Élet-Stílus

13 év után találkozott újra családjával, miután egy balesetben elvesztette emlékezetét

A most negyvenéves kínai Zhou Shuiping hét emeletnyi magasságból zuhant le még 2008-ben, és a balesetben olyan sérüléseket szenvedett, hogy kiesett az emlékezete, és arra sem emlékezett, hogy ki is ő valójában.

Bevertem a fejem, miután lezuhantam egy építkezésen, és elfelejtettem mindent, ami a baleset előtt történt.

Mivel nem volt nála se telefon, se semmilyen személyazonosító okmány, elvesztette a kapcsolatot a családjával – közölte a helyi sajtó. Az apja közben hiába kereste, senki sem tudta neki megmondani, hogy hol lehet.

Megkérdeztem pár embert, megkérdeztem a kollégáit, hogy hol van, de egyikük sem tudta.

Zhou a beszámoló szerint soha nem adta fel, hogy megtalálja a családját, de éveken át nem járt sikerrel. Az áttörés azután jött meg, hogy 2017-ben a férfi adatait felrakták egy embercsempészet ellen küzdő oldalra, és a rendőrségnek azt felhasználva sikerült megoldania az ügyet. Wnag Bin rendőrtiszt a kínai sajtónak elmondta:

Rájöttünk, hogy az adatai megegyeznek az eltűnt emberével, a Szecsuán-tartománybeli Zigong városában. Ezután összehasonlítottuk a DNS-ét az apjáéval, és egyeztek.

Apa és fia végül 13 év után végre újra találkozhatott, és a megható pillanatot kamerák örökítették meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik