Gazdaság

Kutatói különvélemény

Csáki György, a Világgazdasági Kutató Intézet helyettes igazgatója az OECD-tagságot határozottan pártoló közgazdászok közé tartozik, a hazai pénzügyi rendszer szabályozásának további liberalizációjával azonban nem ért maradéktalanul egyet.

A kutató a “hivatalostól” eltérő álláspontot fogalmaz meg a külföldi pénzintézetek magyarországi fióknyitását lehetővé tevő liberalizációs lépésekről. (A tervek szerint 1998-tól csupán bank-, illetve biztosítás-felügyeleti engedélyre lesz szükség a fióknyitáshoz.) Véleménye szerint Magyarország a nyolcvanas évek második felétől kezdődően túl gyorsan építette le a gazdaságát és benne a pénzügyi intézményrendszert a külföldi versennyel szemben védelmező korlátozásokat. Kívánatosnak tartotta volna például, hogy néhány vezető magyarországi pénzintézet hosszú távon is hazai – adott esetben részben állami – tulajdonban maradjon. A bankszektornak a külföldi befektetők előtti szinte korlátlan megnyitásával erre ma már nemigen van mód.

A minimálisan csupán egymilliárd forintnyi alaptőkét és egy irodát igénylő befektetéssel ugyanis a nyugati érdekeltségű pénzintézetek sorra hódították el a legjobb ügyfeleket magyar tulajdonú versenytársaik elől, amelyek piaci értéke így folyamatosan csökkent. A még többségi hazai tulajdonban lévő, ma középbanknak tekinthető pénzintézetek, mint a K&H, az MHB és a Mezőbank privatizálási esélyei is romlanak a fióknyitás liberalizálásával, mivel a külföldi befektetőknek olcsóbb és egyszerűbb lesz saját bankfiókokat nyitni, mint egy már létező pénzintézetet megvásárolni és átalakítani. Csáki György szerint – jogi eszközök hiányában – az sem képzelhető el, hogy a fióknyitást a bankalapításhoz hasonló alaptőke-követelményhez kössék.

Mindennek következtében egy olyan, döntően külföldi tulajdonosok által ellenőrzött bankrendszer jöhet létre, amely magas szinten szolgálja ugyan ki a prosperáló – többnyire szintén külföldi érdekeltségű – vállalati ügyfeleket és a tehetős magánszemélyeket, nem nyújt azonban megfelelő színvonalú tömegszolgáltatást a szerényebb lehetőségekkel rendelkezőknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik