Élet-Stílus

A McDonald’s bocsánatot kért azoktól, akiknek nem jutott a 20 év után visszatérő szószból

McDonald's (Array)
McDonald's (Array)

Justin Roiland és Dan Harmon nem gondolta volna, hogy egyszer ekkora fejtörést fognak okozni a McDonald’s-nak azzal, hogy beleírják a népszerű rajzfilmsorozatukba a szinte már mindenki által elfelejtett, 1998-ban bemutatott Mulán című mese promóciós szecsuáni szószát.

Pedig így történt, mármint hatalmas botrány kerekedett abból, hogy a McDonald’s nem tudott elég szószt biztosítani a rajongóknak. Los Angelesben például komoly rendőrségi erőknek kellett az utcára vonulniuk, hogy fel tudják tartóztatni a dühös tömeget.

Mutatjuk az eseményeket kronológiai sorrendben

1. A McDonald’s bejelenti, hogy visszatér a szósz

A McDonald's csaknem 20 év után visszahozza az egyik ikonikus termékét, de csak egyetlen napra
Ráadásul mindezt egy rajzfilm kedvéért teszik. Mi ez, egy párhuzamos univerzum?!

2. A megjelenés napján kiderül, hogy a nagyjából ezer várakozóra mindössze csak pár tucat szósz jut, ezeket szinte percek alatt elkapkodták

Százak tüntettek az amerikai McDonald's-ek előtt, mert elfogyott a szecsuáni szósz
A Rick és Morty című sorozat kedvéért egyetlen napra visszahozott mártogatósból a gyorsétteremlánc nem tudott eleget gyártani, de a vásárlókat ez egyáltalán nem hatotta meg.

A McDonald’s tehát hatalmasat bukott az egész történeten, ráadásul nem is elsősorban anyagilag, hanem inkább PR-es szempontból. A blamát érezve a vállalat kiadott egy közleményt, amelyben bocsánatot kértek történtek miatt, de azt is hozzátették, hogy valamikor télen újra kapható lesz a szecsuáni szósz, ám most annyit készítenek be belőle, amennyit csak el tudnak képzelni a rajongók.

Akárhogy is, úgy döntöttünk, hogy mi sem maradunk ki a következő körből és megpróbálunk szerezni a szóbanforgó szecsuáni botrányszószból. Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot a magyar Mekivel, hogy várható-e magyarországi bemutató.

Ha nem, akkor sem csüggedjetek, megpróbáljuk valahogy letesztelni, hogy végre leírhassuk nektek, megéri-e botrányt csinálni miatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik