Élet-Stílus

Frida már 52 életet megmentett, most Mexikóban kutat túlélők után

Mint korábban megírtuk, már legalább 225 halálos áldozata van a keddi mexikói földrengésnek.

A rengés okozta károk miatt két börtönt és egy kórházat ki kellett üríteni. A főváros nemzetközi repülőterét lezárták. A nagy erejű rengés következtében jelentős gázszivárgások voltak, és tüzek is keletkeztek. A leomlott épületek között számos lakótömb mellett egy gyár, egy szupermarket és egy óvodát magába foglaló iskolaépület is van. Eddig 37 ember, köztük öt felnőtt és 32 gyermek holttestét emeltek ki az iskola romjai alól a mentőcsapatok.

Rengetegen keresik a túlélőket a romok alatt, köztük Frida, a mentőkutya is. Az eb két hete 12 ember életét mentette meg egy szintén Mexikóban történt földrengés után, most pedig a fővárosban segíti a mentőalakulatok munkáját.

A 6 éves labradort 2 éves kora óta képezték ki, eddigi élete során pedig már 52 ember életét mentette meg különböző balesetek és természeti katasztrófák során.

Mutatjuk a képeket a hős kutyáról:

(Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik