére, karbantartására, speciális vagonok rehabilitációjára fordíthatnák.

– Városi szennyvíztisztítás

A kért 35 millió dollár egyrészt Magyarország 23 legnagyobb városa szennyvízkezelő programját finanszírozná, másrészt technikai segítséget adna a szektor privatizációjához.

– Az ózonréteg elvékonyodásának csökkentése

A programra 6,9 millió dollárt szavazhat meg a Világbank igazgatótanácsa, a remények szerint még ez év első felében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik