Gazdaság

AZ MKB VÉGLEGES PRIVATIZÁCIÓJA – Vis bajor

admin
admin

1996. 02. 21. 00:00

Bár hivatalosan csak február 22-én bontják fel a Magyar Külkereskedelmi Bank végleges privatizációjára beérkezett pályázatokat, az alighanem már korábban eldőlt, hogy a három legnagyobb külföldi tulajdonos közül a német Bayerische Landesbank szerzi meg a még állami kézben lévő részvénycsomagot. Az EBRD-t alapszabálya tartja távol a tendertől, az így német háziversennyé szűkülő vetélkedés végkimenetele pedig nem kétséges. Mindössze az a kérdés: vajon mi vitte rá a magyar államot, hogy időnek előtte kiszálljon az ország egyik legjobban működő pénzintézetéből?

Néhány évtized múlva valószínűleg úgy emlegetik majd a Magyar Külkereskedelmi Bankot (MKB), mint amelynek magánkézbe adásával a nagy magyar bankprivatizáció a kezdetét vette. Ki fog akkor már emlékezni arra, hogy milyen hosszas huzavona előzte meg a végül sikeresnek bizonyult tranzakciót? Pedig a bajor állam ötvenszázalékos tulajdonában lévő Bayerische Landesbank (BLB) már 1991-ben éreztette az MKB vezetőivel, hogy – jó üzleti kapcsolataik és a bank üzletpolitikája, eredményei ismeretében – szívesen venne részt a pénzintézet magánosításában. Az egykori Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatója, Csepi Lajos már a bank következő évi rendes közgyűlésén mentesítette Erdély Zs. Gábort a vezérigazgatói teendők alól, hogy – megmaradva az igazgatóság elnökének – minden erejét a privatizációra összpontosíthassa.

Az ügylet sikerét vetítette előre, hogy a pénzügyi világban akkor még újoncnak számító, alig egy évvel korábban alapított Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is jelezte befektetési szándékát. E cikk kereteit jóval meghaladná annak taglalása, hogy mindezek után miért húzódott az első magyarországi nagybanki privatizáció ügye egészen 1994 közepéig. E helyütt legyen elég annyi, hogy azokban az években kerültek felszínre a hazai bankrendszer likviditási nehézségei, amelyek akkor is óvatosságra késztették a reménybeli vevőket, ha az MKB már az idő tájt is kirítt ebből a társaságból (nem vett részt például a kor fő “műsorszámában”, a konszolidációban).

Amilyen lassan haladtak előre az MKB privatizációs tárgyalásai, olyan hirtelen csaptak egymás kezébe 1994 áprilisában a BLB és az EBRD képviselői az akkor már az Állami Vagyonkezelő Rt. képében megjelenő állam képviselőivel. Még az sem zavarta az érdekelteket, hogy az ügylet – jó magyar szokás szerint – első ránézésre kicsit bonyolultnak tűnt: a két befektető nem egyszerre, hanem két lépcsőben szerzett részesedést a Külkerbankban, ugyancsak szokatlan feltételekkel. (Egyebek mellett az új tulajdonosok a bank eredményességétől tették függővé a meghatározott mértékű prémium kifizetését.)

A siker utáni percekben a Bayerische Landesbank vezetői még nem tartották elképzelhetőnek, hogy részesedésüket belátható időn belül növeljék. (A mondás szerint is lakva lehet egymást megismerni.) Alig egy év elteltével azonban már arról szivárogtak ki információk, hogy a németek többségi részesedésre törnek. Ennek valószínűségét erősítették a hagyományosan jó német-magyar kapcsolatok, amelyek a hazai kormányváltás ellenére – sőt talán éppen ennek köszönhetően – kezdtek egyre szorosabbá válni. A Horn-kabinet nem gördített különösebb akadályt az elé, hogy a Német Szövetségi Köztársaság százszázalékos tulajdonában lévő Német Befektetési és Fejlesztési Társaság (DEG) éppen annyi, 8,33 százaléknyi részesedést szerezzen az MKB-ban, amellyel az immár háromtagúra bővülő külföldi nagybefektetői kör tulajdoni hányada meghaladta az 50 százalékot. Így amikor 1995 novemberében Dunai Imre ipari és kereskedelmi miniszter a beígért német kormányhitel “kondícióinak további finomítása céljából” Münchenbe látogatott, már hivatalosan is felmerült, hogy a bajor bank növelné tulajdoni részesedését az MKB-ban, sőt, szándékai szerint többségi tulajdonra törekszik, azzal, hogy erről a magyar kormánynak kell döntenie.

Nem is váratott magára sokáig a válasz. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. január 22-én, egy hónapos benyújtási határidőre meghirdette a még állami kézben lévő 26,83 százalékos MKB-részvénycsomagot, a három legnagyobb tulajdonos, a BLB, az EBRD és a DEG kizárólagos részvételével. A pályázat apró szépséghibája – amellyel a rossz nyelvek szerint a tender kiírói pontosan tisztában voltak -, hogy azon tulajdonképpen eleve csak ketten indulhattak, mert a londoni székhelyű nemzetközi pénzügyi szervezet alapszabálya egész egyszerűen nem teszi lehetővé a versenytárgyaláson való részvételt. Nem véletlen, hogy az EBRD ötéves fennállása során még egyetlen alkalommal sem vett részt Magyarországon tenderen, nehogy ily módon esetleg kiüssön értékes (értsd: tőkeerős) magánbefektetőket. Éppen ellenkezőleg: a banknak az a feltett szándéka, hogy a befektetők tulajdonszerzését, úgymond, katalizálja.

Az is igaz viszont, hogy a magyar szabályok szerint az ÁPV Rt. nem adhat el részvényeket tenderen kívül. Ezt tehát nem, azt viszont már inkább kifogásolták egyes, lapunknak nyilatkozó elemzők, hogy miért kellett az államnak ilyen sietősen kivonulnia Magyarország egyik legsikeresebb bankjából. [Az MKB az 1994-es, a magyar szabályok szerinti 487 milliós adózott eredményét az elmúlt év első felében 2,6 milliárd fölé növelte. A nemzetközi (IAS) szabályok szerinti adózott eredmény az 1994. végi valamivel több mint 2,7 milliárd forinttal szemben 1995 első hat hónapjában 2,4 milliárd forint körül zárt.]

A sietséget még a hamarosan a parlament elé kerülő új hitelintézeti törvény tervezete sem indokolja: abban az állam 2000. január 1-jéig kaphat haladékot arra, hogy tulajdoni részesedését 15 százalékra lefaragja. (Figyelő, 1996/4. szám.)

Más szakértők azt is felvetették: mit szól a bank többi részvényese ahhoz, hogy csak a három legnagyobb tulajdonos volt hivatalos az ajánlattételre? Közülük ketten már az első privatizációs menetet szentesítő 1994. májusi közgyűlésen is azt kifogásolták, hogy a részvényesek nem kaptak elővásárlási jogot az MKB ütemes árfolyam-emelkedés elé néző papírjaira. Így a mostani mellőzöttséget még akkor is szóvá tehetik, ha a részvényhosszra vonatkozó várakozásaikat az elmúlt másfél év nem teljesen igazolta. Hiszen a bank papírjaira ugyanúgy a névérték körül jelentkezik vételi szándék (120 százalék körüli eladási ajánlat mellett), mint amikor, például 1994 elején, a bank papírjait még teljesen az állam birtokolta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.