Gazdaság

BANKFELÜGYELETI IRÁNYÍTÁS – Egyedül is megy?

A kormány elfogadta az Állami Bankfelügyelet (Baf) 1995-ös tevékenységéről szóló beszámolót. Az intézmény elnöke, Rusznák Tamás szerint az elmúlt év fontos eredménye a felügyelet szervezeti korszerűsítésének befejezése. Nem tudni, hogy ennek következtében-e, mindenesetre március 31-i hatállyal távozik posztjáról az elnökhelyettes, Mátrai Miklós, aki a Hungária Biztosító elnöki tanácsadójaként tevékenykedik tovább. Utódja még nincs, így Rusznák Tamás kénytelen egy ideig helyettesek nélkül irányítani a testületet. (A másik elnökhelyettesi poszt már hosszú ideje betöltetlen.) Persze elképzelhető, hogy Mátrai pótlására már nem is lesz szükség, hiszen a kormány döntése értelmében (Figyelő, 1996/4. szám) a bank-, az értékpapír- és a biztosítási ügyeket a jövő év elejétől közös felügyelet ellenőrzi majd.

A Baf a jövőben erősíti helyszíni ellenőrzéseit, s a vizsgálatokhoz kevésbé vesz igénybe külső auditor cégeket. Az elmúlt év kiemelt feladatának egyébként a krízishelyzetbe került bankok problémáinak megoldása bizonyult: a Bankfelügyelet rendre még a válsághelyzet kialakulása előtt beavatkozott a pénzintézetek működésébe. A problémás bankok piacról történő “csendes” kivezetésének köszönhetően a betétesek kára jelentősen mérséklődött. Az intézkedések nyomán a Leumi, az Iparbankház és az Agrobank csődjét is sikerült elkerülni.

Ugyancsak az elmúlt esztendő eredménye, hogy sikerült előkészíteni a pénzintézeti törvény átfogó módosítását. A javaslat egyik fontos eleme az Európai Unió (EU) direktíváinak a magyar jogrendbe illesztése. Az a cél, hogy a hazai bankok ne kerülhessenek versenyhátrányba az EU-tagországok hitelintézeteivel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik