Élet-Stílus

Ki kellett hívni a rendőröket ahhoz a McDonald’s-hoz, ahol nem jutott mindenkinek a 20 év után visszatérő speciális szószból

Korábban megírtuk, hogy a McDonald’s csaknem 20 év után visszahozza az egyik nagysikerű időszakos termékét, a Mulan szecsuáni szószt, de csak egyetlen napra. A fura helyzetet egy népszerű rajzfilm, a Rick és Morty idézte elő azzal, hogy az egyik részben felidézték a mártogatós már rég elfeledett emlékét.

A McDonald's csaknem 20 év után visszahozza az egyik ikonikus termékét, de csak egyetlen napra
Ráadásul mindezt egy rajzfilm kedvéért teszik. Mi ez, egy párhuzamos univerzum?!

Az említett szószos epizód után mindenki úgy rákattant a témára, hogy a McDonald’s kénytelen volt engedni a nyomásnak. A vállalat egyetlen napra megint elérhetővé tette szecsuáni szószt, de úgy látszik, hogy kicsit elszámolták magukat a mennyiséget illetően.

A csak az Egyesült Államokban élő akcióra annyian vonultak a Mekikbe, mint még soha és bizony nem egy esetben túl kevés szószt készítettek be az éttermekbe, így voltak olyan rajongók, akik a nagy esemény után üres kézzel mentek haza. És persze voltak olyanok is, akik nem tudták elfogadni, hogy nem jutott nekik szecsuáni szósz, ezért a helyszínen maradtak és dühös kántálásba kezdtek.

A helyzet annyira eldurvult, hogy egy idő után a rendőrségnek kellett közbelépnie, hogy vissza tudják tartani a dühös embereket. A McDonald’s felkészületlensége érthetetlen, egyes források szerint volt olyan egység, ahol több mint ezer ember akart volna szószt vásárolni, de az étteremben mindössze csak 70 darabot rendeltek.

Akárhogy is, a Mekinek az egész akció egy pr-katasztrófává vált. A rajzfilm keltette érdeklődési hullámot kicsit sem sikerült meglovagoniuk, ráadásul még jól magukra is haragították a fogyasztókat.

És természetesen ahogy ez ilyenkor lenni szokott, az Ebay-en szinte rögtön feltűntek a szószüzérek, akik nagyon drágán adják a nehezen beszerzett szecsuánit.

Forrás: ebay.com

Nem csoda a tömeges felháborodás, ugyanis mint ahogy az a fenti képen is látszik, több tízezer forintnak megfelelő dollárt is elkérnek egyetlen csomag mini szószért, így aki lemaradt a Meki akciójáról, az csak ennyire drágán szerezheti be.

The Guardian

Ajánlott videó

Olvasói sztorik