Gazdaság

A fordulat két éve

admin
admin

1996. 02. 07. 00:00

A miniszterelnök végre szellemesen viselkedett az Országgyűlésben. (“Egyes képviselőket ugyan nem érdeklik a tények, hála istennek a tények sem függenek egyes képviselőktől” – replika az ellenzéki zajra.) A törvényhozók és a publikum Horn hivatalba lépése óta először tapasztalhatták, hogy a miniszterelnök áttöri a reformkommunista apparátusi tolvajnyelv kifejezésrendszerének korlátait, s papír nélkül, magabiztosan fordul szembe kritikusaival. A magabiztosság oka az a feltevése, hogy most már biztosan eredményre vezetnek a kormány gazdaságpolitikai döntései, az 1995. év makrogazdasági tendenciái legalábbis ezt jelzik. Horn huncutul a mögöttünk lévő esztendő fejleményeit állította a parlamenti vita központjába, az ellenzék pedig mamlaszként elmulasztotta azt firtatni, hogy ugyan mire készül az idén a kormány.

A kormányzati szólamokban a “fordulat éveként” titulált tavalyi esztendőben négy jelentős gazdaságpolitikai döntésről, döntéssorozatról állíthatja a kormány, hogy rendszerbeli beavatkozással befolyásolta a nemzetgazdaság működését (az érdemekben egyébiránt osztoznia kell a jegybankkal). Az ország pénzügyi egyensúlyára kedvező hatással volt a forint-leértékelési szisztéma meghirdetése és végrehajtása; az igazgatási lovagrendek ellenállását is megtörve megszervezték az államkincstárat; elkészült a forint de jure konvertibilitását is jelentő új devizatörvény; a vagyonféltő politikai reflexeket leküzdve működésbe hozták a privatizációs szervezetet. Az 1994 második felében tapasztalt kormányzati idétlenkedés után talán természetes, hogy a kormányfő majd’ a plafonig ugrik az eredménylista összeállításakor, azt azonban kétségbe vonhatom, hogy örömében indokolt lenne azt állítania: 1995. volt a fordulat éve.

1995. a felismerés és az előkészítés éve volt. A kormányon lévő politikai erők felismerték a számukra kínálkozó alternatívát: vagy hagyják magukra is omlani az országos igazgatási és ellátási, elosztási rendszereket, vagy gyors ütemben hozzálátnak új építményeket felhúzni a romos régiek helyébe, s ezzel esetleg biztosítani a pozíciójukat 1998 utánra is. 1996-ban tizenegy hónapjuk van, hogy törvényekkel és igazgatási átszervezésekkel teret nyissanak a nyugdíj- és az egészségbiztosítás új módozatainak, hogy elhatárolják a központi és az önkormányzati igazgatás, valamint szolgáltatás feladatait, forrásait, hogy biztos kereteket szabjanak az oktatási rendszer fejlődéséhez, hogy követhető és megtanulható adórendszert alakítsanak ki. E program nagyobb részének megvalósítása után a ma kormányon lévők vélhetőleg alappal spekulálhatnának a parlamenti ciklus utolsó másfél évére, s arra, hogy abban az időszakban a polgárok már kézzel foghatnák a konszolidálódott gazdaság működésének néhány eredményét.

Az ellenzék rossz ökölvívó módjára hadakozik. A tavalyi év kritikájával akarja sarokba szorítani ellenfelét, ahelyett, hogy annak gyönge pontjait aprítaná. Vajon mivel váltja majd ki a kormány a vámpótlék megszűnése után kieső költségvetési bevételt. Hogyan hangolja össze a különböző közterheket annak érdekében, hogy a pénzügyi egyensúly felborítása nélkül lélegzethez juttassa a cégeket? Vajon hogyan vezeti le a még tavaly augusztusban meghatározott leértékelési mérték és a meglódult infláció közötti feszültséget?

Az ellenzék egyelőre nem fárasztja magát ezekkel az ügyekkel. A kormányfő és közvetlen környezete ünnepel a részsikerek láttán, és erőt gyűjt. Nekigyürkőzik a tb-önkormányzatoknak, adó- és tb-járulék-variánsok ötleteit próbálgatja – de közben állami nagyberuházásokról is álmodozik, s lebegteti néhány korábbi döntés visszavonását.

Horn alighanem úgy véli, hogy tavaly már fordulatot hajtott végre. Retorikában és alkalmazkodásban talán igen. Az állam és a gazdaság többi szereplője közötti osztozkodásban azonban még nem.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.