Élet-Stílus

„Ne adjuk fel a kultúra iránti igényünket!”

Az UniCredit Bank októberben indított új tehetségtámogató programjában zsűritagként vesz részt Lévai Balázs rendező, producer, író – így ő most egy gombnyomással dönthet arról, hogy egy-egy ígéretes tehetség pályája hogyan alakuljon. De vajon mit tehet ma a hazai kulturális életért az, aki nem egy zsűriben ül, hanem a nézőtérről szeretné élvezni a gyümölcseit? Nagyon is sokat.

Ismét egy erős kulturális töltettel rendelkező kezdeményezés mellé álltál azzal, hogy zsűritagként részt veszel az UniCredit Bank Korszakalkotók elnevezésű mecénás programjában. Miről is szól ez a program?

Három témakörben keresünk olyan fiatal, korszakalkotó tehetségeket, akik már letettek valamit az asztalra, tehát nem teljesen pályakezdők, viszont az érvényesülésüket nagyban elősegítené egy külső támogató, egy bőkezű mecénás. Mindhárom témakörben ki is választottunk 3-3 jelöltet, akikre novembertől a bank által létrehozott internetes felületen szavazni is lehet. A tét nem kevés, hiszen a győztesek fejenként 3 millió forint támogatást kapnak azért, hogy a tehetségüket minél jobban ki tudják bontakoztatni.

Melyek azok a témakörök, amikben a tehetségek után kutattatok?

Az első az ízvilág, ahol nem elsősorban szakácsokat kerestünk, hanem olyan tehetségeket, akik például a borászat, a sörfőzés, a kávés szakma vagy akár a kézműves lekvárkészítés terén mutatnak fel valami kiemelkedőt. A második szekcióba a vizuális művészetek területéről válogattunk, a harmadikba pedig zenei tehetségek kerültek: könnyűzenészek, komolyzenészek, gitáros-énekes előadók, zongoraművészek és még DJ-k is. Rajtuk kívül a program fontos szereplői még a program nagykövetei, akik saját példájukon keresztül mutatják meg ország-világ előtt, hogy kellő kitartással, szorgalommal milyen szakmai magasságok érhetők el. Ezek a nagykövetek – Somorjai Enikő balettművész, S. Takács András és Cseke Eszter az On the Spot sorozat alkotói valamint Becsei Áron órakészítő mester – egyébként a népszerűsítés mellett a zsűrizésben is részt vesznek.

Rengeteg tehetségkutató verseny és műsor fut manapság a különféle televíziós csatornákon. Ezekkel összehasonlítva véleményed szerint mi az UniCredit program különlegessége és legnagyobb erénye?

Ez egy olyan program, amely nem kihasználni és felhasználni akarja a tehetségeket, hanem támogatja őket, és olyan kooperációt kínál nekik, amely előrelendíti őket a pályájukon. A kooperációval természetesen a támogató is jól jár, hiszen ezek a tehetséges fiatalok erősítik az imázsát. A haszon azonban itt véget is ér a bank számára, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy elsősorban egy nagyon jó értelemben vett kulturális mecenatúráról van szó – ami ma hazánkban bizony eléggé különleges vállalás.

Valóban ilyen ritka, hogy nagyvállalatok és más piaci szereplők önzetlenül felkaroljanak tehetséges művészeket és kulturális értéket teremtő szakembereket?

Hazánkban a kulturális projektek támogatása sajnos meglehetősen gyenge lábakon áll és általában az a jellemző, hogy ha akad is támogató, az túl intenzíven szeretne jelen lenni az eseményekben, és eluralja a támogatott életét és karrierjét. Ebben a programban azt látom, hogy a támogató nagyon finoman vesz részt benne, és valódi mecénásként igyekszik lehetőségeket nyitni a tehetségeknek: a háttérben maradva segíti őket pénzjutalommal és médiamegjelenéssel. Ez mindkét fél számára egy win-win szituáció.

Azt szokták mondani, hogy Magyarországon nagyon sok tehetséges ember van, de a többségük mégis egész életében rejtve marad. Mi az, ami hiányzik akár a társadalom részéről, akár a mecénási körből ahhoz, hogy az ő talentumuk kiteljesedjen és a tehetségük eredményekben manifesztálódjon?

A kérdésnek van egy pénzügyi oldala és egy személyiséghez köthető vonatkozása is. Az első sajnos röviden letudható: a kultúra ma sajnos sokszor a luxus kategóriába esik, ha marad rá pénz a családi kasszában, akkor tudnak erre költeni. De a kulturális életen belül sem jobb a helyzet, a legtöbb tehetségnek szűk a mozgástere a kibontakozáshoz a korlátozott anyagi lehetőségek miatt, és egy ilyen környezetben nagyon nagy szerep hárulna azokra a piaci szereplőkre, akik tőkeerősek és lenne keretük a művészetek pártolására, anyagi támogatására. Ez a program igyekszik jó példával elől járni a támogatáskultúra terén is, és szeretné megmutatni, hogy szerinte hogyan érdemes ma támogatni egy nagyvállalatnak a kultúrát.  A másik oldala a dolognak a támogatott emberek egyénisége, személyisége, amelyben nagyon fontos alkotórész az elhivatottság. Sokszor ugyanis nem pusztán a tehetség hiánya vagy megléte a döntő abban, hogy ki meddig jut el, hanem az, hogy mennyit hajlandó magából, az energiájából és idejéből áldozni a céljaiért. Mi elhivatott embereket kerestünk, akiknek a szemében ott ég a tűz, és akikről úgy gondoljuk, hogy a programtól további lendületet kaphatnak ahhoz, hogy pályájukat egy magasabb szintre állítsák.

Van egy harmadik, szintén nagyon fontos közeg, amelynek komoly hatása van a tehetségre: a közönség, amely befogadja vagy éppen elutasítja a talentum különféle megnyilvánulásait. Véleményed szerint a hétköznapi ember, a publikum mit tehet azért, hogy a magyar tehetségek kibontakozhassanak?

Egyszer megkérdeztem egy interjúban Esterházy Pétertől, hogy milyen a jó olvasó, és ő azt válaszolta, hogy

„mindegy, csak legyen”.

Vagyis alapvetően a legtöbb, amit tehetünk hétköznapi emberként a kultúráért az, hogy életben tartjuk. Fontos lenne, hogy a kultúra „felhasználói oldala” egy kicsivel több kockázatot vállaljon, és ne csak azokra a kulturális élményekre csapjon le, amelyek garantáltan katarzist hoznak majd, hanem olyanok eseményeknek, könyveknek, kiállításoknak, alkotóknak és előadóknak is esélyt adjon, amelyeket kevésbé, vagy egyáltalán nem ismer.

Nem tisztem kötelezettségeket akasztani a publikum nyakába, ezért nem azt mondom, hogy akkor is menjen el egy kiállításra és vegyen meg egy könyvet, ha ehhez nincs kedve, inkább arra bíztatom, hogy ne adja fel a kísérletező kedvét, ne engedje el az újdonság, a váratlan iránti éhségét. Mert a publikum a kultúrában nélkülözhetetlen, ha van néző, akkor van előadás, és ha van előadás, akkor a fiatal, feltörekvő tehetségnek is lesz alkalma megjelenni.

 

A tehetségek érvényesülését és támogatását az Unicredit Bank is fontosnak tartja, ezért hozta létre a Korszakalkotók mecénás programot. Ismerje meg a program jelöltjeit!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik