Élet-Stílus

Levelet és egy szexhangokkal teli pendrive-ot hagytak a párnak, hogy mindent hall a többi lakó is

Nem csak a szomszédok.

Egy felhasználó egy képet rakott ki a Reddit egy fórumában azzal a szöveggel, hogy a társasházban az egyik szomszéd pár nagyon szeret hangosan szexelni. Egyszer már elmondta nekik, de nem törődtek vele, így most, ahogy a képen is látszik egy hosszú levelet, és egy pendrive-ot ragasztott ki a falra, hogy mindenki előtt szégyenbe hozza őket.

A levélben arról ír, hogy társasházban a szomszédjaidhoz közelebb laksz, mint más helyeken.

Ami azt jelenti, hogy az épület egy teljesen másik részén is élhetek, és mégis hallom, ahogy hangosan szexelsz. Ne értsetek félre! Nagyon örülök, hogy RENDKÍVÜLI szexuális életetek van, de azt hiszem, több lakó nevében is beszélhetek, mikor arra kérlek titeket, csendesedjetek le. Rossz érzés fog el, ha a közvetlen szomszédjaitokra gondolok

– írta, ahogy azt is, nem tudja, mit válaszoljon, mikor az ötéves gyereke megkérdezi, miért sikolt az a nő.

Egy ábrát is illesztett a szöveghez, amivel próbálja elmagyarázni, miért is terjed szét az egész házban a hang, és ha ezek a bizonyítékok nem lennének elegek, csatolt egy pendrive-ot is, amin olyan hangfájl van, felvette, mi hallatszik a nem is teljesen szomszédok zajából az ő lakásában.

My condo ‘neighbors’ like to have some loud sex. After letting them know previously, they haven’t stopped so I left them a nice note on their door for everyone to see. Petty at its finest. from mildlyinteresting

Ajánlott videó

Olvasói sztorik