Élet-Stílus

A walesi férfi csak beugrott egy sörre a kocsmába, Mallorcán ébredt

Akkor jó ötletnek tűnt.

A 27 éves Alun Griffiths múlt kedden a szokásos időben indult el hazafelé a melóból, és félóra múlva otthon is lett volna, ám csak két nappal később ért haza. Út közben ugyanis a haverjai felhívták a helyi kocsmából, hogy ugorjon be egy korsó sörre, ő pedig nem tudott ellenállni.

Már felkeléskor éreztem, hogy aznap valami hülyeséget fogok csinálni

mondta utólag a WalesOnline-nak, és mint kiderült, ebben nem tévedett. A 15 fős haveri társaság ugyanis elkezdett a nyaralásokról beszélni, és iszogatás közben annyira lázba jöttek, hogy eldöntötték: elutaznak valahova. Mármint, hogy azonnal a kocsmából. Ketten ki is mentek a cardiffi reptérre, és jegyet vettek az első induló gépre, ami épp Palma szigetére repítette őket. Sokáig még azt sem tudták, hogy melyik Palmáról van szó, mert ilyen nevű sziget van Olaszországban és Mallorcán is. A gépen persze bealudtak és landolás után fény derült a rejtélyre is: a spanyol Palmára érkeztek. Ekkor csörrent meg Alun telefonja, a felesége volt, hogy hol van.

Mondtam neki, hogy Magalufon vagyok, mire ő, hogy kész a vacsora. Mire én, hogy oké, de nem vicceltem. Hát, nem volt boldog.

A két férfi végül végigitta a másnapot, és csak a csütörtök reggeli géppel repült haza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik