Élet-Stílus

Egymást ölelve halt meg két eltűnt turista egy kaliforniai sivatagban

A fiatal pár holttestére egyikük apja talált rá, aki július óta járta a környéket utánuk kutatva.

Megtalálták egy három hónapja eltűnt kaliforniai pár holttestét a dél-kaliforniai Joshua Tree nemzeti parkban, akikre úgy bukkantak rá, hogy egymást ölelik – jelentette a helyi sajtó. A helyi hatóságok még nem erősítették meg, hogy a két holttest a júliusban eltűnt Joseph Orbeso és Rachel Nguyen maradványai.

Orbeso apja, aki rábukkant a holttestekre azonban közölte: biztos benne, hogy fia és fiának barátnője az, akikre rátalált. Az apa elmondta: azon a területen kutatott egy keresőcsapat tagjaként, aminek közelében megtalálták a pár autóját, amikor egy ösvénynél ruhadarabokat, vizes palackokat, valamint ételcsomagolásokat talált.

Végül az ösvényt követve bukkant rá a holttestekre. A pár az apa elmondása szerint úgy halt meg, hogy egymás ölelték.

Gilberto Orbeso közlése szerint a felfedezés egyszerre volt fájdalmas és okozott megkönnyebbülést azzal, hogy végre megtudta, mi történt velük, és nem kell kétségek között vergődniük. „A fő célunk az volt, hogy megtaláljuk őket. Remélem, most már békében nyugodhatnak” – közölte a férfi.

A holttestek hivatalos azonosítását csak a halottkémi vizsgálat után teszik meg a helyi hatóságok. Haláluk okát egyelőre nem lehet tudni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik