Gazdaság

Gazdaságpolitikai nyomkeresők

admin
admin

1996. 02. 28. 00:00

Káros, ha azt mondják, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikának nincs alternatívája – vélekednek azok a közgazdászok, akiknek előadásai most nyomtatásban is megjelentek a Kód Marketing gondozásában.

A Van alternatíva című gazdasági konferenciát még tavaly szeptemberben rendezte meg a Budapest Business Klub. Az előadók többsége olyan jobbközép gondolkodású közgazdász vagy gazdaságpolitikus, aki szembehelyezkedett és -helyezkedik ma is a kormány gazdaságpolitikájával. Az akkor elhangzott és most megjelent előadások az egyik résztvevő, Matolcsy György szerint ma is helytállóak, és az azóta bekövetkezett események igazolják az akkori előrejelzéseket, aktuális gazdaságpolitikával szembeni kétségeket. Az előadások egyik végkicsengése az, hogy nem helyes a kormányzat fogyasztásszűkítő, rövid távú pénzügyi stabilizációt előtérbe helyező restrikciós politikája. Ezzel ugyanis nehezedik a középtávú stabilizáció esélye, hiszen ahhoz érdemi, ötszázalékosnál nagyobb gazdasági növekedésre lenne szükség. A beáramlott külföldi tőke profitjának visszaforgatására és újabb beruházásokra is csak akkor számíthatunk, ha dinamikus növekedést tudunk felmutatni – állítják a kötetben szereplő szakemberek.

Az előadók és szervezők ugyanakkor azt is hangsúlyozzák: a konferencia legfőbb célja az alternatíva bemutatása, nem okvetlen a kormánypolitika ellenében, hanem amellett. Ugyanis ennek hiánya még akkor is káros, ha a kabinet által követett gazdaságpolitika helyesnek bizonyul. Az alternatívával ellenőrizhetővé, összemérhetővé teszik a hatalom lépéseit, és egy váltás után azonnal lehetővé válhat a gazdaságpolitikai iránymódosítás vagy annak kidolgozása a felmerült közgazdasági elképzelések alapján.

Kötetnyitó előadásában Veress József, a BKE egyetemi tanára a magyar gazdaságpolitika kulcskérdéseit veszi sorra, míg a politikusi és közgazdászi körökben ezekre választ adó három gazdaságpolitikai irányzatot Matolcsy György foglalja össze. Stabilizáció vagy szerkezetváltás? – teszi fel a kérdést előadásában Rabár Ferenc, aki kemény kritikával illeti a kormánypolitikát, amely szerinte végletesen összekeveri ezt a két fogalmat, hasonlóan a stabilizációra és a költségvetési hiány csökkentésére irányuló törekvéseihez. Rabár az infláció megfékezésének egyedüli és kizárólagos eszközét hosszú távon a növekedésben látja, szemben a bérek és szociális kiadások csökkentésével. Mellár Tamás egyetemi docens éppen e megvalósítható növekedési pálya vonásait vázolta fel előadásában.

A konferencia óta bekövetkezett gazdasági történések kiemelten aktuálissá tettek néhány, az előadók által vizsgált részterületet, így például az ország eladósodottságát, a szociálpolitikai reformokat és azok tabutémáit vagy éppen a magyar élelmiszeripar versenyképességének feltételeit. A kötet és a konferencia jó néhány aktív politikust is felvonultatott: Szabó Iván, Raskó György, Barsiné Pataky Etelka, Varga Mihály szerepvállalása jelzi, hogy a körvonalazott alternatívát mely politikai irányzat integrálhatja leginkább gazdasági elképzelései közé.

A Van alternatíva című előadásfüzér megjelent ugyan, de nem kerül a könyvesboltokba, a kiadó viszont eljuttatja a parlamenti képviselőknek, a pártpolitikusoknak, a gazdaságirányítóknak, remélve, hogy a szeptemberi szó elszállt ugyan, de a februári írás megmarad, és egy-egy gondolata talán meg is fogan a címzettekben. Erre maguk a szerzők sem innának mérget, hiszen a könyvbemutatón elhangzott vélekedésük szerint a kormány “lényegében folytatni fogja reformnak álcázott kapkodását”. (Van alternatíva, Kód Marketing Kft., Budapest)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.