Élet-Stílus

Ha szex közben szenvedsz, nem az a megoldás, hogy összeszorítod a fogad

Az endometriózissal élő nők 50-60 százalékának fájdalmas a szexuális együttlét. Jobb esetben a betegség csak a ciklus egyes napjain lehetetleníti el az aktust, de előfordul, hogy valaki emiatt hosszú évekre lemond a testi örömökről. Az endometriózissal kapcsolatos panaszok kizárólag műtéttel szüntethetőek meg véglegesen, de addig sem elvárható, hogy a nők fejüket leszegve tűrjék a fájdalmat.

  • „Rendszeresen éles fájdalmaim voltak, és nem egyszer előfordult, hogy felvisítottam. Ovulációkor abszolút lehetetlen volt az intim együttlét, mozdulni sem bírtam, megviselt az is, ha pusztán leültem vagy felálltam.”
  • „Boldog hazásságban élünk, de a szex nem megy simán. Nálam leginkább a hüvely szárazsága a gond, és szerencsére erre van megoldás. Nem tehetünk mást, a műtétig próbálkozunk, hogy kellemesebbek legyenek a légyottok.”
  • „Nálam is megjelent a szex közbeni fájdalom, az aktus után pedig nagyon erős görcseim voltak.”
  • „Sok mindennel együtt lehet élni, megtanulja az ember a praktikákat, és ha harmonikus a párkapcsolat akkor lehet ügyeskedni, de a masszív heges csomók és összenövések fájdalmasak.”

Ugyanattól a gyógyíthatatlan betegségtől szenved mind a négy nő, akik egy zárt Facebook-csoportban meséltek nekem szexuális életük gyötrelmes pillanatairól. Megírtuk, az endometriózis nevű nőgyógyászati betegség jelenleg a magyar egészségügy mostohagyermeke, nemrégiben pedig interjút készítettünk dr. Bokor Attilával, a nőgyógyászati betegség egyik legnagyobb hazai szaktekintélyével. Utóbbiból kiderült, hogy bár az endometriózist tíz évvel ezelőtt ritka kórképnek hitték, mára krónikus népbetegségnek kell tekinteni.

Mi az endometriózis?

Endometriózis alatt azt értjük, amikor a méh nyálkahártyasejtjei nem a méhben, hanem valahol máshol, a méh üregén kívül jelennek meg. Ezek azért jelentenek problémát, mert egyrészt steril gyulladást okoznak maguk körül, másrészt körülöttük összenövések, letapadások alakulnak ki, amelyek krónikus fájdalmat okozhatnak. Ha pedig a petevezeték is érintett, akkor meddőség is kialakulhat. (Házipatika.hu)

A betegség tünetegyüttese igen összetett, nagy részük leginkább menstruáció közben jelentkezik, általában görcsös alhasi fájdalom formájában, de gyakran fellép csípő- vagy deréktáji, székletürítés, vizelés, evés közbeni fájdalom, szúró érzés is. És van egy másik nagyon jellemző panasz, amiről az általam megkérdezett nők is beszámoltak:

a fájdalmas szexuális együttlét nemzetközi kutatások szerint az érintett nők 50-60 százalékánál jelentkezik kisebb-nagyobb mértékben. 

Jobb esetben a betegség csak a ciklus egyes napjain lehetetlenít el az intim együttlétet, de előfordul, hogy a borzasztó fájdalom miatt bizonyos nők évekre lemondanak a testi örömökről – számol be a tapasztalatairól Márki Gabriella az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájának kutatója, pszichológus. Márki leginkább azért kezdett mélyrehatóbban foglalkozni az endometriózis melletti szexuális együttlétek témájával, mert egy intervenciós, egészségfejlesztő program során azt tapasztalta, hogy sok nő „beletörődik a sorsába”, inkább szenved, mintsem megbántsa a partnerét.

A hatalkalmas egészségfejlesztő intervenciós program a PhD kutatásom része volt, ahol három 6-10 fős csoportot vittünk végig. Az endometriózisban szenvedő nőkkel alkalmanként két órára találkoztunk, és különféle endometriózis-specifikus témákat beszéltünk át. Az ötödik foglalkozáson, amikor a szexualitás és a termékenység volt porondon, észrevettük a kollégámmal, hogy az érintettek között szinte észrevétlenül uralkodik egy norma, miszerint tűrni kell a fájdalmas aktust, különben elveszítheted a társadat vagy soha nem lehet gyereked.

Bár a szexuális együttlét alatti fájdalomtünetek megszüntetése vagy csökkentése műtéttel lehetséges, léteznek praktikák, amikkel egy kicsit élvezetesebbé lehet tenni a légyottokat. Márki Gabriella nemrégiben az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány egészségnapján ismertetett négy praktikát, amivel kellemesebbé tehető a nőgyógyászati beavatkozás előtti időszak.

Fotó: Thinkstock

1. Őszinte és nyílt kommunikáció

Az első és legfontosabb dolog, hogy a pár női tagja meg tudja, meg merje osztani a másikkal a betegségével járó tüneteket, jelen esetben azt, hogy fájdalmas számára a szexuális együttlét. Egy új párkapcsolatban már az első aktus előtt érdemes beszélni róla, egy rossz első szex élmény ugyanis rányomhatja a bélyegét a párkapcsolatra. A kommunikáció szex közben is nagyon fontos, hiszen az együttlét alatt lehet visszajelzést adni, hogy milyen irányban, hogyan mozduljon a másik.

Sok nő egyáltalán nem hozza szóba otthon a menstruációját vagy a ciklusát, tabu téma. Arról pedig még nehezebb beszélni, hogy fájdalmas a szex és a betegség meddőséggel járhat. Ugyanakkor egyre inkább tapasztalom, hogy sok a megértő férfi, aki türelmes és támogatja a párját

-mondja a pszichológus.

2. Kísérletezés

Az intim együttlét nem merül ki a puszta közösülésben, széles spektrumon mozog: a gyengéd érintésektől, az előjátékon át egészen a behatolásig rengeteg minden tartozik ide. Az örömszerzés egyéb formáiról sokan megfeledkeznek. Tény ugyanakkor, hogy a kísérletezés előtt szükséges lépés, hogy a nő megnyíljon, beszéljen a panaszairól, és nem vegye alapvetésnek, hogy a kínzó fájdalom mellett is kötelessége teljesíteni az ágyban.

3. Pozícióváltás

Az endometriózis szövetek hasüregben való elhelyezkedése befolyásolja, hogy mennyire és pontosan milyen pozitúrában fájdalmas a szex. A korábban említett kommunikáció alapfeltétele annak, hogy a pár megtalálja a nő számára kevésbé fájdalmas, jobb esetben élvezetes testhelyzeteket. A próbálkozást nem szabad egyhamar feladni, türelem és kitartás szükséges hozzá.

4. A szexuális együttlétek időzítése

A menstruációs ciklus alatt (a változó hormonszinteknek megfelelően) különbözőképpen reagálunk a fájdalomélményre, legyen ez egy foghúzás vagy akár egy kenetvétel. A menstruáció előtti és alatti időszak alapvetően fájdalmasnak tekinthető, de személyenként változhat az érzékenység, épp ezért érdemes megfigyelni a ciklusunkat és a fájdalmasabb időszakokban elkerülni a szexuális aktust.

A nők többsége nem ismeri a saját ciklusát, nem figyelik meg tudatosan, hogy mikor  stresszesebbek, hogyan változik az étvágyuk vagy mikor érzékenyebb a testük. Pedig saját szervezetünk változásait követnünk kellene, a nőgyógyászati betegséggel élők számára pedig különösen előnyt jelenthet

– figyelmeztet Márki, aki szerint nagyon fontos, hogy a felsorolt négy pontot kövessünk — bár a fájdalmat teljesen megszüntetni így sem lehet, sokat javíthat a szexuális életminőségen. Nem szabad eltolnunk magunktól a problémát, az ismétlődő fájdalomélmények ugyanis súlyosbítják a testi örömökhöz kapcsolódó negatív prekoncepciókat. Vagyis egy idő után már azért nem lesz kedvünk összebújni a párunkkal, mert előre félünk, hogy mennyire fájdalmas lesz a szex.

Nem kopoghatunk be minden nőhöz megkérdezni, hogy fájdalmas-e a menzesze
Az endometriózis népbetegségnek számít, a magyar állam mégsem törődik vele. Pedig egy időben elvégzett műtét számos családnak adná vissza az esélyét arra, hogy gyerekük születhessen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik