Élet-Stílus

Abba halt bele egy anyuka, hogy feltakarította túladagolást kapott fia drogos cuccait

Az idős amerikai nő halálát drogtúladagolás okozta. Feltehetően véletlenül került a szervezetébe a fia által használt drog.

Drogtúladagolásban halt meg egy 69 éves nő Pennsylvania államban, akinek szervezetébe akkor kerülhetett a halálát okozó kábítószer, amikor feltakarított drogtúladagolás miatt kórházba szállított fia után – jelentette a WJAC televízió híradója.

Theresa Plummer még november 5-én talált rá 45 éves fiára, ahogy eszméletlen állapotban feküdt a fürdőszobában. A férfit Johnstown város egyik kórházába szállították, drogtúladagolás gyanújával. Anyja ott maradt mellette a kórházban, majd amikor hazatért, nekiállt kitakarítani a fürdőszobát.

A helyi hatóságok gyanúja szerint a takarítást közben került a szervezetébe a fia által használt drog, ami olyan erős volt, hogy az idős nő túladagolást szenvedett. Jeff Lees megyei igazságügyi szakértő szerint az anyag a nő bőrén keresztül szívódhatott fel, amikor a fia drogos kellékeit pakolta el – közölte a WJAC.

A nőt légzési nehézségekkel szállították kórházba, ahol november 6-án életét vesztette. Fia másnap hunyt el.

Az esettel kapcsolatban Lees arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy hasonló helyzetben nagyon óvatosan járjanak el, és inkább kérjék a hatóságok segítségét a hátrahagyott anyagok és eszközök eltávolítására.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy anya és fia halálát milyen anyag okozta. Bár a boncolásokat már elvégezték, a toxikológiai vizsgálat eredményeire még legalább másfél hónapot kell várni – írta a WPXI.

(A kiemelt fénykép illusztráció. Fotó: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik