Gazdaság

AZ OECD ÉS A MAGYAROK – FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ

Március végén (ha a lapzártánk körül kinevezendő új pénzügyminiszter programja nem sejtet gazdaságpolitikai fordulatot) előkelő párizsi szalonba, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) palotájába hívják Magyarországot. Az efféle elitkluboknak többek között az a jellegzetességük, hogy a résztvevőknek “kézzelfogható” hasznuk nem származik a klubtagságból, annál több azonban a közvetett hozadék. A díszes társaságba ugyan nehéz bekerülni, de kiutasítani senkit nem szoktak. Legfeljebb diszkréten figyelmeztetni. Hogy kit és miért, arról – néhány alapelven kívül – a klubon belül is állandó viták folynak.

A modern kapitalizmus elmúlt 172 éves fejlődése négy tényező: a technikai haladás, a tőkefelhalmozás, a humán tőke és a tőkemozgást lehetővé tevő kereskedelmi liberalizáció eredője – állítja az OECD égisze alatt készült, tavaly közzétett nagyívű tanulmány, amely a fejlett világ utóbbi csaknem kétszáz évének gazdaságát elemzi. A közeljövő konjunkturális kilátásait számba véve egy másik, szintén tavaly év végén megjelent, Az OECD gazdasági kilátásai (OECD Economic Outlook) címet viselő jelentés mérsékelten optimistán fogalmaz: a növekedés 1995-ös átmeneti lassulása után 1996-ban ismét nagyobb mértékben nő a fejlett világban a GDP. Nem véglegesített adatok szerint az OECD országainak átlagos gazdasági növekedése tavaly 2,4 százalék volt, míg az idén valamivel magasabb, 2,6 százalékos élénkülés várható.

Szabad piac, szabad határ

A gazdaság fejlődésében jelenleg meghatározó szerep jut a szabad kereskedelemnek, amely a demokrácia, az emberi jogok tiszteletben tartása és a piacgazdaság mellett az OECD alapelvei közé sorolható. A növekedés ma elképzelhetetlen lenne a technológiai transzfereket is magában foglaló nemzetközi tőkemozgások, a multinacionális vállalatok egyre globalizálódó tevékenysége nélkül. Így juthatnak ugyanis új piacokhoz a klubon belüli országok, de enélkül aligha kaphatnak új erőre az OECD által feltörekvő piacoknak nevezett régiók, köztük Közép- és Kelet-Európa. (A jelenleg hozzáférhető OECD-kiadványok – feltehetően hosszabb “átfutásuk” miatt – Csehországot is ebbe a kategóriába sorolják, annak ellenére, hogy 1995 decemberében az ország csatlakozott az OECD-hez.)

Nem véletlen, hogy az OECD-tagországok – felismerve a szabad piac nyújtotta lehetőségeket – az 1980-as években, illetve a kilencvenes évek elején minden akadályt eltávolítottak a tőkemozgások elől. Az 1992-ben megerősített és kiterjesztett liberalizációs kódexek (amelyekről a tagállamok először 1961-ben hoztak kötelező érvényű döntést) kimondják, hogy a tőkemozgások és a folyó műveletek terén bármilyen korlátozás megengedhetetlen. Ha egy tagállam nem képes eleget tenni ennek a követelménynek, akkor – mint a többi kötelező érvényű döntés esetében – úgynevezett rezervációt kell bejelentenie a kódex bizonyos részeire vonatkozóan. A rezervációt bejelentő állam nem részesülhet a többi tagállam liberalizációjának előnyeiből. (További követelmény: a korlátozásokat úgy kell fenntartani, hogy azok a többi államra egyforma hatást gyakoroljanak, vagyis senkit sem szabad diszkriminálni.) Jogilag léteznek tehát kiskapuk a tőkemozgások liberalizációja terén, ezeket azonban ma már csak kivételes esetekben alkalmazzák.

Egybecsengő szólamok

Az alapelv az, hogy a liberalizációban nincs visszalépés, a rezervációt – visszavonása után – még egyszer megújítani nem lehet. Kivételt ez alól a rövid távú pénzügyi műveletek (például az a lehetőség, hogy külföldi bankok egy másik ország pénzintézetében és valutájában tartsanak számlát), a külföldiek ingatlanszerzése, valamint a “súlyos makrogazdasági helyzet” jelenthetnek.

Az OECD liberalizációs törekvései egyébként egybecsengenek az Európai Unió Maastrichtban megfogalmazott elvárásaival, valamint az IMF-cikkelyekkel. Az utóbbival kapcsolatban megjegyzendő, hogy az OECD folyó fizetési műveletekre vonatkozó kódexe még magasabb követelményeket támaszt, mint az IMF-alapokmány VIII. cikkelye. A párizsi szervezet ugyanis nemcsak a folyó műveleti konvertibilitást, hanem az átutalások alapjául szolgáló ügyletek liberalizáltságát is megkívánja.

A szabad kereskedelem és tőkeműveletek mellett elkötelezett OECD-szakértők a szervezet két, néhány makrogazdasági mutatót tekintve leggyengébb tagországa, Mexikó és Törökország pénzügyi válsága után arra figyelmeztetnek: mindez nem a liberalizáció folyamatának, hanem a helytelen gazdaságpolitikai vonalvezetésnek a következménye, hiszen a liberalizációs lépéseket ezek az országok már jóval korábban megtették.

A liberalizációhoz kapcsolódik a nemzetközi beruházásokról és a multinacionális vállalatokról szóló 1976-os deklaráció is, amely – többek között – az úgynevezett nemzeti elbánás elvét tartalmazza. A nemzeti elbánás elve kimondja, hogy a külföldi vállalatok ugyanolyan, a nemzetközi normáknak megfelelő jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek, mint a hazaiak. Magyarország 1994 áprilisában, a csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt fél évvel már magára nézve kötelezőnek ismerte ezt az egyik legfontosabb rendelkezést.

Egyensúlyi problémák

Az OECD mind a tőkepiaci liberalizáció terén, mind pedig a gazdaság általános (egyensúlyi) állapotát vizsgálva komoly követelményeket támaszt az elitklubba igyekvő államokkal szemben. Óhatatlanul felmerül azonban a kérdés, hogy Mexikó 1994-es, Csehország 1995. decemberi és remélhetőleg Magyarország 1996. március végi felvétele mennyire jelenti egy új korszak kezdetét a szervezet történetében. Éveken át éppen arról folyt a vita, hogy milyen mértékig lehet, s egyáltalán kell-e bővíteni az OECD-t. Hivatalosan ugyan nem jelentették be, de megbízható értesüléseink szerint az ezredfordulóig Dél-Koreán és a két hátralévő visegrádi-országon, Lengyelországon és Szlovákián kívül mással nem kezd tárgyalásokat a párizsi szervezet.

Mint Major István, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára, az OECD Magyar Nemzeti Bizottság elnöke lapunknak elmondta: mindez természetesen hatással lehet a volt szocialista országok EU-integrációjára is, hiszen az összes unióbeli ország egyben az OECD-nek is tagja, és valószínűsíthető, hogy a párizsi szervezethez való tartozás esetünkben is informális feltétele lesz az uniós tagságnak. (A csatlakozás a közép-európai szabadkereskedelemre, a CEFTA-ra is jótékony hatással lehet: a kereskedelem után a régió országai közelebb kerülhetnek a szolgáltatások és a tőkeműveletek liberalizálásához.)

Az OECD-ben – összefüggésben a bővítés körüli vitákkal – eltértek a vélemények arról is, hogy ki legyen az 1984 óta hivatalban lévő francia Jean-Claude Paye főtitkár utódja. Az angol-francia versengést tükrözi, hogy 1994-ben esélyes volt a posztra Nigel Lawson volt brit pénzügyminiszter, ám végül Paye mandátumát hosszabbították meg két évvel. Az idén júniustól azonban a francia főtitkár végleg leköszön, s utódja egy kanadai politikus, Donald Johnston lesz. (Jean-Claude Paye előtt két főtitkára volt az OECD-nek: 1961-től 1969-ig Thorkil Kristensen, 1969-től 1984-ig pedig Emile van Lennep.)

A jelenlegi főtitkár-helyettesek nemzetisége is jól példázza, hogy a pozíciók betöltésénél a szakmai szempontokon túl politikai “egyensúly-kritériumok” is szerepet játszanak: egy amerikai, egy svéd, egy japán és egy olasz politikus áll a testület irányításának második vonalában. Megfigyelők úgy vélik, hogy az elmúlt 1-2 év politikai ütközései ártottak a szervezet szakmai hírnevének. Az új főtitkár személyének megtalálásával azonban a vihar átmenetileg elült.

Az igazi kérdés azonban az, hogy mi lesz az ezredforduló után, amikor valószínűleg további kelet-európai államok kopogtatnak majd a klub ajtaján. Erre azonban a szervezeten belül sincs kidolgozott forgatókönyv. Valószínűleg az egyetlen kézenfekvő megoldás az lehet, hogy magas mércét állítanak a csatlakozni kívánók elé. Erre utal az is, hogy az idő múlásával egyre keményebb feltételeket kell teljesíteni a tagsághoz: Dél-Koreának például több területen kell megfelelnie, mint Magyarországnak. A “régi” tag Törökország néhány makrogazdasági mutatója viszont a visegrádi-országokénál jóval rosszabb. Tavaly például az infláció 93,6 százalék volt, amely – a mexikói 35 százalékkal együtt – alaposan “lehúzta” az OECD-átlagot. Az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számolt GDP szempontjából is Törökország az utolsó, elmaradva Szlovéniától, Csehországtól és Magyarországtól. Görögország – a második leggyengébb OECD-állam – ugyanakkor ebből a szempontból megelőzi az összes közép-európai országot.

Tanulságos tanulmányok

Magyarországnak – mint ismeretes – a pénzügyi liberalizáció, az adózás, a környezetvédelem terén kellett bizonyítania, hogy érett az OECD-tagságra. Ezenkívül máig sokat nyom a latban a makrogazdaság általános állapotáról kialakított vélemény. Lengyelországnak és Szlovákiának ugyanezeken a területeken kell számot adnia OECD-érettségéről, de Lengyelországban a tengerhajózást és a hajóépítési egyezmény betartását is vizsgálják.

A közép- és kelet-európai országok csatlakozását megelőzték az OECD által készített országtanulmányok. Magyarországról három kötet készült, a legutolsó 1995 decemberében jelent meg. Országtanulmányokat egyébként minden 1-1,5 évben készít az OECD a tagországokról, amelyekben a gazdaság általános állapotán túl a szakértők a monetáris és a fiskális politikát elemzik. Ezenkívül néhány más téma is terítékre kerül, a legutóbbi magyar országtanulmányban például a versenyképességet és a vállalati alkalmazkodást vették górcső alá.

Az OECD országtanulmányait, csakúgy, mint más kiadványait, a szakértők megalapozott, pontos és tárgyilagos munkáknak tartják, amelyek általában (makro)pénzügyi szempontból közelítik az egyes kérdéseket. Az OECD pártatlansága azért is vitathatatlan, mert a szervezetnek semmiféle érdeke nem fűződik ahhoz, hogy az adott országról kedvezőbb vagy éppen sötétebb képet fessen. A párizsi elitklub ugyanis nem ad hiteleket és segélyeket, a csatlakozás haszna az információkhoz, a világon szinte példátlan adatbázishoz való hozzáférésben jelentkezik. No meg abban, hogy az OECD-tagországok kormányai és vállalatai az esetleges hitelfelvételkor kedvezőbb elbírálás alá eshetnek a nemzetközi pénzpiacokon.

A már említett Az OECD gazdasági kilátásai című köteten kívül a makrogazdasági publikációk közül érdemes kiemelni az évente kétszer megjelenő Gazdasági tanulmányokat (OECD Economic Studies), amely a bizottsági ülésekre készített írásokból válogat. Szinte páratlan adatbázissal szolgál a világ országairól az angol és a francia nyelven egyszerre megjelenő Főbb gazdasági mutatók (Main Economic Indicators) is.

A legutóbbi magyar országtanulmány technikai okokból fakadó szépséghibája, hogy az első kézirat még a Bokros-csomag meghirdetése előtt készült, így a stabilizációs intézkedések hatásait nem kalkulálhatta be a rövid távú előrejelzésekbe. Később az eredeti szöveget néhány ponton megváltoztatták, de a szeptemberben publikált végleges változat, sőt az OECD Gazdasági kilátásai című kiadvány legutolsó, tavaly decemberi száma is kedvezőtlenebb prognózisokat tartalmaz az 1995-ös tényadatoknál. A párizsi szervezet és Magyarország közti közeledés is akkor gyorsult fel, amikor már érzékelni lehetett a magyar kormány eltökéltségét a stabilizáció véghezvitelére, sőt annak első eredményei is megmutatkoztak.

Zöld jelzés a sikerhez

A magyar csatlakozás előkészítése több fázisban zajlott: a három követelménycsomag közül először a környezetvédelem, majd az adózás, végül pedig a pénzügyi-tőkepiaci liberalizáció kapott zöld utat.

A nemzetközi környezetvédelmi szakértők három területet vettek górcső alá: a környezetpolitika intézményrendszerén és az általános környezeti állapoton kívül a vegyi anyagok kezelését és a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos szabályozást vizsgálták.

Mint Pomázi István, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) főtanácsadója elmondta, az intézményrendszert illetően az OECD nem emelt kifogást a hazai környezetpolitikával szemben. Az OECD szabad kezet ad a tagállamoknak abban, hogy a környezetvédelem kormányszintű felügyeletét mely ágazattal kapcsolják össze (energetika, területfejlesztés, természetvédelem), azt azonban alapkövetelménynek tekintik – és Magyarországon 1987 óta ez a gyakorlat -, hogy minisztériumi szinten foglalkozzanak a környezet állapotával.

Az OECD-tagság további “hallgatólagos” feltétele volt egy átfogó környezetvédelmi törvény – ennek a kötelezettségnek a magyar országgyűlés 1995 májusában eleget tett. A környezet általános állapotáról a nemzetközi szervezet szakemberei megállapították, hogy a kéndioxid-kibocsátás mérséklésében Magyarországnak jelentős eredményeket sikerült felmutatnia. Gondot jelent azonban a közlekedéssel kapcsolatos levegőszennyezés.

A vegyi anyagok és a veszélyes hulladékok kezelését és szállítását illetően a szabadkereskedelmet “hivatalból” támogató OECD-nek azzal a dilemmával kell szembenéznie, hogy a liberális szabályozás környezeti károkat okozhat. A párizsi szervezet előremenekül: a tagállamoknak és a multinacionális vállalatoknak szigorú előírásokat kell betartaniuk mind a vegyi anyagok előállítására, mind pedig a környezetre ártalmas hulladékok szállítására vonatkozóan.

Az egységes szabályozás a vegyipari termékek, mindenekelőtt a gyógyszerek előállításának több fázisában is anyagi és morális hasznot hozhat. Így ugyanis kevesebb laboratóriumi (állat)kísérlet és tesztelési eljárás szükséges ahhoz, hogy egy termék megjelenjen a piacon. A veszélyes hulladékok kereskedelme is az egységes szabályozás felé halad: a nemzetközi szervezetek bővíteni akarják az úgynevezett “zöld listát”, amelyen a szabad kereskedelemre alkalmas termékek találhatók. A környezetpolitika jelentőségét jelzi, hogy – értesüléseink szerint – a GATT-utód Világkereskedelmi Szervezet (WTO) következő fordulójának egyik témája a kereskedelem és a környezetvédelem összefüggése lesz. Az OECD-nek pedig az a szerepe, hogy elegendő szakmai és tudományos muníciót adjon a WTO-ban tárgyaló feleknek.

Az OECD Magyarország számára tett ajánlásai szerint legkésőbb jövőre meg kell alkotni a vegyi anyagokról és a hulladékgazdálkodásról szóló törvényeket, és nem maradhat el a katasztrófa-törvény elkészítése sem.

Liberális maximum

A második pillérrel, az adórendszerrel kapcsolatban csupán egyetlen komoly változtatási igény merült fel: a banktitkokkal kapcsolatos adóhatósági jogosítványok bővítése, amelyet az új pénzintézeti törvény szabályoz majd. A harmadik pillér, a pénzügyi liberalizáció volt a legkomplexebb kérdés: ezen a területen egy sor intézkedés marad a csatlakozás utáni időszakra is. A liberalizációs menetrend, ha a csatlakozás időpontja nem változik, az alábbiak szerint alakul.

Amennyiben a parlament még a tagság elnyerése előtt elfogadja a pénzintézeti törvényt, akkor a külföldi bankokra is érvényes lesz a nemzeti elbánás elve. Ebben az esetben – néhány tagállamhoz hasonlóan – csak a légi közlekedésre, a belföldi vízi közlekedésre és a fiókintézmények létrehozására vonatkozóan kell bejelenteni az OECD-szabványoktól való eltérést. Visszatérve a liberalizációs kalendáriumhoz: az idén júniustól a tizenkét hónapos állam- és vállalati papírok másodlagos forgalmában a külföldiek is részt vehetnek. Júliustól devizahatósági engedély nélkül lehet majd Magyarországon az OECD-országok államkötvényeit forgalomba hozni, s ugyanez vonatkozik bizonyos részvényekre és kötvényekre. A devizabelföldi jogi- és magánszemélyek számára szintén elérhetők lesznek a külföldi értékpapírok a hazai brókercégeken keresztül. A tervezett jogszabályok szerint a megfelelő minőségű külföldi kibocsátású értékpapíroknak a Budapesti Értéktőzsdére való bevezetése is mentessé válik a devizahatósági engedélyeztetés alól. A külföldi székhelyű bankok és biztosítótársaságok fiókalapítása a tervek szerint 1998 január 1-jétől válna lehetővé. (A jogalkotási menetrendről bővebben lásd a Figyelő 1996/8. számát!)

Csatlakozási naptár

Magyarország OECD-csatlakozását, amire közvetett hatása lehet az új pénzügyminiszter programjának, a tervek szerint március 28-án mondják ki Párizsban, miután a Tanács meghallgatja a bizottságok beszámolóját a hazai környezet-, adó- és devizapolitikáról. Ekkor írnák alá a csatlakozási memorandumot és a magyar kormány kötelezettségvállalásait tartalmazó kormánynyilatkozatot is. Ezután a magyar országgyűlés ratifikálja az okmányokat, amelyeket később a francia kormánynál helyeznek letétbe. Ha minden a menetrend szerint halad, a májusi miniszteri értekezleten már Magyarországot is képviselhetik az illetékes miniszterek.

A Figyelőnek nyilatkozó Balogh László, a párizsi OECD-képviselet vezetője szerint az OECD-tagság az első fontos lépést jelentheti Magyarország euroatlanti integrációjában. A csatlakozás annak az elismerése, hogy a jogi-intézményi keretek megfelelnek a párizsi szervezet által elvárt normáknak. Az OECD-kapuk kinyitása – az eredmények elismerésén túl – további bátorítást adhat a sokszor fájdalmas stabilizációs és strukturális intézkedések végigviteléhez.

Felvételünk a gazdaságfejlesztési szervezetbe a piacgazdasági átalakulásra ütött pecsét lehet – véli Csáki György, a Világgazdasági Kutató Intézet (VKI) igazgatóhelyettese -, ami a nyugati világ számára is egyértelműen jelzi: a változások visszafordíthatatlanok, a piacgazdaság alapintézményei létrejöttek Magyarországon. A tagság elnyerése közvetve növelheti a külföldi tőke beáramlását és – ami szintén nagyon fontos – olyan fórumhoz segítheti az országot, ahol hallathatja hangját, és befolyást gyakorolhat a vezető gazdasági hatalmak döntéseire.

Véleménye szerint, bár a pénzügyminiszter távozása rövid távon gyengítheti a magyar átalakulásba vetett külföldi bizalmat, a nemzetközi gazdasági szervezetek Magyarországgal kialakított kapcsolatát nem határozhatja meg a miniszter személye. A külföldi befektetők közül is inkább a portfóliótőkével érkezőket riaszthatja el rövid távon egy miniszteri lemondás, a sokkal fontosabb működőtőke-beruházásokra azonban ez – önmagában – nincs jelentős hatással.

Az igazgatóhelyettes úgy véli, a társadalombiztosítási alapok idei költségvetése a miniszterváltástól függetlenül a Nemzetközi Valutaalap elvárásainak megfelelően alakulhat; nem gondolja azonban, hogy az IMF-fel kötendő készenlétihitel-szerződés esetleges meghiúsulása az OECD-felvétel elmaradását okozhatja. (Erről lapunk OECD-forrásokból ellentmondó információkat kapott: Figyelő, 1996/8. szám.) A hitelszerződés ugyanis szól, és olyan pénzfelvételi lehetőséget nyújt, amire nincs szüksége az országnak. A rövid távú fizetési kötelezettségek teljesítését segíteni hivatott Valutaalappal ellentétben az OECD hosszú távú követelményeket állít Magyarországgal szemben, amelyek teljesülését nem a stand-by hitel elnyerése határozza meg.

Ha Magyarország tagja lesz a fejlett országokat tömörítő elitklubnak, akkor sem delegálhat automatikusan szakértőket a szervezet Titkárságába. Oda ugyanis egyénileg kell pályázni, s csak a szakmai rátermettség dönt. Ennek ellenére az illetékesek vigyáznak arra, hogy minden tagország (de csak az) képviseltesse magát. A bizottsági munka ugyanakkor időszakos, így a magyar szakértők valószínűleg ingáznak majd Párizs és Budapest között. Megfigyelők szerint mintegy 70 bizottságban vehetünk majd részt, olyanokban is, ahová eddig megfigyelőként sem engedték be a magyar közgazdászokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik