Élet-Stílus

Tévéműsorban közlik, hogy nevelőapja vagy bátyja ejtette teherbe a 12 éves lányt

A televíziózás legalja.

Ukrajnát sokkolta egy fiatal lány, Tánya Lucsisin története. És az is, ahogy a tragédiáját feldolgozták egy tévéműsorban.

A Boriszlav városában élő Tánya 12 éves, és már van egy gyermeke.

Az ügy a helyi Mónika-shownak köszönhetően lett ismert: az Inter csatornán futó „Mindenkit érint” című beszélgetős műsorban a kislányt ország-világ előtt faggatták arról, hogyan esett teherbe, és ezzel gyakorlatilag az összes vonatkozó szabályt megszegték az ukrán gyerekvédelmi törvénytől a gyermekek jogairól szóló ENSZ-egyezményig.

És nemcsak a tévéműsor, de az anya – mint törvényes képviselő – is érintett a jogsértésben, hiszen a kislány az ő hozzájárulásával szerepelt a rettenetes showban. Tánya anyja, Anna, aki most már nagymama, mindössze 31 éves, nemrég szülte meg hatodik gyermekét.

A műsorvezető arról faggatta Tányát, milyen körülmények között létesített szexuális kapcsolatot az akkor 17 éves szomszédjukkal. A legapróbb részletekbe belemenő kérdések láthatóan felzaklatták a kislányt, aki sírva felelt.

A műsorban elhangzott, hogy bár a szomszéd elismerte a lánnyal létesített szexuális kapcsolatot, de az elvégzett DNS-vizsgálat azt mutatta ki, hogy nem ő a kis Diana apja.

Tánya ezek után közölte, hogy nem árulja el, kitől esett teherbe, mert az a bizonyos személy ott ül a stúdióban. A tévéműsorban beígérték, hogy Tánya mostohaapja és két bátyja is aláveti magát az apasági tesztnek. Az ukrán médiahatóság és az illetékes ombudsman vizsgálatot indított a showműsor ellen.

 

(kp.ua, apostrophe.ua)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik