Élet-Stílus

Fél szemére megvakult, miután egész nap a mobilján játszott

A 21 éves kínai nő minden egyes szabad órájában a játékon függött.

Jobb szemére megvakult egy 21 éves kínai nő, miután megállás nélkül játszott végig egy napot az Arena of Valor című népszerű netes játékkal – jelentette a helyi sajtó. A meg nem nevezett fiatal vasárnap este vesztette el látását. A Dongguan városában élő szülei több helyi kórházba is elvitték, de sehol nem tudták megállapítani, hogy pontosan mi baja lehet.

Végül szerdán az egyik kórházban megállapították, hogy retinalis arteria occlusio (RAO), azaz a szemfenék artériájában keletkezett érelzáródás miatt vesztette el látását. Egy orvos a helyi sajtónak elmondta, hogy ez a betegség az idős embereknél szokott előfordulni, és nagyon ritkán találkozni olyan esetekkel, amikor fiataloknál is jelentkezik. És minden bizonnyal a szem súlyos megterhelése okozta.

A nő a helyi sajtónak elmondta, hogy minden szabadidejét a játékkel töltötte. „Amikor nem dolgozom, általában reggel hatkor kelek, megreggelizem és délután égy óráig játszom. Ekkor eszek valamint, alszom egy picit, majd hajnali egyig játszom” – mondta el a nő. És annyira bele tud merülni a játékba, hogy még enni is elfelejt.

Elmondása szerint néha előfordul, hogy hét-nyolc órán át játszik megállás nélkül, még a kanapéról sem kel fel. Szülei már azzal ijesztgették, hogy meg fog vakulni, ha ilyen sokat játszik. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a nőt bent tartották a kórházban, hogy meg tudják menteni a látását.

Az Arena of Valor (amit a King of Glory, és Honour of Kings néven is ismerni) a világ legnagyobb bevételt hozó mobiltelefonos játéka. Több mint kétszázmillióan töltötték le, és naponta 50 millió aktív felhasználó játszik vele.

A kínai Tencent által kiadott játék annyira rabul tudja ejteni a játékosokat, hogy a kínai állami sajtó a fiatalokra veszélyes „méregként” kezdte el jellemezni. A kínai hadsereg hivatalos lapja pedig már egyenesen a nemzetbiztonságot veszélyeztető fenyegetésként írta le, mert a ráfüggő katonák harci képességét csökkenti.

Korlátozza a játékidőt a kiadó, hogy ne legyen annyi függő
Nemcsak a szülők, de a cég is aggódik a gyerekek miatt.

A kritikákra válaszul a Tencent korlátozásokat vezetett be a fiatalok számára. A 12 évesnél fiatalabb gyerekek csak napi egy órát játszhatnak vele, míg a 12 és 18 év közötti fiatalok csak napi két órát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik