Élet-Stílus

A bordáin és a nemi szervein késelték meg a svéd újságírónőt

A tisztázatlan körülmények között feldarabolt és a tengerbe dobott Kim Wall svéd újságírónő torzóján 15 késszúrás és fűrészelés nyomaira bukkantak az orvosszakértők, az emberölés elkövetésével vádolt dán feltaláló számítógépén olyan videofelvételt találtak a nyomozók, amely nők megölését ábrázolja – jelentette be a dán ügyészség.

Az illetékes bíró a feltárt bizonyítékok alapján elrendelte a letartóztatásban lévő Peter Madsen mérnök, feltaláló fogva tartásának meghosszabbítását négy hónappal.

Börtönben marad a Kim Wall meggyilkolásával vádolt feltaláló
A bíróság szerint továbbra is fennáll a gyanú, hogy nem baleset történt.

Jakob Buch-Jepsen ügyész a nyomozás újabb eredményeit ismertette kedden az illetékes bírósággal. Elmondta, hogy

Kim Wallt „a bordáin és a nemi szervein késelték meg a halál időpontjában vagy röviddel az után”.

A Peter Madsen arcáról, nyakáról és körméről vett DNS-minták elemzése kimutatta, hogy azok Kim Walltól származnak – tette hozzá.

Az ügyész hangsúlyozta, hogy mindezek ellenére még mindig nem tudják a szakértők megmondani a halál pontos okát.

A feltaláló szerint a tengeralattjáró ajtaja ölte meg a svéd újságírónőt
A dán Peter Madsen a bíróságon azt állította: baleset történt, ami után saját magát is meg akarta ölni.

Peter Madsen, aki tagadja Wall megölését és holttestének feldarabolását, a szeptember 5-i bírósági meghallgatáson azt állította, hogy tengeralattjárója fedélzeti nyílásának súlyos ajtaja csapódott rá véletlenül Kim Wall svéd újságírónőre, aki azért ment a feltaláló által épített 40 tonnás és 18 méteres hajóra, hogy interjút készítsen vele.

A férfi szerint a Dánia és Svédország közötti egyik tengerszorosban végrehajtott merülés után mindketten ki akartak menni a búvárhajó fedélzetére, ám egy hullám meglökte a tengeralattjárót, és az általa tartott ajtó rácsapódott a nő fejére. A pánik okozta sokkhatás miatt dobta a tengerbe a holttestet. Később megpróbálta elsüllyeszteni hajóját.

Madsen, aki videokapcsolat révén vett részt a keddi tárgyaláson, cáfolta, hogy a tengeralattjárón talált számítógép a nők meggyilkolását ábrázoló felvételekkel a sajátja lenne.

Ez a gép az űrlaboratórium eszközei közé tartozik, amelyeket mindenki használ

– hangoztatta. Ismét tagadta Kim Wall megölését és ügyvédje közölte, hogy fellebbeznek a további fogva tartás ellen.

A svéd újságírónőt augusztus 10-én látták utoljára a tengeralattjárón Peter Madsen társaságában. A hajótörést túlélő feltalálót tengerből való kimentése után azonnal őrizetbe vették gondatlanságból elkövetett emberölés miatt.

A szabadúszó újságíróként New Yorkban és Kínában bejegyzett Kim Wall olyan lapoknak dolgozott, mint a brit Guardian vagy az amerikai New York Times.
Peter Madsen minden idejét olyan eszközök (járművek) konstruálásának szentelte, amelyekkel elrugaszkodhat a Föld felszínétől, hasonlóan ahhoz, ahogy gyerekkora óta igyekszik elszakadni a valóságtól. Űrkutatási honlapján a szenvedélyének nevezi megtalálni azokat az eszközöket, amelyekkel elutazhat az ismert világon túli világokba.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress / AFP / TOM WALL

Ajánlott videó

Olvasói sztorik