A vonalkód egy-egy árun vagy éppen recepten már senkinek sem tűnik fel, alkalmazása hazánkban is széles körben elterjedt. A rádiófrekvenciás azonosítás alkalmazása ritkább. A külföldön megjelent újfajta, “többdimenziós” mintázatokkal pedig idehaza még elvétve sem igen találkozhatunk.
Több mint tíz évvel ezelőtt, amikor hazánknak az EAN-rendszerhez (European Article Numbering – európai termékazonosítási, cikkszámozási rendszer) való csatlakozását mérlegelték az arra illetékesek – ez 1983 táján legfelső szintű politikai döntést igényelt -, a műszaki fejlesztésért felelős egyik magas beosztású hivatalnok egy tanácskozáson azt fejtegette, hogy érdemes-e még egyáltalán ehhez csatlakozni? Hiszen rövidesen úgyis olyan alakfelismerő rendszerek születnek, amelyek magát a terméket is azonosítani képesek, feleslegessé téve ezzel az EAN vonalkód feltüntetését. E jóslat ellenére, szerencsére, mégis az a döntés született, hogy Magyarország csatlakozzék az egységes európai termékazonosítási rendszerhez.
Az automatikus azonosítás szakterülete az elmúlt években ugyan rendkívül gyorsan fejlődött, a “futurisztikus” jóslatig azért még messze nem jutott el. A fejlődés irányai – mint ahogy az a technikában általában lenni szokott – nem is mindig követték a korábbi elképzeléseket. Az alakfelismerő rendszerekről ma már keveset lehet olvasni e terület szakirodalmában. Az EAN vonalkódos rendszer változatlanul egyeduralkodó a kiskereskedelemben, és egyre gyakrabban alkalmazzák a logisztikában. A vezető világcégek fejlesztő teamjei egymástól eltérő elvek alapján, egymással versengve igyekeznek a gyakorlati követelményekhez mind jobban simuló megoldásokat kitalálni.
Jelképek több dimenzióval
Az automatikus azonosítás szakkifejezés már régen nemcsak a vonalkódtechnikát jelenti, számos más, érdekes módszert is kidolgoztak. A hagyományos vonalkódok szinte mindig egy kódszámot ábrázolnak, a terméket, eszközt teljesen pontosan azonosító információhoz ugyanis kevés a vonalkóddal ábrázolható karakterek száma. A kódok háttérmemóriát feltételeznek, ahol a – vonalkóddal is – ábrázolt kódszámhoz tartozik egy adatsor, a termék neve, ára, gyártója, tömege stb. A vonalkódos rendszerek ezzel a háttéradatbázissal működnek csak jól. Gyakori igény azonban, hogy az adatok ne egy háttéradatbázisban legyenek, hanem az azonosítandó tárgy vigye azokat mindig magával. Mivel a hagyományos vonalkódok néhány tíz karakterre tehető ábrázolási kapacitása ehhez kevés, más megoldások születtek. Kialakultak például a szakirodalomban kétdimenziós szimbológiáknak nevezett kódrendszerek. (Lásd képeinket.) Két alapváltozatuk van. A kétdimenziós vonalkódok tulajdonképpen vonalkódok egymás fölé helyezéséből állnak. Ezek némelyike akár ezer karakternyi ábrázolási kapacitással is rendelkezik. Ezért egyiknek a neve például PDF-kód, Portable Data File hordozható adatállomány. A kétdimenziós jelképek másik fajtáját képviseli a hópehelykód és a mátrixkód. Ezek jellemzője, hogy egy grafikai elem – hópehelykódnál a kód középpontja, a mátrixkódnál a vastag keret – által meghatározott pozícióban és méretben ábrázolt pontok vagy sötét-világos cellák hordozzák a kódolt információt. Ezek adatábrázoló kapacitása elérheti a 2000 karaktert jelképenként. Némelyik ilyen kód egészen kicsi méretben is elkészíthető, a mátrixkód megfelelő eszközzel már 1 négyzetmilliméternyi területen is olvasható, értelmezhető.
Adatvédelmi technikák
Az azonosító jelképeket lézeres olvasók, kamerák “nézik” és ismerik fel. Ebből eredően minden ilyen nyomtatott azonosító rendszer, a hagyományos vonalkód éppúgy, mint az újabb “ábrák”, érzékenyek a nyomat sérüléseire, a leszakadásra, piszkolódásra. A hagyományos vonalkódoknál az adatok helyes felismerését a kód viszonylag nagy magassága biztosítja, olvasási hiba esetén egy másik magasságban végzett olvasási kísérlet már rendszerint sikeres. De ha akár csak egy vonal is hiányzik belőle, akkor már nem értelmezhető, a teljes tartalma elveszett.
Az újfajta szimbológiák, azonosító jelképek rafinált adatvédelmi megoldásokkal rendelkeznek, akár 40 százalékos sérülés mellett is helyreállítható, kitalálható az eredeti információ. Ám minél magasabb fokú adatvédelmet használnak – ennek szintjét egyébként maga az alkalmazó választhatja meg -, annál kisebb a kódolható hasznos karakterek száma, hiszen a magasabb szintű adatvédelem “helyet” foglal el.
Kitalálni könnyebb, mint bevezetni
A gyakorlat azt mutatja, hogy kitalálni könnyebb egy újfajta jelképrendszert, mint azt a hétköznapi alkalmazások során bevezetni. Sokéves munka – és minden bizonnyal a háttérben folytatott lobbyzás – kell bármely világmegváltónak kikiáltott azonosítási szimbológia szabványosításához és elterjesztéséhez. Bár több szakmai szervezet szabványosított egyes célokra kétdimenziós jelképeket, terjedésük ma még lassú, Magyarországon például alig találkozni velük. Az első sokakat érintő hazai alkalmazás valószínűleg a jövedéki termékek zárjegyeinek kétdimenziós vonalkóddal való ellátása lesz. Ez sokkal biztosabban véd majd a hamisítás ellen, mint eddig bármilyen más zárjegy. A biztonságot nem a nyomdai trükkök – amelyek bizony előbb-utóbb mind hamisíthatónak bizonyultak -, hanem az informatikai adatvédelem jelentik, amely a termék azonosító számának és a zárjegy számának speciális összerendezéséből ered.
Vonalkód
Mátrixkód
Maxi-kód
Hópehelykód
Kéziszámítógép és vonalkódolvasó – együtt
