Élet-Stílus

Egy futó nő összekakálja a környéket, körözést adtak ki ellene

A coloradói támadó szándékosan cselekszik!

Colorado Springsben egy futó terrorizál egy egész környéket. Értik, nem egy krokodil, egy óriáskígyó vagy egy pitbull. Egy futó nő.

Azért is írtuk így, hogy terrorizálja, mert a rettegésben tartja talán túl erős kifejezés lenne, hiszen a nő pusztán azzal megy a helyiek idegeire, hogy

kocogás közben odakakál a kertekbe.

Egy Cathy Budde nevű nő, aki már háromszor is látta a futót kakcióban, elmesélte a helyi KKTV-csatornának, hogy először a gyerekei voltak a szemtanúi a gerillaszarásnak. A nő megkérdezte a futót, hogy tényleg a gyerekek szeme láttára kell-e székletet ürítenie, a válasz pedig ennyi volt:

Igen. Sajnálom.”

És legközelebb újra odakakilt, és aztán újra, pedig már szórólapokon is felszólították, hogy hagyjon fel ezzel a tevékenységgel.

A Huffington Postnak nyilatkozó rendőr elmondta: elég ritkán találkoznak munkájuk során ilyen problémával, ő konkrétan 35 éves pályafutása alatt nem szaladt még bele ilyesmibe (ezt most átvitt értelemben értjük).

A szomszédok szerint a futó (akit csak Őrült Kakálónak neveznek maguk közt) több kertet is megtisztelt már a fekáliájával. A Budde család kertjében az elmúlt 7 hét során legalább heti egy alkalommal hagyott ott papírzsepivel letakart meglepetést.

A rendőrség nyomoz az ügyben, ezt a nőt keresik:

A legszomorúbb az egészben, hogy a környék tele van nyilvános vécékkel, tehát a kakatámadás abszolút szándékosnak tűnik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik